2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mert kell egy hely a találkozásra

Ha körbenézünk az erdélyi – és nem csak – városokban, kijelenthetjük, hogy az autó az úr. Hatalmas forgalmi dugók, mindenhol parkoló autók, és nemegyszer látni, hogy egy-egy járdát teljesen elfoglalnak a parkoló autók, a gyalogosok pedig kénytelenek lelépni az úttestre. Arról is lehetett már több ízben hallani, hogy a mentőszolgálat nem tudta megközelíteni a tömbházat, mert nem fért el az autóktól. És akkor arról még nem is beszéltünk, hányszor fordul elő, hogy nem tudunk kiállni a parkolóhelyről, mert megakadályoz benne az elénk állt gépjármű.


Fotó: Karácsonyi Zsigmond (archív)



A parkolóhelyek hiánya tehát minden városban gondot jelent, ahogy az is, hogy az autók kiszorítják az embereket, és nincs ahol találkozzanak. Erre a két problémára terveznek megoldást Marosvásárhelyen. A csütörtöki tanácsülésen ugyanis két fontos fejlesztést fogadtak el: az egyik, hogy megépül a Park szálló mögötti részén a mélygarázs, amely 260 autót tud befogadni, a másik, hogy a George Enescu és a Városháza utcát gyalogosövezetté alakítják.

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere elmondta, hogy a mélygarázs tekintetében a városi tanács elfogadta az engedélyek beszerzésére, a hatástanulmány elkészítésére és a gazdasági mutatókra vonatkozó lépéseket. 

Ennek értelmében már december közepén elkezdődik a közbeszerzési eljárás a műszaki tervet és a kivitelezést illetően. A mélygarázs építésével az egész belváros átrendeződik, hiszen a George Enescu utcát teljesen lezárják, a Városháza utca pedig csak a lakók, illetve az ott dolgozók számára lesz használható gépkocsival. A polgármester azt mondta, az a céljuk, hogy a belváros jelenleg autók által uralt övezetét élhető területté tegyék, ahova szívesen mennek családok, barátok találkozni egymással. Soós Zoltán úgy fogalmazott, hogy a központnak évszázadokon át volt egy vásáros hangulata, ezt szeretnék ismét visszaadni. Viszont ahhoz, hogy a felszínt rendezni tudják, az autókat be kell vinni a felszín alá, csak így tudják úgy visszaadni a gyalogosoknak a tereket, hogy közben parkolóhelyeket sem szüntetnek meg, csupán átszervezik azokat.

A munkálatok minden bizonnyal jövő év közepén kezdődnek el. Attól számítva, hogy decemberben elindul a közbeszerzési eljárás, azzal eldördül a startpisztoly, fogalmazott Marosvásárhely polgármestere. Az elöljáró azt is hozzátette, hogy csak az építkezési engedély, valamint a megrendelési szerződés kiállítása után lehet azt mondani, hogy elkezdődött a beruházás, azaz annak a gyakorlati része. A városvezetés abban reménykedik, hogy a teljes övezet 2024 nyaráig elkészül, és a lakosok használatba vehetik.


Kapcsolódó cikkek:

Megújult Marosvásárhely nagykollégiuma

2022-10-31 17:44:32 // Bodolai Gyöngyi

Ünnepélyes átadás

Városnapi vásár Marosvásárhely főterén

2022-06-24 11:19:43 // Nagy Székely Ildikó

Helyi termelők színes kínálata



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató