2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megkérdeztük: Miként kellene hasznosítani a marosvécsi kastélyt?

Bíró Mária: – Jó, hogy visszakapta a Kemény család a vagyonát, hiszen a család évtizedekig összeforrt a közösség életével. Mindenképpen meg kellene őrizni az épületet és értékesíteni talán turisztikai szempontok szerint, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy az intézmény kiköltöztetésével talán munkahelyek szűnnének meg. Valami olyasmit kellene működtetni, amivel munkát adnának a fiataloknak, akik ha nem dolgozhatnak itthon, eltávoznak az országból.

Bíró Etelka: – Mielőtt kisajátították volna a kastélyt, a Kemény család jelentős szerepet játszott a község életében. Nagyon jó viszony volt az itt lakók és a kastély tulajdonosai között, és igen sokan szerették az írót is. Azt szeretném, ha létesítenének egy múzeumot, ahol helyet kaphatnának a község gazdag történelmének emlékei. A helikoni íróknak is berendezhetnének egy szobát. Ez biztos nagyon sok látogatót vonzana a községbe.

Márton István: – Nem elég, hogy visszaadták a földeket, az erdőket, ha nincsenek gondozva. Sajnos, több olyan terület van, ami a báróé volt, most meg az örökösöké, és parlagon áll. Aztán ott van a volt rendelő épülete. Az orvos ki kellett költözzön, az épület pedig romosodik. Félő, hogy ez lesz a kastély sorsa is. Nagyon nagy költségek árán lehet fenntartani most is, több százezer lej a havi rezsi. Maradjanak csak ott a gondozottak, már megszokták a környezetet, s legalább az épület állaga is megőrződik.

Grigore Magda: – Mindenképpen valamilyen turisztikai központ kellene a kastélyban működjön, ami sok külföldit idevonz. De az sem volna rossz ötlet, ha mondjuk az épületet Csaba testvér alapítványa venné bérbe, ahova árva gyerekeket költöztetnének, és a támogatásokból talán karban lehetne tartani az intézményt. Az a lényeg, hogy ne menjen tönkre a kastély, mert ez a környék büszkesége is.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató