Misi kulcsa
2018-08-07 15:18:08
- Nagy Székely Ildikó
Tamási Mihály tud és szeret ajándékozni. A fának szívet, a kőnek arcot, a kíváncsi gyermekkezeknek tudást és bátorságot ad.
Tamási Mihály tud és szeret ajándékozni. A fának szívet, a kőnek arcot, a kíváncsi gyermekkezeknek tudást és bátorságot ad. Szerkesztőségünkbe tenyérnyi agyagdísszel, a napot agancsai közé fogó csodaszarvassal érkezett.
– Gyermekkoromtól faragó szerettem volna lenni, de akkoriban nem szerveztek alkotótáborokat, nekem legalábbis nem volt tudomásom ilyesmiről. 21 évesen vált valóra az álmom – kezdte történetét a nyílt tekintetű, magát megfelelő képzettség hiányában naiv alkotónak nevező férfi. – A tavaszi nagytakarítás során a tömbházunk előtt találtam egy fadarabot, amiből egy magam készítette, egycentis, lapos vésővel egy áldott állapotban levő, töprengő asszonyt faragtam ki. Az volt az első munkám. Azt reméltem, hogy ő majd küldi, szüli a következő alkotásokat, és úgy is lett. Jelenleg 600-nál több faragásom van, nagy részük az otthonomat díszíti.
– Kitől tanultál faragni?
– Egy ideig önállóan képeztem magam, könyvtárakba jártam, szakkönyveket olvastam. Így tanultam meg azt is, hogy a faragás előtt el kell hasítani a fát, hogy ne repedezzen össze. Az Unitarcoop Alapítványnál aztán megismerkedtem két lánnyal, akik szinte repültek a boldogságtól. Rákérdeztem, hogy mitől vannak annyira elragadtatva, ők pedig elmesélték, hogy éppen Bandi Dezső faragóköréből jönnek. Nem jött, hogy higgyem, hogy létezik olyan ember, aki a hét öt napján reggeltől estig teljesen ingyen tanít gyermekeket a művészetére, de pár hónappal később, amikor a lányok elvittek hozzá, a saját szememmel is meggyőződhettem erről. Akkoriban faragtam ki egy kerti törpe körvonalait, el is vittem Dezső bácsinak, de ő azt mondta rá, hogy giccs, és félretette. A legelső munkám viszont felkeltette az érdeklődését. A javaslatára a törpét is átdolgoztam, egy öreg kertész lett belőle. Úgy már elnyerte a tetszését. Az első alkotásaimat a Bolyai Napok alkalmából ki is állították az unitárius egyháznál. Dezső bácsi észrevette, hogy szeretem az aprólékos munkát, türelmem is van hozzá, így azt ajánlotta, mindig mintázzam ki az alkotásaimat, legyen az az én stílusom. A népi motívumvilággal is ő ismertetett meg közelebbről, ugyanakkor arra is ő tanított, hogy ne akarjak Michelangelo lenni, inkább próbáljam meg őszintén megfaragni a világot, úgy, ahogy én látom. Ezeket az életmagokat ültette el bennem. Most is emlékszem rá, ahogy a Bolyai líceum pincéjében melegíti az ételét, és fogadja, tanítja a faragni vágyó fiatalokat. Amikor egy domborművön dolgoztam, volt, hogy háromszor-négyszer is kiradíroztatta velem a mintát. Azt hiszem, a türelmemet tesztelte. Egy kiállítás-megnyitón azonban elárulta, hogy meg van elégedve velem, és ha sikerül magamévá tennem a monumentális alkotásokhoz szükséges lelkületet, nagy művész válhat belőlem. Ezekből a szavakból mindig erőt tudok meríteni.
– Az agyagozás mikor kezdett foglalkoztatni?
– Egy éve jártam a faragókörbe, amikor egy várbeli rendezvényen megláttam Fekete Pál szobrászt agyagozni. Később elmentem a műhelyébe, ott kaptam tőle az első anyagot, amivel dolgozhattam. Agyagból is elsőként egy gyermeket váró asszonyt készítettem. Egy év múlva Sabina Ana Purcariu által a festőművészetbe is belekóstoltam, de hamar kiderült, hogy az nem az én utam. Both Gyulától viszont megtanultam a bútorfestést. Dezső bácsihoz három évet jártam, az utolsó tanítási éveit fogtam ki. Ő alkotótáborokba is elvitt. A szovátai Teleki Oktatási Központban most is ki vannak állítva a tábori munkáim, a Zene című éppen a recepció mellett kapott helyet.
– Amikor faragni kezdtél, volt egy „polgári” foglalkozásod is?
– A készruhagyárban dolgoztam karbantartó műszerészként. Korábban három évig a termelési részlegen voltam, varrtam, vasaltam. A faragáshoz használt vésőket gyakran a gyár udvarán talált rozsdás vasdarabokból készítettem el. Az agyagozáshoz acéldrótból hajlítgattam magamnak szerszámot.
– Hogyan kezdted el tanítani az agyagozást?
– 2010-ben Dezső bácsi emlékére szerveztek egy rendezvényt, ott említette meg Székely Lajos csittszentiváni tanár, hogy egy marosvásárhelyi alapítványhoz művészetterápiás foglalkozásra, agyagozásra keresnek önkéntest. Jelentkeztem. Akkor foglalkoztam először gyermekekkel, fiatalokkal, és azután kezdtek hívogatni alkotótáborokba Csittszentivánra, Marosludasra, Szászrégenbe, Magyarországra. Azokon az együttléteken megtapasztalhattam, hogy a gyermekek sokkal bátrabban nyúlnak az agyaghoz, mint sok felnőtt, bennük még nincs annyi gát, félelem.
– A kőfaragást is egy alkotótáborban kezdted el.
– A református egyház gyermektáborában voltam a Bucsinon. Vízért mentünk a csorgóhoz, amikor a patakban felfigyeltem egy kőre. Kivettem, megfaragtam, egy indiánfej lett belőle. Utána a patak partján rendszeresen szedegettem a köveket. Az első kövemen nagy szeggel és kalapáccsal dolgoztam. A táborban éppen csatornázási munka folyt, egy munkástól megkérdeztem, nem látott-e kőfaragáshoz használható szerszámfélét. Tőle kaptam az első, hidegvágónak szánt vésőt. Ez a sok egybeesés is azt bizonyítja, hogy az útjaink néha ki vannak kövezve, nekünk csak végig kell menni rajtuk.
– Kézművesvásárokon gyakran találkozni veled.
– Szerepelek a Népi Alkotások Maros Megyei Központjának nyilvántartásában, és rendszerint értesítenek, ha vásár van. A munkáim sok helyre elkerültek már, volt, aki Olaszországba, volt, aki New Yorkba vagy Mexikóba vitte ajándékba őket.
– Szoktál megrendelésre dolgozni?
– Nem, mindig csak szabadon. Az otthoni papírokat, számlákat telerajzolom egyenes és hajlított vonalakkal, játszom a formákkal, keresem a bennük rejlő lehetőségeket. Az agyagot is addig gyúrom, paskolom, amíg bevillan egy arc, egy gondolat.
– Melyek a kedvenc témáid, motívumaid?
– A szív, az élet, a mindennapok. Bandi Dezső bácsitól tanultam, hogy az alkotás értékét emeli, ha van címe, el is keresztelem minden faragásomat, agyagszobromat. A kulcs címűt fából és agyagból is elkészítettem, egy ajtókulcshoz hasonlít, felfele egy kereszt emelkedik ki belőle, amelynek a két oldalán egy-egy szív van. Ezzel azt próbáltam megfogalmazni, hogy a szív egy olyan kulcs, amely több irányban forgatható, és sok kaput megnyit.
