2024. december 2., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Munka, érték, hagyomány

Szombaton megalakult az ötödik erdélyi mézlovagrend, ezúttal a Nyárádmentén. Az eseményre nem véletlenül került sor a hétvégén zajló Bocskai Napok rendezvénysorozat keretében: az új rend az egykori fejedelem nevét viseli.

A szakma és a piac jelenlegi folyamatairól, az ukrajnai háború és a méhészet összefüggéseiről, a kínai és ukrán méz európai piacfoglalásáról egyaránt szó esett szombaton délelőtt az Országos Magyar Méhészeti Szövetség elnöke, Bross Péter vezette beszélgetésen. Hatos György, a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete falugazdásza az országos stratégiai programot és annak a méhészeteket érintő irányvonalait mutatta be, a marosvásárhelyi Milvusz Csoport az új agrárstrastégia környezetkímélő csomagjáról értekezett, Osváth Zsolt, a Nektária székely mézverseny egyik győztese pedig a minőségi méztermelésről osztotta meg gondolatait a nagyszámú érdeklődővel.

Délután az erdélyi és magyarországi vendégek jelenlétében ünnepélyesen megalakult a Nyárád-völgyi Bocskai Mézlovagrend. A főtéri református templomban tartott ceremónia előtti istentiszteleten Tőkés Attila lelkipásztor rámutatott: a méz ősidők óta értékes ajándék, drága termék volt; olyan, mint Isten igéje: erőt ad, gyógyír és értéket hordoz. Ahogy az ószövetségi zsidók kúttól kútig vándoroltak a pusztaságban, úgy ma is meg kell állni az élet kútjainál, a templomban is, amely Isten szeretetének, erejének forrása. Akik egy dologban érdekeltek, találkoznak, hogy tapasztalatot szerezzenek és merítsenek Isten kegyelmének csodálatos forrásából, és ezeket a találkozásokat értékelni kell, mert ebből nő a jövő.

Nem gittegylet!

A Nyárád-völgyi Méhészegyesület elnöke, Balde Ernő házigazda köszöntötte a vendégeket, majd Mohácsi Klaudia, Magyarország tavaly választott mézkirálynője szólt a felavatandó mézlovagokhoz: figyelemmel kísérte a rend megalakulásának folyamatát, és úgy véli, hogy az erdélyi méhészek jó úton vannak afelé, hogy erős, összetartó közösséget alkossanak.

A mézlovagrend nem gittegylet – hívta fel a figyelmet a söjtöri Ambrózia mézlovagrend nagymestere, Németh Zsolt,akitől megtudhattuk: Magyarországon 2003-ban alakult az első mézlovagrend, azóta szinte évente született egy-egy újabb, ma tizenhat működik az anyaországban. A mézlovagrendek megalakulását a méhészegyesületek azon igénye mozdította előre, hogy szükség volt a méhészeti termékek eladására és a fogyasztás népszerűsítésére, a mézlovagrendek ennek zászlóvivői lettek.

 A zalai mézlovagrend közel két évtizede szervez Kárpát-medencei mézfesztivált, ahová az erdélyi méhészeket is meghívják, s tanulva a példából, a székelyföldiek is lovagrendeket alakítottak itthon, eddig négy működött Erdélynek ebben a részében. A mézlovagrendek is meghatározott alapszabály szerint működnek. Egy mézlovagnak a munkája és szaktudása bizonyítása mellett népszerűsítenie kell tájegysége méhészti termékeit. Ezért ezt a talárt viselni óriási megtiszteltetés, de a munkához megfelelő alázat is kell, mert „a méhecskék a Szentlélek madarai”, a méz pedig a testet és lelket egyaránt gyógyítja.

 A mézlovagnak megfelelő szakmai tudása kell legyen, részt kell vennie bemutató és jótékonysági rendezvényeken, tanintézmények diákjainak vagy éppen elesett embereknek kell adományoznia – mondotta el a nagymester a mézlovagokról.


 Tizenegy méhészt ütöttek lovaggá

 Fotó: Nagy Tibor


Az ötödik székelyföldi rend

Ezt követően került sor az új mézlovagrend megalakulására. A tíz felavatandó mézlovag felvonult, és a ceremónia előtt meglepetésként felkérte Balde Ernőt, hogy fogadja el a jelölést, és legyen ő is mézlovag. A nagymester által vezetett ünnepi eskütétel során fogadalmat tettek, hogy hű és elkötelezett tagjai lesznek a rendnek, védik az erdélyi méhészeti termékeket, különösen a nyárádmenti vegyes virágméz hírnevét, óvják a természetet a méheket, és amíg a kaptárban van méz, addig nem fogyasztanak cukrot. Ezt követően a mézkirálynő karddal lovaggá ütötte az egyenként előtte letérdelő jelölteket: Vulkán Adalbert Csaba (Berekeresztúr), Mihály Mónika (Szentháromság), Ács János (Vadad), Ács József (Szováta), Bodoni Sándor Levente (Vadasd), Krizsán Tibor (Harasztkerék), Osváth Zsolt (Ákosfalva), Pánczél Vilmos (Mezősámsond), Szakács András Zoltán (Lőrincfalva), Tóth Dániel Ernő (Ehed) és Balde Ernő (Nyárádszereda) alkotják az ötödik erdélyi mézlovagrendet. Megtudtuk: ez már az idén bővülhet olyan méhészekkel, akik a Nyárádmentén élnek vagy itt van méhészetük.

 A Nyárád-völgyi Bocskai Mézlovagrend megalakulásán anyaországi és hazai társak is felvonultak a templomban: a székefehérvári Szent István, a söjtöri Ambrózia, a kaposvári Zselici, a gyulai Göndös Benedek, a berettyóújfalui Bihari, a pécsi Janus Pannonius, a gödöllői Erzsébet királyné, a jászberényi Jászság mézlovagrendek, míg Erdélyből a csíkszéki, udvarhelyszéki, gyergyószéki és háromszéki lovagrendek képviseltették magukat. A ceremónia végén a mézkirálynő és az új rend egyetlen nőtagja rákötötték a zászlókra az emlékszalagot, majd lelkészi áldással és himnuszaink eléneklésével zárult az ünnepség. A kijáratnál az új lovagrend csomagolt mézet kínált az eseményen részt vevő érdeklődőknek.

További rendek alakulhatnak

A Nyárád-völgyi Méhészegyesület elnökénél arról érdeklődtünk, hogyan jött létre az új mézlovagrend. Kiderült, székely kollégái nyomatékosan kérték, hogy Marosszéken is alakítsanak lovagrendet. Sokat gondolkodtak, hogy milyen területet fedjenek le, és mi legyen a neve, amíg a kérdést határozottan le nem zárta Nyárádszereda polgármestere: a mézlovagrend legyen nyárádmenti, és viselje Bocskai István fejedelem nevét – mondta el Balde Ernő, hozzátéve, hogy nehéz volt, nagyon örül, hogy sikerült létrehozni. Az Erdélyi Magyar Méhészegyesület elnöki tisztségét is betöltő Balde azt is elmondta: ösztönzi egy küküllőmenti, egy marosszéki és messzebb menve egy erdélyi szórványmagyar mézlovagrend megalakítását is. Mézlovagrendet terveznek létrehozni a Partiumban is, és az evangélikus egyház nagyon pártolta a kezdeményezésüket Temesváron és Szatmárnémetiben is.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató