2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pristinában a korábbi játékosról, Fadil Vokrriról elnevezett stadionban Mircea Lucescu 38 év után győzelemmel tért vissza a román labdarúgó-válogatott élére. Első mandátuma 1986-ban, a Bukarestben Ausztria ellen 4-0-ra megnyert találkozóval zárult, most Pristinában az ő irányításával 3-0-ra diadalmaskodott a román nemzeti együttes Koszovó ellen.

A kezdést megelőzően felcsendülő román himnuszt az egész stadion kifütyülte, a játékosokra pedig minden formában megpróbált nyomást gyakorolni a koszovói közönség (a Golazo című román sportlap szerint például cigányozás is volt), amely bejelentetten meg akart fizetni a románoknak, amiért korábbi válogatott találkozóik alkalmával, de egy nappal korábban, a román és a koszovói női bajnok összecsapásán is Szerbiát éltették a román ultrák. Lucescu csapatára azonban ez szemmel láthatóan semmilyen hatással nem volt, Mihăilă már a 7. percben próbára tette Muricot, majd Man ugyanígy tett a 13.-ban. Azonban egyik csapat sem tudta elbillenteni a pályát, felváltva irányítottak a felek, anélkül, hogy valódi helyzetet kialakítottak volna a másik kapuja előtt. Így némileg váratlanul jött az első találat egy gyors kontra végén: a 40. percben Dennis Man egyéni megmozdulását góllal zárta le. Négy perccel később a románok akár meg is duplázhatták volna az előnyüket, amikor Man remekül találta meg parmás csapattársát, Mihăilát, aki azonban a keresztlécet találta el.

Szünet után Dennis Man továbbra is főszerepet vállalt, így őt buktatta kevéssel az újrakezdés után Valon Berisha a büntetőterületen, a középbíró pedig – bár először továbbot intett, azonban a videóbíró javaslatára visszanézte a történteket és megváltoztatta a döntését – tizenegyest ítélt, amelyet Răzvan Marin értékesített (az 51. percben). Mihăilă az 59. percben ismét a lécet találta el, majd a 81. percben a házigazdák védelmi hibáját kihasználva lőtt kapura, s nehéz helyzetbe hozta Muricot, aki bár hárított, de Drăguș jó helyen volt, és a kipattanót a hálóba küldte, beállítva a végeredményt.

A koszovóiak az utolsó tíz percben emberhátrányban játszottak, miután Vojvoda a Pușcaș elleni szabálytalanságáért megkapta a második sárga lapját.

Sikerével Románia három ponttal élre állt a C divízió 2. csoportjában, jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzve a Litvániában 1-0-ra diadalmaskodó Ciprust.

Mestermérleg

„Reményt adó, fontos győzelmet arattunk” – nyilatkozta a mérkőzést követően a román válogatott edzője, Mircea Lucescu. Hozzátette: a következő találkozón rá kell erősíteniük a péntek esti teljesítményre. „Irányítottuk a játékot, tudtuk, hogyan kell építkezni, birtokoltuk a labdát. De ez csak egy mérkőzés volt, a továbbiakra is figyelnünk kell, jól fel kell készülnünk, mert minden csapat irányából érhetnek meglepetések. A győzelem azoknak az érdeme is, akik előttem irányították a csapatot: a Contráé, az Edi Iordănescué, a Mirel Rădoié, mindazoké, akik hozzájárultak ennek a fontos játékosokból álló csoportnak a kialakításához.”

Minden jegy elkelt a Litvánia elleni mérkőzésre

Telt ház lesz a Litvánia elleni, első hazai Nemzetek Ligája-mérkőzésen, jelentette be a Román Labdarúgó Szövetség. A koszovói siker megtette hatását, a szurkolók elkapkodták a 35 és a 60 lejes belépőket is, de a VIP-szektorba érvényes 500 lejes jegyekből sem maradt. A 14 év alatti gyerekek belépése ugyanakkor ingyenes a kijelölt családi szektorokba.

A Románia – Litvánia mérkőzést ma 21.45 órai kezdettel rendezik a bukaresti Steaua-stadionban. A találkozót a szlovén Rade Obrenovic vezeti.

Jegyzőkönyv

Nemzetek Ligája, C divízió, 2. csoport, 1. forduló: Koszovó – Románia 0-3 (0-1).

Pristina, Fadil Vokrri stadion, vezette: Aliyar Aghayev (azeri).

Koszovó: Muric – Vojvoda, Amir Rrahmani, Aliti, Paqarada (81. Rrudhani) – Zhegrova (81. Sahiti), V. Berisha (66. Muslija), Rexhbecaj, Rashica – Muriqi (66. Albion Rrahmani), Asllani (66. Ermal Krasniqi).

Románia: Niţă – Raţiu, A. Burcă, Drăguşin, N. Bancu – R. Marin (86. D. Olaru), M. Marin, Stanciu (86. Al. Mitriţă) – D. Man (78. Fl. Coman), Drăguş (83. G. Puşcaş), Mihăilă (88. I. Hagi).

Gólszerzők: Man (40.), R. Marin (51. – büntetőből), Drăguş (82.).

Sárga lap: V. Berisha (50.), Rexhbecaj (69.), Vojvoda (81., 85.), illetve Bancu (76.), Al. Mitriţă (90+5.).

Kiállítva: Mergim Vojvoda (85.). 

Eredményjelző

Nemzetek Ligája, 1. forduló:

* A divízió:

1. csoport: Portugália – Horvátország 2-1, Skócia – Lengyelország 2-3;

2. csoport: Belgium – Izrael 3-1, Franciaország – Olaszország 1-3;

3. csoport: Németország – MAGYARORSZÁG 5-0, Hollandia – Bosznia-Hercegovina 5-2;

4. csoport: Dánia – Svájc 2-0, Szerbia – Spanyolország 0-0;

* B divízió:

1. csoport: Grúzia – Csehország 4-1, Ukrajna – Albánia 1-2;

2. csoport: Görögország – Finnország 3-0, Írország – Anglia 0-2;

3. csoport: Kazahsztán – Norvégia 0-0, Szlovénia – Ausztria 1-1;

4. csoport: Izland – Montenegró 2-0, Wales – Törökország 0-0;

* C divízió:

1. csoport: Azerbajdzsán – Svédország 1-3, Észtország – Szlovákia 0-1;

2. csoport: Litvánia – Ciprus 0-1, Koszovó – ROMÁNIA 0-3;

3. csoport: Fehéroroszország – Bulgária 0-0, Észak-Írország – Luxemburg 2-0;

4. csoport: Feröer szigetek – Észak-Macedónia 1-1, Örményország – Lettország 4-1;

* D divízió:

1. csoport: San Marino – Liechtenstein 1-0;

2. csoport: Moldova – Málta 2-0.


Dennis Mannal (20) nehezen tudták tartani a lépést a koszovói játékosok. Fotó: a román labdarúgó-válogatott közösségi oldala



Televíziós közvetítések

Szeptember 9., hétfő:

* 19.00 óra, DigiSport 2, Prima Sport 1: Ciprus – Koszovó (C divízió, 2. csoport, 2. forduló)

* 21.45 óra, Prima TV: ROMÁNIA – Litvánia (C divízió, 2. csoport, 2. forduló)

* 21.45 óra, DigiSport 1, Prima Sport 1: Franciaország – Belgium (A divízió, 2. csoport, 2. forduló)

* 21.45 óra, DigiSport 2, Prima Sport 2: Izrael – Olaszország (A divízió, 2. csoport, 2. forduló)

* 21.45 óra, DigiSport 3: Törökország – Izland (B divízió, 4. csoport, 2. forduló)

* 21.45 óra, DigiSport 4: Norvégia – Ausztria (B divízió, 3. csoport, 2. forduló)

Szeptember 10., kedd:

* 19.00 óra, DigiSport 2, Prima Sport 2: Lettország – Feröer szigetek (C divízió, 4. csoport, 2. forduló)

* 21.45 óra, DigiSport 1, Prima Sport 1: Hollandia – Németország (A divízió, 3. csoport, 2. forduló)

* 21.45 óra, DigiSport 2, Prima Sport 2: Anglia – Finnország (B divízió, 2. csoport, 2. forduló)

* 21.45 óra, DigiSport 3: Csehország – Ukrajna (B divízió, 1. csoport, 2. forduló)

* 21.45 óra, DigiSport 4, M4 Sport: MAGYARORSZÁG – Bosznia-Hercegovina (A divízió, 3. csoport, 2. forduló)





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató