Egy év, négy hónap és két hét – pontosan ennyit kellett várnia az idén tízesztendős Sapientiának arra, hogy a szakmai bizottság által még múlt évben jóváhagyott akkreditációra a szenátus is rábólintson. A Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség, az ARACIS 2010. július 22-én döntött az Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációjáról, az örömhírt a tavalyi Tusványosi Szabadegyetemen hozta nyilvánosságra az intézmény rektora.
Egy év, négy hónap és két hét – pontosan ennyit kellett várnia az idén tízesztendős Sapientiának arra, hogy a szakmai bizottság által még múlt évben jóváhagyott akkreditációra a szenátus is rábólintson. A Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség, az ARACIS 2010. július 22-én döntött az Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációjáról, az örömhírt a tavalyi Tusványosi Szabadegyetemen hozta nyilvánosságra az intézmény rektora. Akkor úgy tűnt, a szakértői „igen” birtokában karnyújtásnyira vannak mindattól, amit a végleges működési engedély megszerzése jelent. Jogosan számítottak arra, hogy diákjaik a következő tanévzáráskor már „idehaza,” saját egyetemükön államvizsgáznak és sapientiás oklevelet kapnak. Ugyanakkor – ideiglenes működési engedéllyel elérhetetlen – pályázati lehetőségek, csereprogramok nyíltak volna meg a Sapientia előtt, a továbbiakban pedig mesterképzőkkel bővíthette volna kínálatát és a romániai egyetemek idei rangsorolásában is részt vehetett volna. A fejlődéshez szükséges anyagiak biztosításában – a román államtól csakis „akkreditáltan” várható pénzösszegek odaítélésében – játszott volna fontos szerepet ez a besorolás. A feltételes módok országában azonban sejteni lehetett, hogy mindebből semmi sem lesz. Miután múlt év áprilisában az illetékes szakemberekből álló bizottság kedvezően értékelte a Sapientián zajló oktatói, illetve kutatói tevékenységet, és – az ezt igazoló hármas jelentés alapján – pár hónap múlva az ARACIS megszavazta az akkreditációt, több mint egy év telt el, mire a kormány a parlament elé terjesztette a végleges működési engedélyről szóló törvénytervezetet. Ez a „bonyolult” művelet rendszerint négy hónapot szokott igénybe venni, a politikai akarat hiányában viszont háromszor ennyi időre volt szükség. Nem csoda, hiszen a román kormányt nem olyan fából faragták, hogy magyarországi bábáskodással született tanintézményeknek bontson virágot. A Partiumi Keresztény Egyetem esetében négy évig húzódott az akkreditálás megszerzése, igaz, akkor nem a kormány, hanem a végszó jogával rendelkező parlament két háza szundikált az ügyön. Akkor is, most is több ízben megfogalmazódott, hogy szándékos késleltetésről van szó. Ha így is van – ehhez pedig nemigen fér kétség –, december 6-án, a miniszteri „igyekezethez” képest viszonylag rövid idő alatt a szenátus plénuma meghozta a döntést. Most már csak a képviselőházi „igenre” van szükség. Remélhetőleg nem kellenek hozzá újabb hónapok.
