2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

svájci sikerről írnak a német napilapok

A német napilapok megérdemeltnek és egyértelműnek nevezték azt a 3-1-es győzelmet, amelyet a svájci labdarúgó-válogatott aratott szombaton Kölnben a magyarok felett a németországi Európa-bajnokság A csoportjának első fordulójában.

A Bild a mérkőzésről szóló összefoglalójában kiemelte, hogy a svájci együttessel kapcsolatban a döcögős selejtező nyomán sok kérdés vetődött fel, és ezek csak gyarapodtak, amikor kiderült, milyen összeállításban lép pályára a csapat a magyarok elleni Eb-meccsen.

„Az első félidőben egyértelműen Svájc volt a jobb a védekezésben különösen gyengén teljesítő Magyarországgal szemben, így a kétgólos előny a szünetben több mint megérdemelt volt” – fogalmazott cikkében a lap, majd hozzátette, a térfélcsere után valamelyest feljavult a magyarok játéka, de Murat Yakin svájci szövetségi kapitány a hajrára pályára küldte Breel Embolót, aki megszerezte a biztos győzelmet érő gólt a svájciaknak.

A Die Welt arról írt, hogy az első félidőben sokkal jobban és nagy fölényben futballozó Svájcnak a második játékrészben „szerencsére is szüksége volt” a sikerhez. Az újság megérdemeltnek nevezte a svájciak győzelmét, a magyar válogatottról pedig azt írta, „csalódást keltő” volt a játéka. A lap idézte Granit Xhakát, Svájc csapatkapitányát, aki a meccs után úgy fogalmazott, „brutálisan fontos volt” győzelemmel rajtolniuk az Eb-n.

A Die Zeit a találkozóról írt összefoglalójában egyértelműnek titulálta a svájciak sikerét, kiemelve, hogy Murat Yakin tanítványai magabiztosan kezdték az összecsapást, és az első pillanattól kezdve fölényben futballoztak.

A Süddeutsche Zeitung szerint kiderült, hogy melyik csapat lesz a házigazda Németország legerősebb ellenfele a csoportban. A lap úgy fogalmazott: Svájc „váratlanul fölényes” győzelmet aratott Magyarország felett, ebben pedig kulcsszerepe volt Murat Yakin szövetségi kapitány meglepő húzásainak a kezdőcsapat összeállításában, valamint a cseréknél. A cikkben kiemelték Michel Aebischer kulcsszerepét, a támadó ugyanis góllal és gólpasszal vette ki a részét a sikerből.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung „Svájc senki elől nem futamodik meg” címmel közölt terjedelmes beszámolót a meccsről, és arról írt, hogy a magyarok elleni találkozón mutatott stabil teljesítmény nyomán a svájciak nagy valószínűséggel ott lesznek a nyolcaddöntőben. Az újság „imponálónak” nevezte Svájc győzelmét, és hangsúlyozta, Kwadwo Duah, valamint a hosszú sérülése után visszatérő Embolo megtalálta a góllövő cipőt, és még azokat is meglepte teljesítményével, akik jól ismerik a csapatot.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató