Június 3-án a pedagógusokat köszöntötték világszerte, a hónap első vasárnapját ugyanis nemzetközi pedagógusnappá nyilvánította az UNESCO.
Június 3-án a pedagógusokat köszöntötték világszerte, a hónap első vasárnapját ugyanis nemzetközi pedagógusnappá nyilvánította az UNESCO. Romániában június 5-re tolták el az ünnepet, Gheorghe Lazăr görögkeleti lelkész, író, pedagógus, a bukaresti Szent Száva iskola megalapítójának a születésnapjára. A miniszteri rendelet szerint sajátos tevékenységekkel kell ezen a napon a pedagógusokat megünnepelni.
Ha felnőttként gyermek- és kamaszkorunkra gondolunk vissza, legkedvesebb élményeink között óvodai, iskolai történések, érdekes, vonzó tanórák mellett kirándulások, szórakoztató események képe elevenedik meg: tanítónk, egy-egy tanárunk biztató vagy elmarasztaló szavai, amelyek meghatározták életünket, pályafutásunkat. Az ötvenes, hatvanas éveikben járó nagyszülők, szülők, még egy olyan korban nőttünk fel, amelyben tisztelet övezte a pedagógusokat, még divat volt a tanulás és a fegyelem is. A mi nemzedékünk tagjai diákként irányíthatóak, alakíthatóak voltak, a kisebb-nagyobb kilengéseket leszámítva.
A mai pedagógusok ezt a tiszteletet, megbecsülést, elismerést hiányolják. Megtépázott tekintélyüket a társadalmi, emberi értékek átminősülése, a pénzközpontú világ hozta magával. Szerepe van benne annak is, hogy az ismeretek már kevésbé tanárfüggőnek látszanak, hiszen az interneten egy kattintással elérhetővé válnak. Elérhetővé, de nem mindig helyesen érthetővé, elfogadhatóvá, és ennek tisztázásában rejlik a jó pedagógus szerepe.
Hogyan sikerült egyeseknek az árral szemben is megőrizni a tekintélyt? – gondolok olyan óvónőkre, tanítónőkre, akiknél sorban állnak a szülők, mert biztosak abban, hogy az eredmény nem marad el. Hogyan lehet eleget tenni az oktatói, köznevelői pálya kihívásainak, amikor az 1995 utáni Z, majd a 2009 után született alfa nemzedékek tagjait kell oktatni, akik a digitális kor szülötteiként úgy kezelik a mobiltelefont, a táblagépet, mintha csakis arra születtek volna. Képesek egyszerre több dologgal foglalkozni, de a figyelmük rövid, izgágák, mozgékonyak, agresszívak, nem tudnak viselkedni, az iskolában is azt hiszik, hogy otthon vannak. Tulajdonságaik közül néhány a mai túlhajszolt, elfoglalt szülőkben is megvan. És ott áll mindkét féllel szemben a pedagógus szinte eszköztelenül, mert büntetni sem jeggyel, sem testi fenyítéssel nem szabad. Ott áll tankönyvek nélkül, mint évszázadokkal ezelőtt, miközben maximális teljesítményt várnak el diákjaitól. Fegyvere a találékonyság, a türelem, a határozottság, az a képesség, hogy semmiből valami olyant teremtsen, ami megragadja a mobiltelefont simogató diákjai figyelmét, és felemelik a fejüket. Fegyvere, ha sikerül diákokból és szülőkből közösséget teremteni szórakoztató tevékenységek révén, amelyekben fontos szerep jut a párbeszédnek, ami egyre ritkább a gyermekek között. És közösségformálás közben sikerül egy nagyobb közösségbe is betagolódni, amihez hozzátartozik múltunk és a szülőföld ismerete, szeretete is, annak megértése, hogy „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.
Vegyük észre és értékeljük a pedagógusok munkáját, mert ha nem a legjobbak választják ezt a pályát, akkor a jövőnk kerül a mainál is nagyobb veszélybe!
