2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Botrányoktól hangos, feszültségekkel terhes évet zárt a kormánykoalíció. Sőt, 2024 sem lesz nyugodtabb, újabb és újabb politikai nézeteltérések várhatók, láthatók. 

A liberálisok első alelnöke szerint Marcel Ciolacu meg akar szabadulni a koalíciótól. Állítólag azt mondta az általa vezetett párt tagjainak, hogy ha a PNL a harmadik helyre kerül az európai parlamenti választásokon, „meglátjuk, kötünk-e koalíciót”. 

 Persze azonnal üzent a PSD-nek. Szerinte a PNL-nek más lehetőségei is vannak a többség megszerzésére. Sőt, egyértelművé tette, hogy a PSD-nek nem sok lehetősége lesz e tekintetben. „Vezetőnk, Nicolae Ciucă mögött állunk, Cotroceni-be juttatjuk. Kivételes eredményt érünk el az európai parlamenti választásokon, és mi leszünk a választások nagy meglepetése” – jelentette ki. Szerinte a Nemzeti Liberális Párt bebizonyította, hogy rendelkezik a szükséges tapasztalattal ahhoz, hogy megőrizze pozícióját európai szinten. Meggyőződése, hogy az európai parlamenti választás meghozza a várt eredményt a párt számára.

Köztudott, hogy a 2023-as év hozta először a román politikába az úgynevezett kormányrotációt, annak ellenére, hogy sokan úgy gondolták, ez nem fog megtörténni. Ezzel látszólag a PSD és a PNL kapcsolata megerősödött, és válságok és nagyobb viták nélkül működik. Akár azt mondhatnánk, hogy  politikai stabilitásról van szó, annak ellenére, hogy néhány liberális politikus nyilvánosan kommentál és támadja koalíciós kollégáit. 

Végül is a PSD és a PNL úgy döntött, hogy a 2024-es választási év végéig együtt kormányoznak, és bár a liberálisok nem állnak túl jól a felméréseken, a párt legfelsőbb vezetői elégedettnek tűnnek a megállapodással, és igyekeznek kihasználni a kormányzás előnyeit, amíg még van idejük. Ha már nem vált be a reményük, miszerint az államfő, a párt igazi vezetője eltávolítja a szociáldemokratákat a kormányból. Ám Iohannis számára a PNL-nek a kormány élén tartása a jelek szerint nem volt fontos, így a rotáció a liberálisok számára nem sok változást hozott. Ezért, (talán) az államelnök áldásával, elfogadva, hogy a PSD a „prímás” a koalícióban, eltávolították az RMDSZ-t a kormányból. Bár addig nem volt vita a Kelemen Hunor vezette szövetséggel. Ciucă ment bele, hogy elkerülje a belső lázadást.

2021-ben a PNL a PSD-t választotta az új kormánykoalícióba, miután felbontotta az USR-rel kötött megállapodást. A liberálisok a Cîţu-kormány elbocsátását célzó szavazás bosszújaként megtagadták a szövetség helyreállítását Cătălin Drula pártjával.

Ám a PSD választása nem bizonyult túl bölcsnek a liberálisok számára, ha figyelembe vesszük a közvélemény-kutatásokban elfoglalt pozícióját. A liberálisok szavazói preferenciája 19-20%-ra esett vissza, és ez az arány 2023-ban is változatlan maradt.

Ellentétben a liberálisokkal, a PSD sokkal stabilabb párt benyomását kelti. A közvélemény-kutatások mindegyike előnyben részesíti a szociáldemokratákat, akik nem félnek attól, hogy szavazókat veszítenek egy természetellenes koalíció miatt. Nincs okuk az elégedetlenségre vagy a lázadásra. A mérleg minden jel szerint az ő javukra billen.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató