Mit visz a kishajó Cs-vel?

Csatlós Levente álmait. És vágyait, emlékeit, reményeit.

Vidámságát, nosztalgiáit, játékosságát. Mindazt, amivel mi többiek, akik nem festünk, szintén telítődünk, ha a tengerről van szó. A felsőfokú művészeti diplomáját másfél évtizede Budapesten megszerzett marosvásárhelyi festő, aki grafikusként kezdte munkásságát, és 2006-tól tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének, Hajónapló címmel újra egyéni kiállításon lépett közönség elé. A vásárhelyi Kultúrpalota Art Nouveau Galériájában rendezett elegáns, szellős és derűs tárlat tengeri utazásai, élményei, mediterrán és északi benyomásai, távoli és közelebbi múltba merülő, képzeletbeli és valós kalandjainak absztraktba és gyermeki naivitást sugalló alakzatokba hajló, színes lenyomata. Nagyméretű és apró, de annál gazdagabb festmények képezik a rendhagyó hajónaplót, és indítják el a fantáziát, kezdenek mesélésbe a tengerek, óceánok különleges világáról, különös embereiről, élőlényeiről, tárgyi tartozékairól. A víz és az ég kékje, a szigetek zöldje, a homokos partok sárgája, a vitorlák, a sziklák és jéghegyek fehérje mágikus hatással van mindenre és mindenkire. A tárlatlátogatók is így érezhetik, és persze azok is, akik a kiállításra készült szép katalógust is forgatgatják. Abból idézzük a festőművész párja és tengeri élményeinek részese, a lírai, prózai írásairól is jól ismert Alina Csatlós ihletett szövegének egy részét. (nk)

*

„A hajónapló annak az embernek az utazásáról szól, aki nem akarja feladni az Álmát. Nem akarja elveszíteni, és nem akarja, hogy önök is elveszítsék. Egyféle égi horgony, amelynek karjain áttűnik a hajóárbóc, bő, fehér vitorlavásznakba öltözve, melyeket rendre a só, a kék, a zöld, a delfinek, sirályok és gyékény színezett el, tamarindusz és szerecsendió édes-savanykás keveréke itatott át áhítattal, mustár és köménymag tett csípőssé, és melyeket rendre azoknak a keze simogatott, akiket majd később a matrózok, a csodálatra képes kikötői rakodómunkás, az érzékben hajózó tengerész, a Tengerek Mágusa és családja, az alázatos kék dolmányos révész, a nagyságos Poszeidón, a macska a fedélzeten, a falánk csuka és a művész képében ismerhetnek fel. Hiszen mindaz, amit Csatlós Levente elénk tár, játékossága mellett egy jól kigondolt párbeszéd Eliade Az örök visszatérés mítosza és Romain Gary Égi gyökerei között. Ily módon az ecset lesz az Axis Mundi, amely újra meg újra emlékeztet bennünket az álom és a mítosz születésének a fontosságára mint belső élményre, kapcsolatra a szakrális térrel és idővel, és nem mint profán magyarázatra. A mese fontosságára. A mese utáni vágyakozásra, mint a lélek bölcsőjére.”

Alina Csatlós