2022. augusztus 13., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közétette a nemzetközi tekeszövetség a klubvilágkupák, majd az ezt követő Bajnokok Ligája 2022–23-as kiírását, illetve összesítette a beiratkozott klubok mezőnyét. A Münchenben megrendezett Európa-kupán a marosvásárhelyi Romgaz-Elektromaros csapata is jelen lesz, míg a férfiak Kolozsváron rendezett NBC-kupáján a marosvásárhelyi VSK is indul, amely az idén mutatkozik be az európai mezőnyben. 

A belföldi bajnokcsapatoknak fenntartott Világkupa női versenyére az idén Románia nem nevezett képviselőt, noha a szükségbajnokságban – némi meglepetésre – a bukaresti Rapid végzett az élen, megelőzve a fiatal marosvásárhelyi csapatot, amely így „csak” az Európa-kupában indulhat.

Újdonság az idei kiírásban, hogy a beiratkozott csapatoknak nem kellett nyilatkozniuk arról, hogy akarnak-e indulni a Bajnokok Ligájában is, amennyiben az elért helyezés ezt lehetővé teszi, hanem a beiratkozással implicit vállalták a részvételt. Ez azzal is jár, hogy a férfiak mellett a női BL-mezőny is 16 csapatosra bővül, a Világkupa első hét, az Európa-kupa legjobb öt, míg az NBC-kupa legjobb 3 együttese kap indulási jogot. Szintén változás, hogy a címvédőt, a Világkupa legjobb négy csapatát, az Európa-kupa legjobb két klubját és az NBC-kupa győztesét kiemelik az első körben, az ellenfeleket pedig hozzájuk sorsolják, nincs előzetes párosítási rend, ahogy eddig történt. A negyeddöntőktől pedig szigorúan sorsolás dönt a párokról.

Mint a résztvevők névsorából kiderül, a marosvásárhelyi Romgaz-Elektromaros női csapatának hét ellenfele lesz, a többi tagszövetség nem indít csapatot. (Meglepetés, hogy Szerbia például egyetlen női csapatot sem nevezett.) Ez azt jelenti, hogy hármat kell maga mögé utasítania, hogy a BL-ben (amelyből a megalapítás óta soha nem hiányzott) indulhasson.

Elvileg a VSK férficsapatának is lenne esélye a BL-részvételre, ám a kolozsvári NBC-kupán igen sűrű a mezőny, 25 induló közül kellene az első három között végezni, ami szinte lehetetlen feladatnak tűnik.

A kupákat október 4–8. között rendezik, a BL első körére november 26-án és december 10-én kerül sor. A döntő tornát április 1-2-án az ausztriai Grazban rendezik.


A női teke Európa-kupa résztvevőinek listája: BBSV Bécs (osztrák), ZKK Istra (horvát), SKK Nachód (cseh), SV Pöllwitz (német), Ferencvárosi TC, Tirol Mutspitz (olasz), Calcit Kamnik (szlovén), Romgaz-Elektromaros.


A férfi teke NBC-kupa résztvevőinek listája: KV Schwaz, SKC Kleinwarasdorf (osztrákok), Sloboda Tuzla, Borac Banja Luka (bosnyákok), KSK Gromosica, KK Zadar (horvátok), KK Jihlava, Sokol Kušovice (csehek), KK Reval (észt), ASHP Colmar, Reveil Is-sur-Tille (franciák), VfB Hallbergmoos, TSV Breitengrüßbach (németek), Szentgotthárdi VSE, Repcelaki SE (magyarok), ASV Burggrafler (olasz), KK Makpetrol, KK Vardar Szkopje (észak-macedónok), Kolozsvári CFR, Marosvásárhelyi VSK (romániaiak), KK Partizan Belgrád, KK Metalac (szerbek), TJ Rakovice (szlovák), Kalcit Kamnik, KK Proteus (szlovénok).

Fotó: archív