A mai világban, ahol a közösségi média véleményvezérei gyakran nagyobb hatást gyakorolnak a fiatalokra, mint a családjuk, nem meglepő, hogy a filmipar is egyre inkább reflektál erre a jelenségre. Adrian Tapciuc új filmje, a Mentorii pontosan ezt a világot helyezi górcső alá, miközben egyszerre próbál vicces és elgondolkodtató lenni. Bár a film nem minden elemében sikeres, fontos társadalmi tükörként funkcionál, amely rávilágít arra, milyen abszurditásokat eredményezhet a felelőtlen bálványimádás.
A film egy 2025-ben bemutatott román vígjáték, amely Johnny Baltă (Cătălin Bordea) történetét követi nyomon. Johnny egy éretlen fiatalember, aki apja, Dorin Baltă
(Adrian Titieni) hatalmas pénzügyi birodalmának, rezidenciájának örököse. Egy autóbaleset után apja hat hónapot ad neki, hogy felelősségteljes felnőtté váljon, különben kitagadja. Johnny elindul egy önismereti úton, amelynek állomásai nem pszichológusok vagy valódi életvezetési szakemberek: a főhős nővére, Magda (Mira/ Maria Mirabela Cismaru) segítségével az ország három leghíresebb önfejlesztő influenceréhez/tartalomgyártójához fordul mentorálásért: Flex Barbarul (Dorian Popa), Sandra Senzorial (Loredana Groza) és Robby Anonimul (Radu Bucălae).
Ezek a karakterek a maguk módján a modern digitális kultúra archetípusai. Flex Barbarul a toxikus férfiasság és a testkultusz megtestesítője, Sandra Senzorial a spiritualitás kommersz változatát áruló önjelölt guruk paródiája, míg Robby Anonimul a titokzatosságot áruló, életmód-tanácsokkal manipuláló karakter. A film egyik erőssége, hogy ezek a figurák egyszerre ismerősek és abszurdak, ugyanis valóban találkozunk hozzájuk hasonló influencerekkel nap mint nap az interneten.
Társadalmi szatíra vagy könnyed vígjáték?
A Mentorii egyik legnagyobb dilemmája az, hogy milyen mélyre kíván ásni a témában. Egyrészt megvan benne a potenciál egy éles társadalomkritikára: bemutatja, hogyan válnak a követők az online véleményvezérek manipulációjának kiszolgáltatottjaivá, és hogyan használják ki ezek az egyének az emberek bizonytalanságát a profit maximalizálása érdekében. Másrészt azonban a film gyakran beéri a rendkívül felszínes humorral, amely inkább a könnyű szórakoztatásra fókuszál, mintsem a valódi problémák mélyebb feltárására.
Ezt a kettősséget jól példázza Johnny karakterfejlődése. Bár a történet szerint változáson megy keresztül, a film végére mégsem kapunk egyértelmű választ arra, hogy valóban megtanulta-e, mit jelent a felelősségteljes felnőtté válás, vagy csupán új formában, de ugyanazt a felszínes életmódot folytatja.
Ki a mentor, avagy a 21. század mentorációs torzulása – mert minden második ember mentor-guru –
A film egyik központi kérdése, hogy mit is jelent valójában a „mentor” kifejezés a 21. században, és hogyan változott meg ennek a jelentése az elmúlt években. Hagyományosan a mentor egy olyan személy, aki tapasztalatával, bölcsességével segít az úton levő tanítványnak megtalálni a saját útját. Ezzel szemben a Mentorii világában az influencerek nem valódi mentorok, hanem önmagukat mentorként pozicionáló szórakoztatók, akik követőik bizonytalanságát kihasználva építenek karriert.
A pszichológiai jelenség megnevezése: pszeudoautoritás, azaz önjelölt szakértők jelensége. Magyarán: az alacsony kompetenciával rendelkező emberek túlbecsülik saját tudásukat, és gyakran szakértőként pozicionálják magukat, anélkül hogy valódi ismeretekkel rendelkeznének.
A családi minta: egy családfő nyomása az elsőszülött gyermekén, aki soha nem tud elég megfelelő és méltó lenni ahhoz, hogy apja emberszámba vegye.
A film egyik legérdekesebb pszichológiai rétege az apa és fia közötti konfliktus. Dorin Baltă sikeres üzletember, aki mindig is kételkedett fia alkalmasságában, és ezt nyíltan ki is fejezi. Johnny egész életében azzal a tudattal nőtt fel, hogy soha nem lesz elég jó apja számára.
Sigmund Freud pszichiáter, a pszichoanalitikus iskola megalapítója szerint az apa-fiú kapcsolat alapvetően meghatározza egy férfi identitását és önbizalmát. Az Ödipusz-komplexus elmélete szerint a fiúk már kora gyermekkoruktól versengő érzéseket táplálnak apjukkal szemben, és ha az apa nem ismeri el őket, az komoly pszichológiai törést okozhat. Johnny esetében ez az elutasítás egyfajta örök gyermeki állapotban tartja őt: soha nem válik igazán felnőtté, és ezért is menekül az influencerek világába, akik látszólag könnyű megoldásokat kínálnak az élet problémáira.
Yuval Noah Harari izraeli történész, szociológus szerint a modern társadalom egyik alapvető problémája, hogy az emberek folyamatosan igazolni akarják saját létjogosultságukat, különösen a hatalmi pozícióban levőkkel szemben. Johnny példája ezt a tendenciát mutatja: nem saját maga miatt akar bizonyítani, hanem azért, hogy apja végre elismerje. Harari szerint a társadalom gyakran olyan elvárásokat támaszt, amelyekhez az egyén soha nem tud teljesen felnőni – így állandóan önmaga értékét próbálja bizonyítani. Dorin Baltă karaktere pedig a hagyományos patriarchális értékrendet képviseli: egy olyan világban hisz, ahol a siker kemény munkán és racionális döntéseken alapul. Johnny ezzel szemben egy posztmodern karakter, akinek az identitása gördülékeny, ingatag, és aki az elismerést nem a teljesítményben, hanem a látszatban keresi. A kettőjük közötti konfliktus tehát nem csupán egy családi dráma, hanem a régi és az új világfelfogás összeütközése is.
Erősségek és gyengeségek
A film legnagyobb erőssége a karakterek és a világuk hiteles ábrázolása. A látványvilág és a „zene” jól illeszkedik az influencerek csillogó, de hamis világához, a színészek pedig remekül hozzák a figurákat – pontosabban karikatúrákat. Cătălin Bordea Johnny szerepében kellően szimpatikus és bumfordi ahhoz, hogy a néző vele tartson ezen a különös utazáson. Adrian Titieni ugyan keveset szerepel, de karizmája erőteljes jelenlétet biztosít.
Ugyanakkor a film ritmusa ingadozó, és sok poén kiszámítható vagy erőltetett. Az influencervilág kritikája gyakran csak felületes szurkálódás marad, és hiányzik az igazán mély szatirikus él. Emellett a termékelhelyezések túlzottan szembetűnőek, ami néha kizökkenti a nézőt a történetből – ennyi reklámot egy filmben rég nem láttam.
Bármilyen fájdalmas is, de az úgynevezett „manele”-kultusz is nagy szerepet kap a filmben.
A „zene” – és reméltem, hogy soha nem kell ilyet írnom – egyfajta státuszszimbólumként funkcionál a film világában, meg a közéletben is (rendkívül sarkítva: hadd ne említsek például autómárkákat és -típusokat); az influencerek által képviselt hedonista, gyors sikerre és anyagi jólétre építő életmód gyakran társul ehhez a zenei műfajhoz.
Azért nézzék meg…
A Mentorii egy érdekes próbálkozás arra, hogy bemutassa, milyen hatással vannak az influencerek az emberek életére, különösen a fiatal generációkra. Bár a film nem használja ki teljes mértékben a témájában rejlő szatirikus lehetőségeket, mégis érdemes megnézni, mert gondolatébresztő képet fest a modern társadalom egyik legnagyobb paradoxonáról: azokról az emberekről, akik azt ígérik, hogy segítenek megtalálni önmagadat, miközben valójában ők maguk sem tudják, kik is valójában.
