2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mégis jók a multik?

Tavaly ősszel nem kis szelet kavart a román gazdaságban a neves finn telefongyártó kivonulása az országból. Az új befektetők keresésében sikerrel jártak az illetékesek, mert a finnek helyén két másik világcég telepedik meg, melyek az eddigi hírek szerint több mint 100 millió eurót fektetnek be, és több ezer állást létesítenek a nemeszsuki ipari parkban.

Tavaly ősszel nem kis szelet kavart a román gazdaságban a neves finn telefongyártó kivonulása az országból. Az új befektetők keresésében sikerrel jártak az illetékesek, mert a finnek helyén két másik világcég telepedik meg, melyek az eddigi hírek szerint több mint 100 millió eurót fektetnek be, és több ezer állást létesítenek a nemeszsuki ipari parkban.

Miután január végén a háztartási gépeket gyártó olasz De Longhi konszern bejelentette, hogy felvásárolja a Nokia gyárcsarnokát, ahol mintegy 30 millió eurós beruházásra készül, pénteken a német Bosch konszernnel kötött szerződést a Kolozs megyei önkormányzat. Sajtóhírek szerint a cég autóelektronikai berendezéseket gyártó üzemet létesít, amely az év második felében már meg is kellene kezdje a termelést. Erre a célra 21,5 hektáros területet adtak 99 évre haszonbérbe a német konszernnek, amely a hírek szerint 77 millió eurót fektet leendő gyárába. A beruházást két, egyenként 1,5 éves szakaszban tervezik megvalósítani, melynek végére 2000 állás létesítését tervezik, az első kezdő lépcsőben 300 embert alkalmazna a cég.

A német konszern nem zöldmezős beruházó. Öt, különböző szakterületeken működő céggel vannak jelen már a rendszerváltás utáni évektől kezdődően az országban, melyek több mint ezer embert foglalkoztatnak. A társaság romániai vállalatai tavaly 172 millió eurós üzleti forgalmat bonyolítottak le, 7%-kal magasabbat az egy évvel korábbinál. Ennek a forgalomnak a legnagyobb részét, mintegy 40%-ot a Dacia autógyár rendelései biztosították. Egy évvel korábbi adatok szerint a cég 2010-ben 94 millió euró értékben vásárolt fel árut romániai beszállítóitól, a világ több mint 60 országában működő vállalatai számára.

Minden jel szerint a Nokia-történet árnyoldalaiból is okultak az illetékesek, mert a hírek alapján olyan szerződést kötöttek a beruházóval, mely szerint ha az a szerződés határidejének lejárta előtt akarna távozni, akkor vagy eredeti állapotában kell visszaadja a telket, vagy új beruházót kell találnia a létesítmény működtetésére a szerződésből hátramaradt időtartamra. Hogy az új befektetők leendő munkavállalóit miként lehet megvédeni egy, az ősszel lezajlotthoz hasonló esetleges helyzetben, ez már a társasági munkaszerződések kérdése lesz, ahol a máskor rendszerint hangos szakszervezeteknek van bőven keresnivalójuk. Nem utolsósorban, úgy tűnik az állam is nyereségesen jön ki a fejleményekből. Egyrészt a két megtelepedő cég beruházásai jóval meghaladják a finn telekommunikációs konszern 60 millió euróra becsült befektetését. Másrészt az export terén is javulhatnak a mutatók, mert az igaz, hogy a skandináv telefongyártó évi 1,6 milliárd eurós kivitellel az ország legnagyobb exportőre volt, azonban ebből a nettó kivitel csak mintegy 200 milliót tett ki, ami egyes szakértői vélemények szerint kiábrándító eredmény, ez is vezethetett a finnek kivonulásához.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató