2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az új oktatási törvény előírja az egyetemi hallgatók utazási kedvezményének növelését, ami elvileg szeptember 3-től elérhető kellett volna legyen. Az érdekeltek azonban azzal szembesültek, hogy a Román Vasúti Társaság, a CFR (konkrétan egyes alvállalatai) megtagadták a kedvezményes utazásra jogosító igazolványok kibocsátását, csupán a közoktatásban levő diákoknak adták ki ezeket. A magyarázat az volt, hogy a kormány még nem fogadta el a tanügyi törvény alkalmazási utasításait, ergo, addig, míg ez nem történik meg, a CFR blokkolja a kedvezményes utazás lehetőségét. Természetesen a döntés jó nagy felháborodást keltett, a diákszövetségek tiltakoztak, a vasúttársaság magyarázkodott, a szembenálló felek pedig jogi vitába bonyolódtak. A lényeg, hogy az új oktatási törvény alkalmazási utasítások nélkül lépett érvénybe, ezek elfogadásáig pedig a régi törvényt kell alkalmazni, de csak akkor, ha a vonatkozó cikkelyeket az új jogszabály nem írja felül. Csakhogy esetünkben a kedvezményekre vonatkozó cikkelyek eltérőek. 

A fentieket valószínűleg megérthette a CFR is, annak is a reformjáért felelős hatósága, mert már kedden meggondolta magát a vállalat. Az állami vasúttársaság berzenkedő vállalatai végül bejelentették, hogy mivel az illetékes hatóságok sebességbe kapcsoltak, és rábólintottak az alkalmazási normákra, szeptember 5-től kiválthatók a kedvezményes menetjegyek. A normacsomagot pedig a kormány kivételes gyorsasággal letárgyalja a csütörtöki ülésén, és várhatóan elfogadja. 

Mondhatjuk, hogy minden jó, ha a vége jó, és mindenki megnyugodhat. De belenyugodni mégsem könnyű, hiszen továbbra is érthetetlen számomra, hogy miért kell időnként eljátszani ezt a húzd meg, ereszd meg játékot, akkor is, amikor egyértelmű, pontos és félreérthetetlen a törvény. Miért nem lehet az alkalmazási normákat idejében jóváhagyni, hogy a törvénnyel együtt lépjenek életbe, elkerülendő a vitákat? És ha ez nem is sikerül, miért ne lenne alkalmazható maga a törvény, miért kell megvárni, hogy mindent „szájba rágjanak”? 

Persze értjük, hogy miért: a hazai törvénykezés értelmezhetősége nem egy esetben félrevitte az intézményvezetők jó szándékú döntéseit is, amelyek következményeit aztán ők viselték. Nos, ezért. Ezen kellene már változtatni.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató