2024. july 1., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Dr. Béres Andrást köszöntötték a Doktori Iskola évfordulós ünnepségén

Ahogyan arról kedden megjelent beszámolónkban is írtunk, 15 éves fennállását ünnepelte múlt hét végén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Doktori Iskolája. A háromnapos ünnepségsorozat keretében péntek délután a nyolcvanadik életévét nemrég betöltött dr. Béres Andrást, az iskola megalapítóját, az egyetem egykori rektorát is köszöntötték a jelenlévők. Akkori cikkünkben helyhiány miatt ezen eseménysort nem tudtuk megjelentetni, most ezt bepótoljuk. 

Múlt pénteken, a rendezvénysorozat délutáni eseményén sorrendben elsőként dr. Sorin Crişan méltatta a Doktori Iskola alapítóját. 

– Egy olyan, a tudományos és pedagógiai életben kiemelkedő személyiségről van szó, akire mindannyian büszkék lehetünk. Úgy szeretnék beszélni Béres Andrásról, mint annak a humánumnak a megtestesítőjéről, amelyet az egyetemünk is hirdet. Humánum, amely mögött multikulturalizmus, a sokszínűség iránti szeretet, a másik elfogadása húzódik. Béres András az egyik legjobb barátom, aki mindig mellettem állt az akadémiai élet (és nem csak) pillanataiban. Soha nem felejtem el a vele töltött budapesti hetet, amelynek során megmutatta nekem ennek a csodálatos városnak a rendkívüli látványosságait. Írott életműve és a nagyközönség számára kevésbé látható munkássága során embereket alkotott a szó legnemesebb értelmében. 1965-ben végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia szakán, és azóta a felsőoktatási közösségben dolgozott, tudását, szervezői képességeit mindvégig a diákok, az oktatók és a tudományos kutatás szolgálatába állította. 

Két rektori mandátuma idején sikerült véghezvinnie azt, amiben csak kevesen reménykedtek: megmentette az intézményt az összeomlástól, és mindössze néhány év alatt az egyetemet a hazai felsőoktatás élvonalába emelte. Lehet, hogy egyesek számára ezen megvalósítások egyértelműnek tűnnek, de ahhoz, hogy ez így legyen, hogy számos akkreditált szakkal gazdagodhassunk, hogy doktori iskolát alapíthassunk, hogy legyen egy elismert folyóiratunk, hogy a tanügyminisztérium értékelése szerint is olyan kiváló oktatási intézménnyel rendelkezhessünk, amely jogosult mesteri és doktori képzést biztosítani, Béres András professzor latba vetette hozzáértését, intelligenciáját, diplomáciai érzékét, műveltségét és egészségét. Megvalósításaiért számos díjat és kitüntetést kapott, amellyel vele együtt mi is büszkélkedünk. És ha van az egyetemünknek egy olyan vetülete, amely megkülönbözteti a többi hazai felsőoktatási intézménytől, és amelyre büszkék vagyunk, az a multikulturalitás, amelyért harcolt, és amellyel mindannyiunknak megmutatta a kiegyensúlyozottság és az egyenlőség előnyeit, a mindenkinek kijáró esélyt, politikai hovatartozástól függetlenül, eltávolítva bennünket a diszkriminációtól és a sovinizmustól. Ő mindig a kiválóságot, a kulturális és intellektuális teljesítményt értékelte, erre egyik legjobb példa a három kötete és számos tanulmánya. Kétségkívül mindaz, amit ma képviselünk, amelyet a hallgatóink tovább visznek azon intézményekbe, ahol majd dolgozni fognak, amit a médiában és közéletben az egyetemünk képvisel, neki köszönhető – mondta a rektor, majd Béres András üzenetét hallhattuk. 

Dr. Béres András


– Az utóbbi időben az egyetemen többnyire ismeretlenekkel találkozom. Ami nem lehet egészen a véletlen műve. Azért figyeltem fel erre, mert több évtizeden át nemcsak munkahelyem volt ez az intézmény, hanem a második otthonom is, ahogyan ezt a családom nemegyszer fel is rótta. Az ismeretlenség érzésének az egyik forrása egy nagyon természetes és személyes esemény: az történt ugyanis, hogy észrevétlenül, szinte semmilyen komolyan vehető értesítés nélkül, de mégis feltartóztathatatlanul megöregedtem. De mit is jelent az öregség? Heidegger szavaival az ittlétünk, a halállal szemközti lét élményének átélése. Eszembe jut Hegel egyik súlyos mondata: Nem az ellenségetek, hanem mindenkit saját tulajdon teste fog majd végérvényesen legyőzni. A helyzet az, hogy évekkel ezelőtt mindenkit ismertem az egyetemen, és engem is ismert mindenki. Az én generációs társaim azonban nyugdíjba mentek, és így ismerősökkel nehezebben találkozhatom. De nekem szerencsém van: én még bejárok az egyetemre, mert még mindig tanítok, és ennél jobb dolgot el sem tudok képzelni. Az osztályban nem érzem magam beporosodott vénembernek. És néha úgy látom, hogy akik az előadásaimat hallgatják, elfogadnak. Engem mindenesetre felfrissít az órákra való felkészülés, és ha szabad ilyet mondani, néha mintha megfiatalodnék az egyetem szép, értelmes és igyekvő, fiatal hallgatóinak a jelenlétében. Az ismeretlenség érzésének egy másik magyarázata egy örvendetes eseményhez kötődik. Az utóbbi években, évtizedekben az egyetemünk egy nagyon jelentős gyarapodási folyamaton ment át. Több szakon sokkal több hallgató tanul, és a tanárok száma is megsokszorozódott, sőt, a műszaki és az adminisztratív személyzet is többnyire kicserélődött. Azért az fontos, hogy annyi ember talál nálunk munkahelyet, és annyian tanulnak nálunk. Hogy értsenek: 1989-ben, az akkori Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán 25 hallgató tanult. 15 a román, 10 a magyar tagozaton. Az egyetem életében 1989 után azonban ténylegesen fordulat játszódott le. Több színházi szakon indítottunk képzést, zene és média szakos oktatást is szerveztünk. De nem is a számok a fontosak, hiszen így megszaporodva is valószínűleg a legkisebb egyetem vagyunk e széles hazában. Két, minőséget jelentő eredményt emelnék ki: az egyik az egyetem szervezésére vonatkozik, és valahogy folytatja és átírja a korábbi keserveimet: sikerült 1989 után újraszerveznünk a magyar nyelvű oktatás intézményes kereteit, és aztán Gáspárik Attila rektorsága idején elindítani a román és magyar művészeti karok szervezését. Ezt a folyamatot az egyetem mostani, Sorin Crişan körül csoportosuló vezetői véglegesítették és járatták be. Ez egy unikális, kiemelkedő megvalósítás az anyanyelvű oktatás szervezése terén. A másik fontos megvalósítás a doktori iskola szervezésében áll. A doktori képzés a művészetek terén Európa-szerte is újabb fejlemény. Nálunk a bolognai rendszer bevezetése körül merült fel a doktori iskola megszervezése, amelyet az elsők között szerveztünk meg – hallhattuk Béres András számunkra eljuttatott, történetekben, visszaemlékezésekben is gazdag üzenetében. 

Mindezt kettős könyvbemutató követte: Jákfalvi Magdolna és Kékesi Kun Árpád professzorok mutatták be az Egy filozófus Székelyvárosból (Budapest: L’Harmattan, 2022) és a Vocaţia excelenţei / Béres András / A kiválóság dicsérete (Marosvásárhely: UArtPress, 2022) című köteteket. Mint mondták, az előbbi könyv a Béres Andrással folytatott évtizedes beszélgetésük esszenciája. 

– Béres András erdélyi magyar filozófus, mi magyarországi színháztörténészek vagyunk. Van itt egy másik nyelv, amit mi nem beszélünk, és ez Erdély értelmiségének a nyelve. Nem beszéljük ezt az élő erdélyi egyetemi nyelvet, amely archaizál és neolatinizál egyidejűleg, és ami az együttélés kényszerét és kompromisszumait is mondatstruktúrájába foglalja. Egy évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy megőrizzük ezt a nyelvjárást és nyelvállapotot, és lejegyezzük az Andrással évekig vitt beszélgetéseinket. Általa és vele ismertük meg Erdélyt, ahol a kétnyelvűség, a kétkultúrájúság az általános életmódhoz tartozik. A beszélgetőkönyv apropója Béres András nyolcvanadik születésnapja, a kötet három élethelyzetben mutatja be Béres Andrást: egyetemi oktatóként, politikusként, színházigazgatóként. Ez az a három professzió, amely a második háború utáni Európában felelős állampolgári életet feltételez, e három szakma mindegyike képes széles nyilvánossághoz szólni. Béres András filozófus, végzettsége, egyetemi gyakorlata és életszemlélete okán is. Igaz történetei lassan legendává, majd gyógyító mesékké válnak, könnyebb lesz velük a lét, a beszélgetés. A kötetben szereplő beszélgetéseket a mi kérdéseink nélkül írtuk le, megtartjuk Béres András mesélő lendületét. Az adatokat jegyzetekkel és az eredeti dokumentumokkal segítjük elhelyezni a romániai és a magyarországi történelemben.

A Vocaţia excelenţei / Béres András / A kiválóság dicsérete című kötet Béres András nyolcvanadik születésnapjára készült. Kevesen tettek annyit ezért az egyetemért, mint ő. Egyetemi kollégák, munkatársak, egykori tanítványok, barátok írásait tartalmazza a kötet, magyar és román szerzők egyaránt helyet kaptak benne, összesen 22-en járultak hozzá a könyv elkészítéséhez. A kötet kétnyelvű, minden szerző minden írása lefordításra került a másik nyelvre, így már csak belelapozva is olyan érzésünk van, mintha az egyetem folyosóján állnánk, és hallgatnánk a körülöttünk zajló beszélgetéseket. Az írások műfajukat tekintve is vegyesek, van köszöntő jellegű, van eseményt megidéző, van esszé és szaktanulmány, alkalmi írások és korábban készült, de az alkalomhoz igazított szövegek. Egy dolog közös bennük: mind Béres András személye, illetve valamely hozzá köthető dolog által inspirálódtak – mondták a kötetről a társszerkesztők.

Fotó: Kaáli Nagy Botond


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató