Mindig készenlétben

A neve kapcsán a szülőföld iránti hűséget, a helytállást emlegetik. Ő maga „örök őrködésnek” nevezi azt az emberöltőnyi időt, amely az állandó készenlét állapota volt, s az ma is. 35 év alatt több mint 1.100 csecsemő született meg vele, s jelenléte megnyugvás az életből távozóknak. 

Dr. Ballók Jolán gyermek- és családszakorvos, Görgényüvegcsűr háziorvosa népszerű határokon innen és túl is. „Több évtizedes gyógyító-betegségmegelőző tevékenysége, valamint a magyar kisebbség érdekében végzett munkája” elismeréseként 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, beválasztották a Magyar Tudományos Akadémia kültagjai közé és a Magyarország Barátai testület körébe is.

 

 Egy félreeső székely faluból, Székelyderzsről érkezett a Görgényi-havasok tövében levő patakvölgy végtelepülésére, amelynek lakói „mélyen és nagyon igazul élnek együtt Istennel és a természettel”. Ennek az egyik legbeszédesebb bizonyítéka, hogy a faluban a születések száma még mindig meghaladja az elhalálozásokét. Lakói azt vallják, hogy a gyermeknek világra kell jönnie, s terhességmegszakítás alig fordul elő. Ezt igazolja az idei év 1,5-ös demográfiai mutatója is, ami 21 újszülöttet és 14 halálesetet jelent.

Egy decemberi kora délután a rendelési idő végére érkezem. Ahogy utolsó betegének felírja a gyógyszert, s lányos mozdulattal megigazítja a sötét, hosszú haját kordában tartó pántot, termete, vonásai a rendelőbe alattomosan beszivárgó alkonyatban Puccini operájának japán hősnőjére emlékeztetnek.

Szeretni az embert

– Nehéz sorsú asszony, sok mindenen átmentünk mi ketten – mondja a vizsgálóágyon ülő 83 éves páciensére. Ez utóbbi felsóhajt, s elpityergi magát, ahogy áldást mond a doktornőre, aki minden betegségéből „kihozta”, s mellette állt, amikor szüleit, testvérét, 52 éves férjét és a hirtelen szívhalál miatt fiát is elveszítette. Dicséri a számítógép mellett szorgoskodó kedves, mosolygós helybeli asszisztensnőt, Bodor Ibolyát is, aki úgy csöppent a rendelőbe, hogy elődje egyik napról a másikra váratlanul felmondott. 

– Irdatlanul nehéz másfél év volt – emlékezik Ballók doktornő. A közel kétezer embert el kellett látni addig is, amíg Ibolya beletanult a szakmába. 

Amit ma olyan lelkesen, öntudatosan végez, akárcsak a tanítómestere. Soha egyetlen percet sem késik, naponta meglátogatja az ágyban fekvő betegeket, sebet kötöz, injekcióz, a számítógépen dolgozik, teszi mindenkor, amit éppen kell. Mert a félreeső havasalji faluban jók a tanítómesterek. 

– Amikor idekerültem, minden idők legkiválóbb szülésznőjével, Kertész Margittal dogoztam együtt négy éven át. 25 évig vezette a szülőotthont, évente 100-120 szülést vezetett le úgy, hogy soha nem hibázott, egy gyermek sem halt meg a keze között. Két évtizede mi sem vesztettünk el egyetlen csecsemőt sem.

Ezt a munkát csak akkor lehet jól végezni, ha az orvos úgy tudja szeretni az EMBERT, hogy észre sem veszi az istálló vagy a veríték szagát, ha el tudja hinni Csehov Asztrov doktorának szavait: „Az ember legyen mindenben szép. Arcban, ruhában, lélekben, gondolatban – mondja határozottan. Majd arról mesél, hogy a helybeliek mellett a legelőkelőbb pácienseknek is a rendelkezésére kellett állnia a Görgény-völgyi vadászatok során.  

– Szakmai szempontból 2013-ban jó évet zárunk – állapítja meg. Első helyen a továbbra is az évek óta megőrzött pozitív népszaporulat áll. Ebben nyújtott segítséget az a megye által javasolt méhnyakrákszűrési program, amit európai uniós pénzekből támogatnak, s 170 nőt vizsgáltak meg ingyenesen a szakemberek.

A másik szakmai program a gyermekeknek szól. A hegyes-dombos vidékekre jellemző jódhiány a Görgény-völgyi kis- és nagyobb iskolások számára is fokozott kockázatot jelent. Egy tudományos munka keretében a marosvásárhelyi endokrinológiai klinika indított felmérést. Hét évvel ezelőtt száz gyermeket vizsgáltak meg, s most megismétlik, amelyre a pénzt pályázat révén az MTA biztosította. 20 kásvai és 75 üvegcsűri I–VIII.-os gyermeknél végezték el a jódstátus ellenőrzését pajzsmirigyultrahanggal, a vérből végzett hormonvizsgálattal és a vizeletből való jódméréssel.

A harmadik szakmai elégtételt az a megegyezés hozta, hogy minden hónap első csütörtökén egy mozgólaboratórium száll ki Üvegcsűrre, ahol 12-15 személy veszi igénybe, megtakarítva az útiköltséget és az időt. Ottjártamkor húsz személytől vettek vért, s a zsúfolt nehéz nap után beszélgetünk. 

– Hogyan tud beilleszkedni a biztosítási pénztár által megszabott követelményekbe?

– Bár a rendszer nagyon sok okot ad arra, hogy konfliktushelyzetbe hozzon orvost és pácienst, betegeink fegyelmezettsége részben megvéd ettől. Mintha mesterségesen akarnák fenntartani a káoszt, s a munkaidő 30 százalékában sajnos nem az orvosi munkára kell fordítani az energiát. 1.900-an választottak családorvosuknak, s közülük 1650-nek van egészségügyi biztosítása. Szeretném, ha jobban működne a rendszer, s mindenki jogosult lenne nem csak a sürgősségi, de az alapellátásra is. Belekóstoltam az egyik legfejlettebb európai rendszerbe, s alkalmam volt látni a dél-amerikait is. Egyik sem hasonlít a miénkre, Venezuelában például minden ingyenes. Svájcban a kis jövedelmű kevesebbet, a gazdagabb többet fizet. 

A példák

– A hűségtől indultunk el. Székelyderzs, a szülőfalu is valahol a végeken van. Bár rossz út vezetett odáig, ahogy éveken át Üvegcsűrre is, páratlanul érdekes unitárius temploma a világörökség részévé vált. Falán a Szent Lászlóról szóló freskó képei a győzelemről regélnek. Milyen indíttatást, milyen élményeket adott a szülőhely?

– A szülőföld szentségét édesanyám oltotta belém, akinél igazabb embert nem ismertem. Egyszerű székely asszonyként akkora segítőkészség, nagylelkűség volt benne az elesettek iránt, amilyennel ritkán lehet találkozni. Az ő példája mellett az élet hatalmas ajándékának tartom, hogy az iskolai könyvtárban levő orosz klasszikusok, Turgenyev, Dosztojevszkij, Tolsztoj regényein nőttem fel. A szovjet irodalom, a Gagarin-korszak hatására pilótának készültem. 

 – Az otthonról hozott példa mellett milyen hatások terelték az orvosi hivatás felé?

– A székelykeresztúri gimnáziumban, ahol  árvaházi gyermekekkel jártunk egy osztályba, érett meg bennem a vágy, hogy gyermekgyógyász legyek. A tanári kar és az iskola szellemisége is különleges volt. Két tanárom, Farkas Jenő és Farkas Margit a Sorbonne-on végezte az egyetemet. Mivel nehezen birkóztam meg a román nyelvvel, Margit néni ajánlotta a szüleimnek, hogy küldjenek el román szóra. Magyarból két verset kötelező módon tudni kellett az érettségire. A Vén cigány mellett Dsida Jenő Tekintet nélkül című költeményét, amelynek első és utolsó versszaka meghatározta életvitelemet, értékrendszeremet: „Be kell látnunk:/ Ha kérdeznek, becsületesen/ felelni kell./ A harcot becsületesen/ fel kell venni,/ az úton becsületesen/ végig kell menni,/ a szerepet becsületesen/ el kell játszani,/ keményen és tekintet nélkül./... Krisztusnak és Pilátusnak,/ farizeusoknak és vámosoknak,/ zsidóknak és rómaiaknak/ egyformán szolgálni/ nem lehet.”

– Székelykeresztúr után a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem milyen iskolát jelentett?

– Nagyon szerettem tanulni, egyetemistának lenni, s bár korán férjhez mentem és megszültem a kislányomat, évfolyamelsőként végeztem a gyermekgyógyászati karon. Ennek köszönhetem, hogy a Maros megyei Héjjasfalvára helyeztek. Mivel Szász-régenbe hoztak férjhez, pár hónap után áthelyeztek Görgényüvegcsűrre. Az egyetem biztos szakmai felkészültséget adott, mi voltunk az utolsó évfolyam, akiket egyből a mélyvízbe dobtak, és mégis megálltuk a helyünk.

Kezdetben Szászrégen és Görgény-üvegcsűr között ingáztam, de előfordultak sajátos helyzetek, amikor a nagy tél miatt kiadták a parancsot, hogy nem szabad elhagyni a rendelőt. Bár volt az épületben orvosi lakás, de abban óvoda, posta, cukrászda működött, nekem a szomszédban lakó óvónő vagy tanítónő adott szállást. Az 1990-es rendszerváltás után a helybeliek segítségével újítottuk fel a rendelőt, s alakítottunk ki egy szerény orvosi lakást. Amióta a lányom Londonban él és dolgozik, szinte állandóan itt lakom, s ha nyugdíjba megyek, az erdei házamba húzódom vissza. Tavalyelőtt olyan nagy hó volt, hogy a kiskocsimmal nem tudtam közlekedni 11 héten át. Régenben van a lakásom, itt egy faházam. Mivel az életem folyamatos őrködésként éltem meg, annyira kötődöm ehhez a közösséghez, hogy velük szeretném tölteni a nyugdíjas éveimet is.

Boldogabb világ

– Pályakezdéskor milyen világ volt a Görgény völgyében? 

– Egy boldogabb, mint most. És furcsa, amit mondok, de szabadabb is. Bár 1978-at írtunk, a mainál jobb módú, tehetősebb emberek éltek a völgyben. Nagyon sok családnak adott munkalehetőséget a havas, a fakitermelő telepek. A hozzáértésükről híres helybeli ácsok, kőfaragók, szénégetők a nagy építkezéseknél dolgoztak, s szenet égettek a Nyugati-havasoktól a Bánátig. Üvegcsűrön ma nincs munkalehetőség. A havas „bezárt”, ami nem azt jelenti, hogy nem hozzák le a fát, és nem mennek végig a falun a nagy rönkszállító kocsik, de nem tudom, hogy hol és kik termelik ki. Az biztos, hogy nem az üvegcsűriek. Ők máshova kell elmenjenek dolgozni, sokan Magyarországon, mások Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban vállalnak alkalmi munkát.   

– Látszólag a világtól távol él, Ballók doktornőnek mégis sok barátja van, akik súlyos betegségében mellé álltak, mások a világjárásban segítették. Hogyan szövődött a sok szép kapcsolat?

– Az élet hozta magával. Ha elszigetelten él az orvos, ez egy olyan csapda, amely ellen valamilyen hobbit kell választani. Én utazni szeretek a legjobban. Amikor hiányzott a kulturális élmény, elmentem Budapestre, és megnéztem öt előadást az operában, ami szellemi feltöltődést jelentett egy időre. 1990-ben Svájcból érkezett négy személy a falurombolás hallatán, s olyan szép kapcsolat alakult ki velük, ami 18 éven át működött. A svájciak  jelentős anyagi és erkölcsi támogatói voltak ennek a közösségnek. Egy ottani házaspár hívott meg svájci otthonuk mellett Párizsba is több alkalommal, ami felejthetetlen élmény marad. Egy kongresszuson ismerkedtem meg a dél-amerikai hölgyekkel, akik közül 12-en ellátogattak Erdélybe, mivel mindeniküknek volt valami köze ehhez a földhöz. A havason láttam vendégül őket, megnéztük Erdély nevezetességeit, s ők meghívtak Dél-Amerikába. 

Erősnek kell lennem

– Mi tartotta annyi éven át Görgényüvegcsűrön?

– Lényemből fakadóan állhatatos természetű ember vagyok. 1984-ben megpróbáltam elmenni. Bukarestben gyermek-szakorvosi vizsgát tettem. A Dél-Romániába szóló kihelyezéssel a kezemben úgy döntöttem, hogy inkább visszajövök, mert az üvegcsűri embereknek nagyobb szüksége van rám, nélkülem árvábbak és védtelenebbek maradnak. Az orvosi munkán kívül az én jelenlétem ebben a völgyben, ahol másfél ezer magyar él, húszezres román lakossággal körülvéve, sokat jelentett a két nép békés egymás mellett élésében.

– Az elszigetelt hegyi falvak háziorvosa gyakrabban találkozik a halállal, hogyan lehet ezt feldolgozni?

– Mi, orvosok az életért küzdünk egész pályafutásunk idején. Minden halál egy szakmai kudarc, s utána számolni kell az emberi kudarccal is. A táskámban mindig ott van a Biblia, egy ferences atyától kaptam, amikor nagyon nehéz betegségen estem át, külföldön kezeltek, s az életemért küzdöttem. Alig van nap, hogy ne nyissam ki, ne olvassak belőle. Sok halálnál reám támaszkodtak, ezért erősnek kell lennem. Remélem, eddig sikerült.... Ma is egy végelgyengülésben lévő 88 éves asszonyhoz várnak. Nem szeretem, hogy úgy haljanak meg a betegeim, hogy ne lássam őket utoljára. Megtörtént, hogy a plébánosnál hamarabb értem oda, s ahova kinyílt a Biblia, onnan olvastam föl, miközben helyi szokás szerint a megszentelt égő gyertyával a kezében távozott az élők sorából. Utazásaim során Fátimába is eljutottam, ami életem egyik döbbenetes élménye volt. Az útra készülve reggel Lisszabonban a 63. zsoltárhoz nyílt ki a Biblia: „Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! …Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet… Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem.” Azóta biztos vagyok abban, hogy nincsenek véletlenek az életben.

– A jó dolgokról múlt időben beszéltünk, ma, amikor már járható az út, mi változott Üvegcsűrön? 

– Nagyon nehéz megfogalmazni. Bár az infrastruktúra szempontjából sokat fejlődött a falu, az emberek egyre távolabb kerültek egymástól. Sok rosszindulatú emberi megnyilvánulás tanúja voltam az utóbbi időben, amelyek ellen nekem nincs fegyverem. Az is bánt, hogy az elmúlt esztendőkben megbomlott az összhang a falu három alapintézménye – az egyház, az iskola és az orvosi rendelő között. Néha a nagy ROMLÁS is így kezdődhet! Nem csoda,  ha sokszor jut eszembe William Skakespeare gondolata a Viharból: „Emberek, segítsetek…!”