2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Főhajtás egy erdélyi történelmi család síremléke előtt

A gróf Lázár család egyike volt Erdély történelmi családjainak. Meggyesfalva a família fontos birtokának számított. Sírkertjük a mai meggyesfalvi temetőben található. Ez azonban az elmúlt években a megsemmisülés szélére került. A Castellum Alapítvány felvállalta az emlékhely megmentését, mi több, november 19-én, szombaton délben 12 órakor megemlékezést tartanak a temetőben. A részletekről és a tudnivalókról dr. Kálmán Attilát, a Castellum Alapítvány tudományos bizottságának elnökét kérdeztük. 





– A gróf Lázár család meggyesfalvi jelenlétére nagyon kevés dolog emlékeztet ma…

– Valóban. A rossz állapotban lévő ún. vadászház, a víztorony, néhány melléképület dacol az idő múlásával, és emlékeztet arra, hogy a huszadik század elejéig itt egy virágzó gazdaságnak a központja volt. Valamikor kastély is hirdette, hogy a tizennyolcadik század elejétől a Lázár család egyik kiemelkedő birtokának számított Meggyesfalva. A kastély két épülete sajnos 1921–1922-ben megsemmisült, tűz martaléka lett. 

A család tagjainak a sírjai az egykori falu fölötti temetőben találhatók. A családi kripta és a sírkövek az elmúlt években a megsemmisülés szélére kerültek, a családi sírok eltűntek a nemtörődömség földkupacai alatt. Egy fehér márványkeresztet leszámítva, ma már nincs egyetlen ép sírkő sem. A látogató kőcsonkokat, a földből kimeredező sírkődarabokat talál. 

– A jó hír azonban az, hogy a Castellum Alapítvány, a család leszármazottjainak és önkéntesek önzetlen segítségével, elkezdte a családi sírhely felújítását…

– A cél megmenteni az enyészettől az Erdély történelmében fontos szerepet játszott családnak a sírhelyét. A Lázár család fiúágon kihalt, de leányági leszármazottak vannak. Az Argentínában élő Berczely család tagjai vállalták, hogy segítenek, de önkéntesek is, akik önzetlenül lapátolnak, ásnak, földet hordanak, sírfeliratot festenek, mert fontos nekik, hogy városuk, városrészük, erdélyi történelmünk egy darabja ne legyen teljesen az enyészeté. 

– Miről árulkodnak a korabeli dokumentumok? 

– Próbálunk olyan forrásokat felkutatni, amelyek segítségével fel tudjuk tárni a 

Meggyesfalván lakott Lázárok életének a részleteit. A birtok gr. Lázár László és gr. Kornis Zsuzsanna 1730-ban kötött házasságának köszönhetően került a család tulajdonába. A Kornisok közül többet temettek el itt, az udvari kápolnában, a kápolnáról azonban nem tudunk sokat. A Meggyesfalvát birtokló Lázárok közül érdemes megemlíteni gr. Lázár Eleonórát, akinek báró Jósika Miklóssal kötött házasságából született ifj. Miklós, a későbbi író. Az édesanya Meggyesfalván hunyt el, és a marosvásárhelyi ferences templomban temették el. Gr. Lázár József gyermekeivel együtt aktív szerepet vállalt az 1848-49-es forradalom marosvásárhelyi és székelyföldi eseményeiben. Gr. Lázár Mór a tizenkilencedik század Marosvásárhelyének fontos közéleti személyisége volt, pártolója a színház ügyének, alapítója a Kazinczy-díjnak, a hegedűvirtuóz Reményi Ede marosvásárhelyi házigazdája. Gr. Lázár Olga, br. Radák Ádámné a marosvásárhelyi Jótékony Nőegylet elnöke volt a századfordulón – első elnöke édesanyja, gr. Lázár Mórné Barcsay Polixénia. Gróf Lázár Jenő országgyűlési képviselő volt, de jobban szeretett fafaragással foglalkozni, néprajzi gyűjteménye pedig páratlan volt. 

A korabeli dokumentumokból nagyjából meg lehet állapítani, hogy kik vannak eltemetve a meggyesfalvi sírkertben: gr. Lázár József (†1865), gr. Lázár Józsefné Péchy Eszter (†1858), gr. Lázár Albert (†1884), gr. Lázár Mór (†1865), gr. Lázár Mórné Barcsay Polixénia (†1906), gr. Lázár Jenő (†1900), br. Radák Adámné gr. Lázár Olga (†1902), gr. Lázár Vince (†1910).

A birtok utolsó tulajdonosa a legendás gr. Bissingen Ottóné gr. Lázár Nóra volt, aki azonban a marosvásárhelyi katolikus temetőben nyugszik.





– Úgy tudjuk, hogy a nyáron elkezdődött munka még távolról sem fejeződött be. 

– Jövő évben folytatnánk a megkezdett munkálatokat. Az elhordandó föld mennyisége hatalmas, így nehézségekbe ütköztünk ebben. Néhány sírkőtöredéket azonban sikerült kiszabadítani. Nagyon szeretnénk, ha egy olyan emlékhely jönne létre, ahol méltó körülmények között el lehet helyezni az emlékezés virágait. Ezért nagyon fontos, hogy a megmaradt sírkövek láthatóvá váljanak – még így, megcsonkított állapotban is –, hogy az odalátogató tudja, kik alusszák ott örök álmukat. 

Ahhoz, hogy a helyreállítás sikeres legyen, segítségre van szükségünk. Nemcsak önkéntesekre, hanem arra is, hogy többet megtudjunk a hely történetéről. Ezért várjuk azoknak a jelentkezését, akik bármilyen információval tudnak szolgálni a temetkezési helyről. 

Keressenek bennünket a Bolyai téri Studium Hub épületében található irodánkban vagy írjanak az office.castellum@gmail.com címre.

A helyreállítási munkálatok erre az évre befejeződtek, jövőben azonban folytatódnak. 

– Zárjuk a beszélgetésünket azzal, hogy az alapítvány a helyszínen megemlékezést szervez…

– Igen, az alapítvány megemlékezést szervez november 19-én 12 órától a meggyesfalvi temető gróf Lázár sírkertjében. Mindenkit szeretettel várunk, aki többet szeretne megtudni a meggyesfalvi Lázárokól, és szeretne egy szál virágot elhelyezni. 

– Köszönjük a tájékoztatást.

– Én is köszönöm az érdeklődést. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató