Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny

• 2011-04-11 11:01:07

• Molnár Zsófia

Orosz István: „…Keseruen kynzathul uos cegegkel werethul”

           „Az Idő s Tér bilincsei nem kötik meg a lelkeket.” (Bolyai Farkas)

         Ki ne vágyna kötetlenül szállani, teljesen függetlenül bármilyen külső körülménytől, lerázva Időt és Teret? És hogyan lehet ezt elérni? Bolyai talán a matematikát jelölte volna meg első lehetőségként, de utána szinte biztosan az irodalom következett volna. Kevesen tudják, hogy Marosvásárhely szeretett polihisztora maga is írt, lírát és drámát egyaránt. Ez utóbbiak gyűjteményét az 1814-es Döbrentei-féle pályázatra is benevezte, ahol a bírálóbizottság „fűzetlen orientál gyöngyök”-ként értékelte őket.
           A gyöngy metafora az irodalom egészére alkalmazható, hiszen értéket, teljességet, ritkaságot, egyediséget, szecessziós szépséget egyaránt jelent. Jelenti az álmot is, mely bármilyen szép lehetetlent „valóra vált” (hangozzék bár ez paradoxonnak): „Az álmok síkos gyöngyeit / szorítsd, ki únod a valót: /hímezz belőlük / fázó lelkedre gyöngyös takarót.” (Babits Mihály). Jelenti ugyanakkor a nyelvet magát.
          Jelenti minden egyes alkotás elismerését és díszét annak, aki „szülte”, az írójának, és ékét annak, aki „nemzette”, vagyis ihletőjének: a Beatricéknak, Lauráknak, Céliáknak, Júliáknak, Cenciknek, Lilláknak, Fanniknak. Könnyen elképzelhető, hogyan övezik például Balassi dalai megénekelt hölgyeinek nyakát ragyogó sorként… Csodálatos kettőssége pedig magyar „gyöngy” szavunknak abban áll, hogy alakja külön érték: Kosztolányi Dezső szerint ugyanis tíz legszebb szavunk egyike, olyan hangzásbeli rokonokkal, mint a „gyönyörű” vagy a „gyöngéd”, melyek kedvesebbnél kedvesebb tartalmak hordozói.
           Az irodalom mindezt nyújtja, és még sokkal többet azok számára, akik szeretettel közelednek hozzá, olvassák vagy művelik akár. Hiszen nem százszorosan igaz-e Bolyai Farkas gondolata egy íróra vagy költőre, aki oda nyúl abban a heterogén, megragadhatatlan és nevén nevezhetetlen közegben, ami az irodalom, ahova csak szeretne, ma épp egy magyar kortárssal kötődik, holnap Mikes Kelement keresi fel a Márvány-tenger partján töltött keserű száműzetésben, hogy egészen kötetlen baráti beszélgetés során fájdalmát enyhítse némiképp, holnapután viszont a „nyugodt, derűs halhatatlan” Goethét hívja ki nemes versengésre?! Ott van, ahol tetszik, akkor, amikor szívének kedves.
          Ezeket az irodalomkedvelőket hívja és várja Marosvásárhely épp egy ilyen „nemes versengésre”, a 2011-es Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakaszára, április 17–21. között. A város (metonímia!) idén (1976 és 1997 után) harmadszor mondhatja magáénak a szervezés jogát. Amióta Sepsiszentgyörgyön, a tavalyi záróünnepségen kihirdettetett a következő évi helyszín, szüntelenül gondolkodik, tervezget, latolgat, néha éjjel arra ébred, hogy végre egy jó ötlete született a mappatervre vagy az ülésrendre vonatkozóan; ilyenkor mindig lelkiismeretesen lejegyzi már ott helyben, nehogy reggelre elillanjon... Nemrégtől fogva vonósnégyeseket és szólódarabokat gyakorol, lázasan ülésezik, esténként pedig kihúzza az aznapot a kalendáriumban, pont akkora örömmel, mint Colalto a karácsonyi szünetet várva és invokálva. Két nagyon girbe-görbe utca egy icipicit kiegyenesedett azóta, a sok Bolyai-emlék kihúzta magát és tisztára köszörülte reszelős torkát, hogy ifjabbnak látsszék, a szecessziós Városháza és Kultúrpalota virágai pedig illatoznak (csak közel kell hajolni). Marosvásárhely szeretne kitenni magáért, és készül is erre. Látogatóit tárt ajtókkal, ablakokkal, szívvel várja, viszonzásképpen pedig csupán hasonlóan nyílt szívekre, arcokra, kicsattanó kedvre és olyan pályamunkákra vágyik majd külön-külön mindenkitől, amelyeket ott és akkor éppen ő fűzhet össze egységes egésszé, igazgyöngysorrá avagy gyöngyös takaróvá.