Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-06-22 16:00:00
Megkezdte a felkészülést a 2. liga rajtjára Maros megye pillanatnyilag egyetlen olyan labdarúgócsapata, amely az első három vonal valamelyikében szerepel.
Továbbra is a Nyárádtői Unirea 2018-ról van szó, hiszen ami az ASA-val való összevonást illeti, erről egyetlen hivatalos információ van: a nyárádtői városi tanács határozata arról, hogy beleegyezik a hely átadásába. Hogy ennek mikor lesz hivatalos formája, arról nincs újdonság, csupán azt tudjuk, hogy a 4. ligás ASA a nyárádtői pályán fejezte be a bajnoki idényét, és itt játszotta lapzárta után a 3. ligába jutásért kiírt osztályozó első felvonását a Brassó megyei Négyfalusi CSM ellen. Ha sikerül a feljutás, akkor utóbb születik döntés arról, hogy folytatják-e esetleg egy második csapattal a harmadosztályban.
Az ASA egyébiránt megnyerte a Románia-kupa megyei szakaszát, miután a döntőben 4-1-re felülmúlta a Mezőrücsi Câmpiát, így indulhat a júliusban rendezett regionális fázisban. Érdekes helyzet állhat elő abban az esetben, ha időközben a labdarúgó-szövetség rábólint a Nyárádtővel kötött üzletre, mert akkor másodosztályos csapatként másodszorra is bekapcsolódhat ugyanabba a sorozatba.
Visszatérve Nyárádtőre, hiszen a csapat ezzel a névvel kezdte meg a felkészülést, csupán annyit lehet tudni, hogy július 7-18-a között Magyarországon edzőtáboroznak, ahol több barátságos meccset is játszanak majd. Ez előtt és ez után a felkészülés itthon történik.
Új igazolásokról egyelőre nincs szó, minden bizonnyal a szövetségi döntést követően lehet számítani új játékosok felbukkanására. Az előző idényben használt keret nyolc játékosának – Chinteș, Ciubotariu, Vînău, Techereș, Șoptirean, Blidărean, Trif és Barstan – lejárt a kölcsönszerződése, így ők visszatérnek az anyaegyesületükhöz. Robert Geantă, Vlad Bogdan és Magyari Szilárd szerződése is lejár, arról sem árult el semmit a klub, hogy tárgyaltak-e hosszabbításról.
Bundagyanú merült fel a Jászvásári CSM Politehnica – Bukaresti Metaloglobus Szuperliga-osztályozós párharcot illetően: az iAM Sport hasábjain az internetes újság főszerkesztő-helyettese, Adrian Florea arról ír, hogy a moldvai csapat biztos volt benne, hogy a visszavágót megnyeri, de a Metaloglobus végül „nem tartotta be az ígéretét”, és az idegenben elért 1-1 után hazai pályán 1-0-ra győzött. A feltételezett megegyezés meghiúsulása miatt a moldvaiak kiestek az élvonalból. Hivatalos vizsgálat egyelőre nem indult az ügyben, de az iAM Sport szerint a vádak súlyos árnyékot vetnek a román labdarúgás hitelességére.