2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A PNL hétfői közleményében úgy nyilatkozott a megyei liberális vezér, hogy Marosvásárhelyen, az Aranykakas-körforgalom alatti aluljáró igenis megépíthető. Ciprian Dobre egy megvalósíthatósági előtanulmányra hivatkozva tette a hangzatos kijelentést, azt az érzést keltve, mintha csak a liberálisok akarnák ezt a nagyon szükséges tervet, hiszen a város nem volt képes olyan pályázatot készíttetni, amely a forgalom tehermentesítését tűzné ki célul, és a megfelelő alapokból (regionális operatív program a 2021–2027-es időszakra) jelenleg finanszírozható lenne. Nagy sikernek könyvelte el, hogy a liberális önkormányzati képviselők elérték, hogy a tanácsülés napirendjére kerüljön ez a kezdeményezés, csakúgy, mint a Kárpátok sétányt az Egyesülés negyeddel összekötő híd megépítése. A két beruházást együtt kellene megvalósítani, tették hozzá. 

Elég gyenge próbálkozás a kampány előszelében egy olyan, 60 millió lejre becsült projekttel hozakodni elő, amelyről eddig csupán egy előtanulmány készült. A liberálisok tudatában vannak, hogy egy ilyen horderejű projekt esetében a megvalósíthatósági tanulmány költsége is jelentős tétel, ha pedig elkészül, közvita kell, a tanács jóváhagyása, és ha mindez megvan, a beruházást meg kell terveztetni, a pályázatot el kell készíttetni és benyújtani finanszírozásra, közbeszerzést kiírni a kivitelezésre. Ha mindez egyáltalán 2027-ig sikerül, akkor máris egy új kampány tárgya lehet a „siker”. Mert három év múlva feltúrni a várost az Egyesülés negyeddel összekötő egyetlen körforgalmat akkor is politikai csőd lenne. Addig ugyanis nem valószínű, hogy megépül egy új Maros- híd, amely átvezetné a forgalmat az Egyesülés negyedbe. A főtéri aluljáró elbukott terve után egy újabb aluljáróprojekt van hasonló sorsra ítélve – mindezt a hazai pályázati és finanszírozási-kivitelezési rendszer ismeretében állítjuk. Egy ekkora terv kivitelezése évekig is eltarthat, teljesen megbénítva a városi forgalmat, ha a munkálatot nem előzi meg a közlekedési alternatíva biztosítása. Jelenleg terelőutak hiányában a szóban forgó körforgalmon halad át a teherforgalom jelentős része, az Egyesülés lakótelep és a környező falvak lakosai ezen keresztül juthatnak el munkahelyeikre, az iskolákba stb. Ha a Dózsa György út felújítása jókora forgalmi káoszt okozott, elképzelhető, mi lenne egy aluljáró építésekor. A liberális alpolgármester pedig arról beszélt, hogy több földutat első alkalommal aszfaltoznak jelenleg, ezek terveinek és telekelésének megvalósítása a műszaki igazgatóság kétéves munkáját jelenti. Szólhatott volna arról is, hogy mi lesz a meglévő aszfaltos utakkal, forgalommal. A városi közlekedés már most egy csőd, az utak, járdák állapota katasztrofális, és minden változás kivárhatatlanul lassan történik.

Pedig a forgalom tehermentesítése valóban prioritás kellene legyen, és a következő önkormányzati ciklusban remélhetőleg születnek érdemi, megvalósítható, gyakorlatias, rövid és hosszú távú tervek, megoldások. Ez is az élhető város fogalmához tartozik. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató