Mese a piros kalapos békáról
Két kisbéka élt a Zöld Völgyben. Kutykurutty, a kisebbik, folyton elégedetlenkedett. Morcosan nézte a zöld füvet, zöld vizet meg a saját zöld kabátját.
Lengyel mese (átdolgozta: Sebők Éva)
Két kisbéka élt a Zöld Völgyben. Kutykurutty, a kisebbik, folyton elégedetlenkedett. Morcosan nézte a zöld füvet, zöld vizet meg a saját zöld kabátját.
– Csúnya a kabátom! – nyafogta durcásan.
– Ugyan miért? – álmélkodott Brekeke, a nagyobbik.
– Az is zöld, mint minden. Jaj, de unalmas!
– Tudod, mit? Kiakasztunk egy meghívót, hogy akinek csak piros valamije, jöjjön hozzánk vendégségbe. Hej, de vígan leszünk majd!
Kiakasztották a meghívót. Nagy, öreg béka tappogott a fűz alá.
– Hát ez meg mire jó? – csóválta a fejét. – Vendégség…
– Hogy jól mulassunk!
– Ej, csak aztán sírás ne legyen a vége! – intette őket az öreg.
De már ekkor, kop-kop-kop, kopogtak is a vendégek. Két piros bóbitás harkály jött elsőnek, utánuk a katicabogarak, mögöttük meg a légyölő galóca ballagott, különleges, fehér pontokkal, ezüstfoltokkal díszített piros kalpagjában. A kisbékák irigyen, sóhajtozva nézték őket. Mindenki valami pirosban büszkélkedett. Kínálgatták a vendégeket gyöngyvirág poharakból hajnali harmattal, tücskök húzták a talpalávalót, remekül mulattak. De jaj – miféle hang zavarja meg vidámságukat?
Meséljétek, írjátok tovább a történetet, a legérdekesebb alkotásokat az eredeti változattal együtt következő gyerekoldalunkon közzétesszük. Ha még nem ismeritek a betűket, mondjátok bátran tollba szüleiteknek, nagyszüleiteknek, vagy rajzoljátok le a folytatást. (Leveleiteket küldjétek el szerkesztőségünk postacímére: 540015 Marosvásárhely, Dózsa György utca 9. szám, II. emelet vagy a nsildi@yahoo.com e-mail címre.)
