Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A nagyszebeni sikert követően újabb győzelmet aratott a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, ám az UTA elleni siker nem született meg könnyen. A mérkőzésen ismét láthatóak voltak a jelenlegi keret képességeinek korlátai, bár a küzdőszellemmel nem volt baj, és végül ennek köszönhető a három pont is.
Valentin Suciu ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, mint Nagyszebenben, és a bal szárny jól is működött, a jobb oldalon a Haruț–El Sawy páros azonban kényszermegoldásnak tűnik. Utóbbi esetében talán várható volt, hogy a nagyon jól sikerült előző meccs után – fiatalsága okán is – egy kis visszaesés következik be, tény, hogy sokat próbálkozott, ám nem sok eredménnyel. Mégis, a gól az általa kiharcolt oldalbedobásból következett, ám ez a középpályások érdeme, akik időnként nagyon jól meg tudták tartani és játszani a labdát, máskor viszont átengedték az aradiaknak a kezdeményezést.
A találkozó fergeteges OSK-támadásokkal kezdődött, Kallaku már a 4. percben próbára tette egy 18 méterről leadott keresztlövéssel Popát. Az ezt követő szögletből
Ciobotariu fejese a bal alsó sarok felé szállt, Omondi azonban kivágta a gólvonalról. A 7. percben Matei külsővel küldött csavarása a felső sarok mellett zúgott el. Lassan-lassan azonban az UTA kiegyensúlyozta a meccset a középpályán, és megjelentek a helyzetek Gyenge kapuja előtt is. A 29. percben Joao Pedro lövése „avatta fel” a szentgyörgyiek kapusát. Már mindenki a szünetet várta, amikor egy bedobás után Szota az alapvonalra merőlegesen fejelt labdájára Matei rácsapott, Coman jól fedezte a testével a labdát, Matei pedig éles szögből, nyolc méterről a hosszú sarokba talált (1-0). Az első félidő hosszabbításában lélektani pillanat volt a 45+2. percben, amikor Poulolo ollózását Gyenge bravúrral megfogta a jobb alsó sarok előtt.
Amint várható volt, az UTA hármat is cserélt a szünetben, és sokkal veszélyesebbé vált, az OSK pedig úgy tűnt sok esetben, hogy a labda kétségbeesett kivagdalkozására szorítkozik. A 49. percben Dumiter csúsztatott fejese mellé szállt, az 51. percben Fabry 20 méteres kapáslövése a kapu közepére érkezett. Az OSK részéről Ștefan külsővel küldött lövése 16 méterről nem talált kaput, míg az 58. percben Benga fejese volt pontatlan. Az idő teltével lassan alábbhagyott az UTA lendülete is, az OSK középpályája kezdte összeszedni magát, így elmaradtak az igazi helyzetek Gyenge kapujánál, de a védelemnek még sok dolga akadt. A második félidőben az OSK sem igazán jutott helyzetig, bár néhány ígéretes akciót azért vezetett. Csupán Oroian lövését jegyeztük fel a 83. percben, amelyet Popa vetődve ütött szögletre. Az UTA pedig a 90+4. percben egyenlíthetett volna, amikor Zsóri az ötös sarkáról átvétel nélkül fölé küldte a bal oldalról beívelt labdát.
Van egy kifejezés a román szaknyelvben, amely magyarra átültetve azt jelenti, hogy az OSK „tudott (képes volt) szenvedni”. Ez így lefordítva ugyan fából vaskarika, de a megszenvedett győzelem kifejezéssel jól kiváltható. A három pont jól jön ugyan, de még van hová fejlődni.
A Sepsi OSK legközelebb pénteken este kilenctől a Kolozsvári CFR otthonában lép pályára, és ott aligha lesz elég a pontszerzéshez a „szenvedni képesség”.
Szuperliga, 13. forduló: Bodzavásári Gloria – Nagyszebeni Hermannstadt 3-0, Kolozsvári FCU – Galaci Suporter Club Oțelul 2-0, Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Aradi UTA 1-0, Petrolul 52 Ploiești – Kolozsvári CFR 1907 0-0.
Szuperliga, 13. forduló: Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Aradi UTA 1-0 (1-0).
Sepsiszentgyörgy, Sepsi OSK stadion. Vezette: Horațiu Feșnic (Kolozsvár) – Valentin Avram (Bukarest), Alexandru Cerei (Kolozsvár). Tartalék: Rareș Vidican (Szatmárnémeti). Videóbíró: Viorel Flueran (Craiova). Segéd-videóbíró: Claudiu Marcu (Konstanca). Ellenőr: Adrian Comănescu (Rm. Vâlcea).
Sepsi OSK: Gyenge – Haruț, Ciobotariu, Ňinaj, Dumitrescu, Ștefan (78. Hajdin), Kallaku (61. Alimi), Szota, Matei (88. Sigér), Coman (88. Nešković), El-Sawy (61. Oroian).
UTA: Popa – Râpă, Benga, Poulolo, Trif (46. Mabea), Hrezdac, Cîmpanu (46. Dumitru), Joao Pedro (46. Fabry), van Durmen (78. Vuletich), Omondi, Costache (78. Zsóri).
Gólszerző: Matei (44.).
Sárga lap: Mabea (74.).