2026. szeptember 2., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A jelképesen felavatott Unirea művészeti galériában a Maros Megyei Képzőművészek Egyesülete vezetőségi tagjai alkotásaiból nyílt kiállítás. Ez az első, amióta a polgármesteri hivatal által 45 éve az egyesület rendelkezésére bocsátott egykori üzletet, székhelyet sikerült alaposan felújítani. A beázó tetőszerkezetet tavaly rendezték, idén belső munkálatokra került sor. A fehéren csillogó, kedvező megvilágítással bővülő, akasztókkal ellátott, központi fűtéssel felszerelt galériában húsz alkotótól negyven mű várta az egyesületi tagokat, és két héten át az eddig megszokott program szerint várja a műértő érdeklődőket. Realista, naiv, nonfiguratív festmények, valamint néhány üvegalkotás.

Amint köszöntő soraiban Czirjék Lajos elnök említette, városunkban működik az ország legnépesebb és legaktívabb fiókszervezete, amely jövőre ünnepli fennállásának fél évszázadát. A számok arról tanúskodnak, hogy kiérdemelték ezt a galériát: 170–180 fizető tag, évente 25–26 kiállítás helyben és hozzávetőlegesen ugyanennyi máshol, szerte az országban, sőt külföldön is, kiemelten Görögországban. Festőtáborok, műhelyek, rendszeresen megjelentetett albumok. Az évről évre hagyományosan kiadott évkönyv részletezi az egyetemi szakdiplomával nem rendelkező képzőművészek szerteágazó tevékenységeit, megvalósításait, főbb terveit.

A kiállításmegnyitón felszólalt Tóth Szabolcs, a Locativ Rt. aligazgatója, Lazăr Liliana és  Marin Iuliana alelnökök (utóbbi a titkári teendőket is ellátja), valamint Opriș Gheorghe Ilarie korábbi elnök. Hangsúlyozták, hogy az egyesület kovásza a festés szeretete, az alkotás öröme és a szépérzék, amivel sikerül jelképes hidat építeni különböző emberek és kultúrák közé.

A székhelyként is szolgáló kiállítóterem felújítása feltétlenül elégtételként szolgál, és lehetőséget nyújt a színvonalasabb ténykedésre. A jelképes felavatás megtörtént, de a képzőművészek egyesületének vezetői korántsem dőlhetnek hátra a karosszékben. Újabb és újabb kiállításokra, alkotótáborokra készülnek. És vár rájuk az önkéntes munka, hogy jövőre az egyesület tagjait bemutató albummal, egyéni és csoportos kiállításokkal, méltó megemlékezéssel ünnepeljenek. De ez már egy következő történet.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató