Mezőbergenye

Derekas munkát végeztek a bergenyeiek

Templomuk lesz a szálteleki reformátusoknak

A Mezőbergenye, Mezőbánd, Mezőmadaras, Harcó, Mezőpanit által körülhatárolt területen, a Komlód mellékvöl-gyében húzódik meg Száltelek, egy kis székely mezőségi település. Marosvásárhelytől északnyugatra légvonalban csupán 12 kilométerre van, de a település neve nemigen bukkan fel a sajtóban. Mezőbergenyei tereputunk során említették, hogy a szálteleki templom építéséből a helyi református gyülekezet és a presbitérium is kiveszi a részét. 

Valóra válik a szórványközösség álma

A szálteleki reformátusok számbelileg kevesen vannak, a falu lakossága többnyire román ajkú. A települést az 1500-as évek elején említik először. Arról van feljegyzés, hogy az 1661-es török-tatár dúláskor a falu elnéptelenedett. 1831-ben 27 család lakott a faluban, 20 román és 7 magyar. 1910-ben 335 lakosából 249 volt román és 63 magyar, míg a 2011-es népszámláláskor a 132 főből 104 román, 18 magyar és nyolc cigány nemzetiségű. Tehát kis lélekszámú magyar szórványközösség, azonban a múlt század első felében még volt magyar nyelvű oktatás, volt iskola, tanítói lakás, imaház, amelyhez fából ácsolt harangláb tartozott. Az iskola és gyülekezetiterem épületét az 1990-as évek elején lebontották, helyébe egy kis vályogfalú építményt húztak fel, ebben tartották az istentiszteleteket. 

A gyülekezetet a következő évtizedekben hol a mezőmadarasi, hol a mezőbándi lelkész gondozta. Az épület időközben életveszélyessé vált, a haranglábat is kikezdte az idő. 

A kis lélekszám ellenére megfogalmazódott az igény, hogy a vályogépület helyett egy kis templomocskát építsenek.A szálteleki közösséget a mezőbergenyei református gyülekezet vette a szárnyai alá, és ezzel új fejezet kezdődött az életében. 

A presbiterek szívügye lett a templomépítés

A szálteleki kis templom építésében az az egyedülálló és rendkívüli, hogy „a mai nehéz időkben” az építkezés nem állami támogatásból, pályázati pénzekből, hanem teljes egészében adományokból, közmunkával, segítőkész, jóindulatú, fáradozást, áldozatot vállaló emberek hozzáállásával valósult meg. Ebben oroszlánrésze volt a mezőbergenyei presbitériumnak és gyülekezetnek. Sok örömük telt a közös munkában, a presbiterek szívügye lett a kis szórványközösség templomának sorsa, épülése. 

– Közel 20 alkalommal vettünk részt kisebb-nagyobb „bevetésen”, ami a bozótos terület megtisztításával kezdődött. Elkészültek a tervek, kijelöltük az alapot, majd ennek kiásása következett. Ezt a mezőbándi alpolgármester, Horváth Árpád közbenjárására az általa képviselt hivatal végezte el. Más munkafázisoknál is messzemenő támogatásukat élveztük. Aztán következett a padlózat megöntése, a falazás, a zsaluzás, a betonkoszorú megöntése.  (Ezt a munkálatot grandiózus egyházmegyei közmunkával sikerült elvégezni tavaly július 9-én, hozzávetőleg 40-en vettünk részt különböző gyülekezetekből. A falazás befejezését, a kéményrakást, a tető elkészítését és befedését – ami igényes szakmunka – egy bergenyei csoport végezte el ingyen, a faanyagot is ők biztosították. A cserepet is adományba kaptuk egy szálteleki származású családtól. Az ajtók és az ablakok – egy udvarfalvi vállalkozótól kaptunk ajándékba – behelyezését, a spaletták kiképzését, a villanyszerelést, a falak vakolását, simítását egy fiatalemberekből álló mezőbergenyei csoport vállalta önkéntesen, két mezőbándi társukkal együtt. A vakolást végző bergenyei csapat végezte el a festést is. Folyamatban van a padlózat és a mennyezet kivitelezése, következik a készre dolgozás. Az egész munkálatot a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperesi hivatala irányította és hangolta egybe. Említésre méltó a szálteleki kis közösség – kivált Kis József gondnok és felesége – hozzáállása is, akik adományokkal és a vendéglátás biztosításával vették ki a részüket – tájékoztatott Domahidi Béla mezőbergenyei lelkipásztor, aki hozzátette, hogy ősz elején szeretnék felszentelni a szálteleki templomot. 

Hogy az ősi tudás ne menjen veszendőbe

Köllő Melinda gyógyszerésznő neve gyógy- és fűszernövényekről szóló ismeretterjesztő előadások kapcsán ragadta meg a figyelmemet. Családjával együtt tizenöt éve él Mezőbergenyében. Házuk környéke, az udvar kisebb arborétum, tele fával, díszcserjével, virággal, különleges növényekkel. Látszik, hogy családjával együtt szereti és tiszteli a természetet és ennek ajándékait. 

A gyógyszerésznő gyergyócsomafalvi származású, Gyergyószentmiklóson nőtt fel, onnan Csíkszeredába került, a Márton Áron Gimnáziumban kezdte el a biológia-kémia szakot, de miután Gyergyószentmiklóson is létesült ilyen szak, ott fejezte be a középiskolát. Aztán a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre felvételizett, az egyetem elvégzése után Szentegyházán gyógyszerészként dolgozott, s házasság révén ismét Marosvásárhelyre, illetve később Mezőbergenyébe vezérelte a sors. 

Kérdésünkre, hogyan esett a választás Bergenyére, amikor a családi otthont megálmodták, a gyógyszerésznő elmondta, a marosvásárhelyi tömbházlakásból házba szerettek volna költözni, telket kerestek a környéken. Eszébe jutott, hogy van egy szép fekvésű B betűs falu, ahol egyszer biciklitúra alkalmával – amit gr. Bethlen Anikó szervezett egészségmegőrzés címén – áthaladt. A férje megtalálta a települést a térképen, megkeresték, megnézték, és megszerették a helyet. Egy hirdetőújságban bukkantak rá a csodálatos fekvésű telekre, ahonnan nagyon szép a kilátás. Eldöntötték, itt épül meg a családi fészek. 

Melindát már gyermekkorában érdekelték a növények, ötévesen tudta, hogy a vadrózsa rosa canina. Volt gazdaságuk, tehenük, kaszálni, takarni jártak. A réten gyermekként rengeteg növénnyel találkozott, mindeniket ismerte, de a gyógyszerészeti egyetem kellett ahhoz, hogy megtanulja, mi mire való. Az otthonról vitt ismeretek mellett az egyetemen „összeért” a tudás. Miután éveken át marosvásárhelyi gyógyszergyárakban dolgozott gyógyszerészként, két és fél éve váltott: oktatással és tanácsadással foglalkozik. Sokfelé hívják előadást tartani, a mezőbergenyeiek is érdeklődéssel követik az előadásait. 

– Itt a faluban évente megszervezik a néptánctábort, ahová meghívnak, hol a fűszernövényekről, hol a gyógynövényekről tartok ismeretterjesztő előadást. Úgy érzem, hogy ezeknek az előadásoknak van foganatjuk, az emberek érdeklődnek, s fel is használják az itt szerzett tudást. Képzéseket is tartok, a hallgatók kérdéseket tesznek fel, hogy mit hogyan szedjenek, szárítsanak, hogyan használják. Az a legfontosabb, hogy tapasztalati tudást adjak át, amit a háziasszonyok be tudnak építeni a mindennapi gyakorlatba, hogy a tudás ne vesztődjön el. Én nem terméket forgalmazok, hanem gyakorlati tudást adok át. Olyan tudást, amit nagyanyáink mind tudtak, s ami mára elfelejtődött. Nemrégiben voltam Bözödön, idős asszonyok is voltak az előadáson. Olyan dolgokat tudtam meg tőlük, amit könyvekben nem találok meg. Például azt, hogy a kámforillatú kerekrepkényt ők pálinkába tették. Életemben nem hallottam erről. Ki fogom próbálni. Jók ezek a találkozások, mert így én is többet tanulok – mondta.

Mézeskalács-készítés művészi szinten 

A piros mézeskalács tulipánoknál szebb anyák napi ajándék nem is kell, szakértelem, kézügyesség, tudás, munka és lélek van minden tulipánban. 

– Tavaly véletlenül meghallottuk, hogy szakkörök szerveződnek. Volt egy előadás, a Nemzeti Művelődési Intézetnek az akkori igazgatónője tartott egy bemutatót arról, hogyan működik a szakkör program, s akkor tudtuk meg, hogy külhoniaknak is lehet pályázni. Abban az előnyben részesülnek a külhoniak, hogy ebben az évben minden pályázó megkapja a szakköri támogatást. Tekintettel arra, hogy több mint 17 éve mézeskalácsozok, felmerült, hogy miért ne tanítanám meg erre a közvetlen környezetemben élőket úgy, hogy még eszköz- és alapanyag-támogatást is kapunk, csupán időt és energiát kell rászánni. Megalakult a szakkör, hamar összeállt a csapat, s mindenki nagyon lelkesen vitte végig. Idén egy ötfős csoport indult, jövőre azt tervezzük, hogy újabb csoport lesz, akik idén a mézeskalács-készítés fortélyait sajátították el, a natúr kozmetikumok készítését tanulják meg. 

A mézeskalács-készítést öten tanulták meg: Gagyi Annamária, Mihály Judit, Nagy Krisztina, Nagy Enikő és Gálfi Gizella.

A szakkör záróeseménye úgymond kötelező program, hogy az elkészült munkákat kiállításon mutassuk be. A munkák sorsáról mi döntöttünk, ezért a kiállítást anyák napján szerveztük meg, hogy az édesanyákat tudjuk megajándékozni egy-egy mézeskalács tulipánnal. A kiállításon bemutatott többi mézeskalácsot adományként haza lehetett vinni. Az adomány a református egyházközséget illette, az így begyűlt összeget a tusoni református templom felújítására fogják fordítani. Hasznosan értékesítettük ezeket a munkákat – fogalmazott Köllő Melinda, aki azt is elárulta, hogy foglalkozási körét kiterjesztette az ehető gyógy- és gyomnövényekre, a salátakészítésre, gyógyborkészítésre is.