2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nyolc magyar egység mutatkozott be kedden 500 méteres számokban a párizsi olimpia kajak-kenu versenyeinek első napján, közülük egy rögtön a döntőbe jutott, három hajó közvetlenül biztosította helyét a középfutamban, további négy pedig reményfutamból lépett tovább.

Egyetlen olyan szám volt, amelyben már a finálét is ki lehetett harcolni, mégpedig a női kajak négyeseké. A Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású magyar csapat futamában a németek mögött második lett, ezzel egyből a csütörtöki döntőbe jutott.

A többi számban csak a reményfutamot lehetett megspórolni, ami férfikajakban sikerült a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású kvartettnek, továbbá a Nádas, Tótka, valamint a Kopasz Bálint, Varga Ádám párosnak. Elsőre nem sikerült ugyanez a női és férfi kenusok páros versenyében, valamint női kajak kettesben, ahol a férfiak ugyanilyen számához hasonlóan két magyar hajó szerepelt. Női C-2-ben a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó előbb harmadik lett, majd megnyerte reményfutamát, férfi C-2-ben Adolf Balázs és Hajdu Jonatán kezdésnek negyedikként haladt át a célvonalon, kora délután pedig másodikként végzett – mindkét számban az első három hely ért középfutamot.

Női K-2-ben a Csipes, Gazsó és a Pupp, Fojt kettős is harmadik hellyel kezdett, aztán együtt eveztek a második reményfutamban, és az első, illetve a negyedik helyet szerezték meg. Innen négy hajó ment tovább.

A kajak négyesek és a férfi kenu párosok versenye csütörtökön folytatódik, míg a K-2-esek és a női C-2-esek pénteken szerepelnek legközelebb.

Ma női K-1 500, férfi K-1 1000 és C-1 1000 m méteren rendeznek elő- és reményfutamokat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató