A római korban a százezer lakosú Palmüra a kelet-nyugati kereskedelem egyik legfontosabb csomópontja volt, ám a tudósok sokáig nem értették, hogy miként boldogult ilyen sok ember a sivatagban, és hogyan biztosította a város az élelem- és vízellátást – a rejtélyt norvég és szír kutatók fejtették meg.
A római korban a százezer lakosú Palmüra a kelet-nyugati kereskedelem egyik legfontosabb csomópontja volt, ám a tudósok sokáig nem értették, hogy miként boldogult ilyen sok ember a sivatagban, és hogyan biztosította a város az élelem- és vízellátást – a rejtélyt norvég és szír kutatók fejtették meg.
A Bergeni Egyetem kutatói szír kollégáikkal nem magát a Damaszkusztól 240 kilométerre északkeletre lévő romvárost, hanem a tágabb környékét vizsgálták és műholdfelvételek alapján rengeteg római kori majorság, falu maradványait sikerült azonosítaniuk.
A legérdekesebb felfedezésük a kétezer éves víztározók és ciszternák voltak, amelyek az esővíz gyűjtésére szolgáltak. A római korban Palmüra térsége még nem sivatagosodott el, hanem füves sztyeppe volt. Bár az éghajlat száraz volt, az időnként lezúduló csapadékot a fű gyökérzetének köszönhetően nem tudta azonnal elnyelni a talaj.
A tározókban, ciszternákban összegyűjtött esővíznek köszönhetően tudták élelemmel ellátni a környező falvak a várost. A földművelők jó kapcsolatokat ápoltak a beduinokkal is, megengedve nekik a legeltetést a nyári hónapokban, a kecskék, birkák ürüléke viszont megtrágyázta földjeiket.
„Tanulságos számunkra Palmüra példája, hiszen a növekvő népesség ellátásához egyre több földre van szükség. Ha kétezer éve termővé tudták tenni a földet egy száraz régióban, nekünk is sikerül a 21. századi korszerű eszközök segítségével megművelni a sivatagot” – hangsúlyozta a kutatásokat irányító Christian Meyer, a Bergeni Egyetem professzora.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
