2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Már évekkel ezelőtt, amikor elindult az uniós újjáépítési alap, tudni lehetett, hogy a hazai politikusok által nagy hangon beígért óriási beruházások jelentős része az eredeti határidőig nem fog megvalósulni. A napokban még biztosabbá vált, hogy a 28,5 milliárd eurós keret jelentős részét nem kapjuk meg. A bukás tény, csak az a kérdés, hogy mekkora lesz?

Az uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminiszterei a napokban tanácskoztak, az egyik terítéken levő téma a helyreállítási alap felhasználási határidejének meghosszabbítása volt. Ezeket a pénzeket 2026 augusztusáig kell elkölteni, ezt a határidőt szerette volna több tagállam is kitolni, mert nem csak nálunk haladnak lassan a pályázatok; de az Európai Bizottság és az északi tagállamok nem támogatták ezt a javaslatot. Persze az európai parlamenti választások után még akár változhat is ez a helyzet. Legalábbis azok számára, akik betartják a szabályokat, mert nálunk azzal is baj van. A program feltételei között a kormány például korábban felvállalta, hogy az idei évre 3 százalékosra csökkenti az államháztartási hiányt, aztán az idei állami költségvetést 5 százalékos deficittel tervezte meg. Egyéb követelmények teljesítésével is hasonlóan ebül állnak, nem csoda, hogy a programból való harmadik kifizetési kérelmet a brüsszeliek nem hagyták jóvá. Más lapra tartozik, hogy ha bejött volna ez a még februárban esedékes 2,7 milliárd euró, sokat azzal sem értünk volna, mert az eddig lehívott 9,4 milliárd zömét sem használtuk még fel. És valami furcsa módon a már jó ideje dúló EP-választási felhajtásban erről az igen gazdag problémáról még pisszentés sem volt; az nem csoda, hogy a kormányoldalnak nem akaródzik ilyesmivel dicsekedni, de hogy az ellenzék sem csapja le ezt a magas labdát, az az ő felkészültségéről is mesél.

A dolgok mostani állása szerint tehát az eddig bejelentett nagyberuházások jelentős része elúszik. Szinte borítékolhatóan ez lesz a sorsa például az észak-erdélyi autópályán a szilágysági szakasznak, ahol alagutat kellene fúrni a Meszes alatt, és a déli vonalon a Déva melletti alagutas szakasz helyzete sem jobb. De közelebbi környezetünkben a nyárádszeredai pályaszakaszra februárban aláírt kivitelezési szerződésben szereplő határidők is csak épp hogy illeszkednek az újjáépítési program időkereteibe, tehát ha az építő nem tudja betartani a vállalt határidőket, úszhat a pénz. És a közberuházásoknál nálunk a csúszások számítanak rutinszerűnek, nem a határidőre, jó minőségben elvégzett munkálatok.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató