Mihaela Cesa-Goje és Ella van Pouche hangversenye
2023-09-18 14:00:00
- Csíky Csaba
Elgar e-moll csellóversenye op. 85 és Berlioz Fantasztikus szimfóniája volt műsoron. A két mű megszületése és további élete már önmagában is regényes, izgalmas zenetörténeti esemény.
Edward Elgar egyetlen csellóversenye ódivatúnak tűnt az ősbemutatón. Az 1919-es londoni ősbemutató szerencsétlen kimenetelű volt, a siker elmaradt, majdnem fél évszázadot kellett várni arra, hogy megjelenjen
Jacqueline du Pré, aki a világ számára felfedezte az értékeit. A háború után úgy tűnt, Elgar zenéje felett eljárt az idő. Az e-moll csellóverseny elhangzott ugyan itt-ott – felvétel készült belőle Beatrice Harrison szólójával, a szerző vezényletével, játszotta Casals és Adrian Boult is –, de egészen a hatvanas évekig nem nyerte el méltó helyét a repertoárban, amikor a fiatal és szédületes tehetség, Jacqueline du Pré csellóművész fel nem fedezte.
Du Pré csak tizenhét éves volt (született 1945. január 26-án Oxfordban; elhunyt 1987. október 19-én), amikor először találkozott a művel: 1962-ben a Royal Festival Hallban debütált vele, egy évvel később pedig a Proms egyik koncertjén Malcolm Sargent vezényletével is előadta. Hatalmas sikert aratott. Elgar zenéjének az ő fiatalos hangjára volt szüksége. Du Pré leporolta a concertót, és felfedezte annak kamaszos, dühös energiáját. 1965-ben a világ legnagyobb lemezkiadója arra kérte az akkor még mindig csak húszéves du Prét, hogy rögzítse a művet a Londoni Szimfonikusokkal és Sir John Barbirollival. Amikor Msztyiszlav Rosztropovics orosz csellóművész és karmester először hallotta a lányt játszani, nem habozott kijelenteni: az egyetlen a fiatal generációból, aki felér hozzá.
A Fantasztikus szimfónia (Symphonie fantastique), alcíme szerint Epizódok egy művész életéből (Épisodes de la vie d’un artiste) Hector Berlioz op. 14-es, öttételes zenekari műve. Programzenei alkotás, a mű különlegessége az „idée fixe”, a rögeszmésen vissza-visszatérő vezérmotívum, ami mindig új hangulatot, érzelmet kelt a hallgatókban. A darabhoz Berlioz részletes mesét (programot) írt, ami szerint a zenemű egy szerelmes fiatal művész álomszerű látomásairól, képzeletbeli kalandjairól szól. Ezzel a művel született meg a „romantikus szimfónia”, a szimfonikus költemények előfutára.
A szimfóniát 1830-ban mutatták be Párizsban, azóta a hangversenyek népszerű darabja világszerte, hangfelvételek sora jelent meg róla a legnevesebb karmesterek és szimfonikus zenekarok közreműködésével. A leírás szövegét Berlioz ezzel a mondattal kezdte: „A zeneszerzőnek az volt a célja, hogy egy művész életének különböző jeleneteit ábrázolja, amennyire ezeket zenében ki lehet fejezni”.
Elgar csellóversenye Ella van Pouche előadásában szép, megkockáztatom, gyönyörű csellóhangon mesélt nekünk. Feszültségmentesen, természetes hajlékonysággal, komoly hangú recitativóval, a kamaramuzsikálás bensőségével, kimunkált technikai precizitással. A Maggini csellónak fantasztikus hangja van. De tényleg.
Mihaela Cesa-Goje. Vannak muzsikusok, akik tudatosan fejlesztik előadói-zenei adottságaikat, olyan karmesterek ők, akik feloldódnak a zene eksztázisában, s a szárnyaló interpretációból nem hiányzik a művészi elmélyülés. Ismerik a precizitás legbensőbb titkait és magukkal tudják ragadni a közönséget, mert érzik a magas rendű harmóniát. A Fantasztikus szimfóniát ezúttal ilyen előadásban volt szerencsénk élvezni.
