2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megszűnik a hőenergia állami támogatása

  • 2011-05-11 07:34:31

Jelenleg a kormány a központi költségvetésből fizeti a hőenergia előállításához szükséges üzemanyag árának 45 százalékát, de a lakosság által fizetett ár településről településre változik.

A kormány az IMF-fel folytatott legutóbbi tárgyalásokon vállalta, hogy a most következő időszakban kiküszöböli a hőenergia-szubvenciót, így a lakosság fűtésért és meleg vízért fizetett számlája 60 százalékkal emelkedhet év végéig.

A hőenergia előállításának szubvencióját jelenleg állami és helyi költségvetésből finanszírozzák.

Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a kormány év végéig küszöböli ki a központi költségvetésből folyósított szubvenciót, de megtartja az eddigi szinten, esetleg növeli is a hátrányos helyzetűek fűtési támogatását.

„Többféle fűtési szubvenció létezik. A legsérülékenyebbeknek nyújtott fűtési segély maradhatna az eddigi szinten, sőt akár nőhetne is. De létezik a központilag kiutalt szubvenció is, amelyet a kormány ki akar iktatni az év évégig, és ott vannak a helyi hatóságok által adott szubvenciók, amelyeket egyelőre nem vettünk figyelembe”, mondotta Franks.

Az IMF képviselője szerint a hőenergia-szubvenció idei kikü-szöbölése hatással lehet az inflációra is, amely akár 6 százalékra is emelkedhet a Román Nemzeti Bank legutóbbi előrejelzése szerint.

A Román Nemzeti Bank (BNR) múlt héten 3,6-ról 5,1 százalékra emelte a 2011. évre szóló inflációs előrejelzését, de nem vették figyelembe a lehetséges áremeléseket, arra hivatkozva, hogy ezek pontos naptára nincs meg.

Jelenleg a kormány a központi költségvetésből fizeti a hőenergia előállításához szükséges üzemanyag árának 45 százalékát, de a lakosság által fizetett ár településről településre változik, annak függvényében, hogy hol mekkora irányárat határozott meg a helyi tanács és mekkora szubvenciót nyújt a polgármesteri hivatal.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató