Valamikor önálló esti program volt moziba járni. Akárcsak a színházba. Az egyetlen különbség az volt, hogy a mozihoz nem kellett kiöltözni. Az előcsarnokban gyülekezett a nép, jobb esetben büfé is volt, ahol apró száraz vacakokat lehetett vásárolni kis stanecliben, amikkel aztán pompáson zörgött-recsegett az emberfia épp a legszentimentálisabb jelenet alatt. Mindez ma már a múlté. A jobb plázamozikban a popcorn járja, egész vödörrel. És egy moziban hat-nyolc vetítőteremben folyik a filmes nagyüzem. Valahogy mégsem ugyanaz, mint az a régi, amire az ember gyermekkorában úgy vágyott, várva várt. Az igazi kaland volt.
Valamikor a negyvenes években három mozi működött városunkban: a Corso, a Csaba és a Transylvánia. Volt is ebből némi összeütközés, ugyanis a filmvetítésre alkalmas vagy alkalmassá tett termekben máskor a színtársulatok léptek föl. Nos, a mozikat bérlők működtették, akik nem szívesen mondtak le a nyereségről, a profitról, amit a mozi hozott. Ezért aztán nem látott a közönség hosszú ideig operettet, drámát, vígjátékot. A polgármesteri hivatalnak, sőt a vallási és közoktatási minisztériumnak kellett közbelépnie, hogy tekintélyes lelépési összeg fejében a mozibérlő (a Transylvánia) átengedje néhány hónapra a színtársulatnak a termet.
A Csaba mozgó a Kultúrpalotában fungált, a központi páholyt alakították át vetítőfülkévé. Az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy már régen nem volt mozi a palotában, de a vetítőfülke kettéosztotta az első emeleti páholysort. A mozi csak 1941-ben kapta nevét, addig csak úgy jelezték: a városi mozi vagy a közművelődési ház mozija. A Csaba névvel a székelységre kellett utalni, hiszen akkoriban városunkat a média előszeretettel úgy címezte mint „a székely főváros”. Azóta valahogy, valamiért kikopott ez a jelzős szerkezet a sajtóból és a közbeszédből.
A Corso mozi – mint nevéből is sejthető – a Korzó közben állott. Eredetileg a húszas évek végén a zsidó hitközség úgy döntött, hogy ezen a belvárosi telken, amely az Iskola utcai zsinagóga mögött húzódik, kultúrházat épít. A művelődés hajléka felépült, és benne rengeteg különféle rendezvény kapott helyet, a cionista előadásoktól és irodalmi törvényszékektől, a kiállításoktól és színházi előadásoktól egészen az ökölvívó-mérkőzésekig. Aztán 1938-ban egy ügyes vállalkozó moziteremmé alakította, és attól kezdve itt rendszeres filmvetítés folyt. Bemutató mozi volt, azaz a legfrissebb fővárosi filmeket itt láthatta először a város közönsége. Ezt a helyezését megőrizte a szocializmus éveiben is, hiszen – emlékezz – a Progresul–Haladás mozi volt a premiermozi az Arta–Művész („leánykori” nevén a Bălcescu) filmszínház előtt.
A Transylvánia, mindközül a legöregebb, az azonos nevű (ma már nem) szálloda épületében nyert elhelyezést. Volt a nagyterem sorozatos átépítések folytán színház és moziterem, aminek tulajdonosa a Knöpfler Vilmossal rokonságban álló Ugron család volt, ez adta bérbe a vállalkozóknak. Előkelő szórakozóhelynek számított, hiszen a mozi és színházi előadás után be lehetett ülni az étterembe, amelyet Bernády is igencsak kedvelt, vagy pedig egy kis nyalánkságra a City cukrászdába.
Aztán jött a szocialista, népi demokratikus kultúrforradalom, és a városban megszaporodtak a mozik. Igaz, sem a kultúrpalotai, sem a Tranzi nem vett részt ebben a nagy felfordulásban, de megnyílt a kulturálódni és felejteni vágyó tömegek előtt az egykor a csizmadia ipartársulat székházában működő Központi étterem helyén az Új Idők mozi, mely aztán lett Ifjúsági és végül Select. És a rendszerváltás vajúdásai közben tűnt el. Ma üresen áll (?). Itt láttam először román feliratos filmet (A nyomorultak, Jean Gabinnel), amikor a Magyar Autonóm Tartomány már haldoklott, és a kétnyelvű feliratozás helyét átvette a diadalmas egynyelvűség. A vásárhelyi magyarok ekkor tanultak meg igazán románul.
Vele átellenben a mészárosok csarnoka hirtelen nem volt többé a húsok felvonultatásának parádézó helye, sőt maga a hús is eltűnt a boltokból, ritkaság lett. Helyette a csarnokban a Vörös Zászló mozi kínálta magát, ahol a dolgozók legalább filmen láthattak borjúszegyet vagy sertéscombot. Aztán a Vörös Zászló valamilyen okból már nem volt szalonképes, és nevet változtatott – ez lett az Ifjúsági mozi. (A Vörös Zászló maradt viszont a helyi pártlap, egészen a „megváltó decemberig”.) Ma bolt és színház a Mészáros közben.
Voltak apró kis mozik, a Munkás, a Szakszi, meg az orvosi egyetem dísztermében is rendeztek a hatvanas években vetítéseket, de az igazi az a Kohn Márton likőr- és szeszesital-raktára helyén (mely hosszú ideig romos állapotával tündökölt a főtér alsó fertályában) felépült, már említett nagymozi volt, amelyben már szélesvásznú alkotásokat is láthatott a mozirajongók tábora. Jegyek elővételben, bérletrendszer, fenntartott helyek, magasabb helyárak, tolongás a két pénztár előtt, hetente új bemutatók, közönségsiker esetén prolongált előadások, emelkedő széksorok, divatos zene a híradó előtt... Azt hittük, ez már maga a Cinecitta vagy Hollywood.
