2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Dübörög Romániában a választási kampány, jobban mondva a sárdobálás. A jelöltek – kevés kivétellel – nem az ország és a lakosság legégetőbb problémáival foglalkoznak, hanem egymás kinyírásával: kinek van nagyobb háza, ki mit eszik, kivel/kikkel találkozik stb. Vagyis naponta kiborítják a bilit.

Magyarán: továbbra is az egyének és családok elleni támadások uralják a kampányt a fontos, megoldásokat ajánló politikai viták helyett. A jelölteket aszerint ítélik meg, hogy ki mennyit plagizált, hány nyelvtani hibát követ el…

A társadalom alapvető problémáira irányuló politikai viták hiányában amolyan mindennapos felületes fecsegésnek, szócséplésnek, szóbeli agressziónak vagyunk tanúi. 

Hogy nemcsak az elnökjelöltek felületesek, az is mutatja, hogy a bukaresti bíróságon bejegyzett politikai pártok jegyzékében a legfurcsább romániai pártnevekkel találkozhatunk, amelyeket az állami költségvetésből, azaz a mi adólejeinkből finanszíroznak (!). Nagy részük a választási kampányokban jelenik meg, és a választások után újra eltűnnek a süllyesztőben. A következő választásokig. 

Íme néhány a furcsa elnevezésű pártok közül: Autonóm és Konzervatív Dácizmus Párt, Testvéri Erő Romániai Pártja, Romániai Kalózpárt, Ellenálló Párt, Korrekt Kormányzás Pártja, Helyi Erők Uniós Pártja, Géta-Dákok Pártja, Gyermekeink Védői Párt stb. A sor persze sokkal hosszabb.

Egy-két példa arra is, hogy nem csupán ebben a mioritikus országban születnek „izgalmas” pártelnevezések. Elég, ha az európai parlamenti választásokon elindult Ördögi Csirke Pártot, a Kétfarkú Kutya Pártot vagy a Ne Szavazz Ránk Pártot említjük. 

Az Euronews elemzése szerint egyes furcsa nevű pártok viccből kezdték tevékenységüket, mások nagyon komoly napirendre akarják felhívni a figyelmet.

Visszakanyarodva a romániai elnökválasztási kampányra, el kell mondanunk, hogy a hazai politikusok nem sokat tanultak a minap véget ért amerikai elnökválasztásból sem. 

Holott, ha jobban odafigyelnek, láthatták volna, hogy a frissen megválasztott elnök a kampányában a fontos társadalmi kérdésekre összpontosított: a gazdaságra és a bevándorlásra, az illegális migrációra. Sajátos, meghökkentő stílusában folyamatosan a legégetőbb közéleti témákat tartotta napirenden. Nem foglalkozott az ellenjelöltje házával, vagyonával, magánéletével. Végig arról beszélt, hogy miképpen oldja meg Amerika égető problémáit, javítja az amerikaiak mindennapi életét. 

Vagyis ég és föld a különbség az ottani és a romániai kampányban látottak között. 

Az új amerikai elnök kampánya ébresztő is lehetne a romániai jelöltek számára. Meg kellene érteniük, hogy a választók olyan politikusokat néznek, hallgatnak meg szívesebben, akik nem beszélnek egymás lejáratásáról. 

Tapasztalat, hogy az emberek nem mindig hallgatnak a nagyhangú, agresszív politikusokra (bár ez is megtörténik néha), hanem reményeikkel, elvárásaikkal, netán az effajta politika elleni lázadásukkal összhangban szavaznak.

Vajon gondoltak-e arra a jelenleg egymást lejárató politikusok, hogy az elnök- és parlamenti választások után miképpen fogják megmagyarázni a választóknak: miért és hogyan válhatnak újra szövetségesekké azok, akik néhány héttel azelőtt szidták egymást? 

Persze a politikában minden és mindennek az ellenkezője is lehetséges.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató