Október havába léptünk, elkezdődött az iskola, sok helyen az egyetemi oktatás is. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen például október elsején zajlott a tanévnyitó ünnepség, új arcok érkeztek a városba, lehet, közülük fognak kikerülni a jövő meghatározó művészegyéniségei. Vásárhely egyetemi város, az oktatás színvonala magas, mégis kérdés, hogy ez miben és hogyan mérhető. A művészeti egyetemek szempontjából a válasz nem is meghatározható, mert a művészet képlékeny, az üzenet a fontos, és az mindenki számára más és más. De az olyan intézmények esetében, mint az orvosi egyetem, már sokkal számottevőbb, hiszen a jövő orvosainak nemegyszer az életünket kell megmenteniük. És főleg ezen a téren hangzik el gyakran a „bezzeg régebb”, és ebben talán van is valami igazság. Persze bárhol végezhetnek a választott szakmájukban később briliáns szakemberek, alkotók és selejtek is. A médiával foglalkozó intézményekben is, hiszen elég, ha csak az elmúlt hétvége hatalmas viharaira gondolunk... Konkréten az Ashley ciklonra, amely eltévesztette a házszámot, vagy arra gondolhatott, hogy egy ilyen országba, mint ez, meg sem érkezik. Ami azért lenne különös, mert ez az ország a szülőhazája. Ugyanis, ameddig nálunkfelé tele volt a média ezzel a Boris után érkező európai szélviharral, addig határainkon kívül sehol semmit sem tudtak róla. Ami nem meglepő, hiszen az Ashley ciklon soha nem is létezett. Csupán annyiban, hogy a különböző európai meteorológiai szolgálatok felvetették, hogy HA formálódik majd egy ilyen rendszer a Földközi-tenger felett, akkor LEHET, hogy Ashley-nek fogják nevezni (amúgy különbző országok különböző neveket adhatnak a viharoknak, de ez egy másik téma). No, ezt a lehetségesen-egyszer-majd-talán kialakuló rendszert adta be a hazai szenzációhajhász média a bambuló lakosságnak, mint hamarosan érkező – tehát létező – istenverését, amely szétcincálja a földeket, szétzúzza a gátakat, elárasztja a házakat, megnyuvasztja az apróvadat, satöbbi. Lett helyette egy csendes kis szeptember végi eső, oszt kezicsókolom. Nem tudom, ki és milyen média szakon végzett e tartalomgyártók közül... Marketingből biztos remekelt, de ami az igazságtartalmak közreadását illeti, inog ott a szekér rúdja rendesen.
Visszatérve a kezdeti sorokhoz és a különböző felsőoktatási intézmények felelősségéhez, sajnos nem csak azokon áll, hogy aki egyetemet végez, abból milyen szakember – vagy milyen jellemű ember – válik. Közeli ismerősömmel esett meg, hogy kisgyerekének ovistársa piros szemekkel és ajkakra csergedező takonyfolyammal az arcán ment az oviba, az asszisztenső pedig értelemszerűen nem akarta beengedni a többiek közé. Erre a harcias szülő kikapott a zsebéből egy papírlapot, és azon nyomban megírta az orrából bunjee jumping köteleket eresztgető fiókája számára az igazolást, miközben csomolungmai magasságokból osztotta az észt: – Micsoda is maga? Egy asszisztenső! Látja, én orvos vagyok! A gyermek egészséges. Itt az igazolás! Na, mit tud csinálni? Semmit! És azzal otthagyta a tébláboló gócot a többiek között. Milyen lélek, mekkora gőg és milyen mértékű suttyó arrogancia lehet egy ilyen erkölcsi véglény, a hét otthoni évét sikeresen szkippelő amőba fejében?
Persze, nem szabad általánosítani, és az is bizonyos, hogy az orvosok legtöbbje nem ilyen. Hogy számukra fontos a hippokráteszi eskü és felelősségteljes emberekként komolyan képezik magukat az egyetemi évek alatt. Pont úgy, ahogyan mások is, választott szakmájuktól függetlenül.
De amint látjuk, ilyen is van.
