2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Augusztus elsején a Gyulai Várszínház produkciójaként mutatták be Matei Vişniec Bohóc kerestetik című színdarabját, amely tulajdonképpen három marosvásárhelyi színész jutalomjátéka volt. Szereplők: Niccolo – Szélyes Ferenc, Filippo – Györffy András, Peppino – Kárp György. Az előadás rendezője Béres László, a szöveget fordította Réz Pál, dramaturg Elek Tibor, díszlet, jelmez: Szélyes Andrea. A marosvásárhelyi bemutató előadás október 14-én, hétfőn 19 órától lesz a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió színpadán. A következő előadást ugyanott, november 4-én, hétfőn ugyancsak este 7 órától láthatja a közönség. 


Fotó: Gyulai Várszínház 



A Gyulai Várszínház ismertetője szerint a világhírű román-francia író, Matei Vişniec Bohóc kerestetik című darabjában három öreg bohóc várakozik az utolsó esélyre, egy felvételi alkalmával, a makacsul zárva maradó ajtó előtt. Ők a jól ismert Fellini-film bohócainak a leszármazottai. Egyszerre: „mindenkik” és „senkik”. A megalázó várakozás – a létezés felfüggesztésének metaforája, amelyet alapvető egzisztenciális magatartásként értelmezhetünk –, természetellenesen elhúzódva, a halálig tart. Élet és halál totális látványa egy végső jelenetben, amely garantálja a halhatatlanságot – ez minden művész vágya. Az 1960-as évek úgynevezett abszurd színházában gyökerező Bohóc kerestetik egy olyan hibrid drámai műfajhoz tartozik, amelyben a tragikus, komikus, abszurd és groteszk kategóriák esztétikailag termékeny szintézisben keverednek.

A szánalmasan színpadias szereplők dialógusait időnként megszakítja az ajtón túlról a múló idő vészjósló ketyegése. Amikor hirtelen gyermeki, pajkos naivitással ugratják egymást, vagy épp féltékenyen, szarkasztikus pimaszsággal sírva ölelik át a társukat, megdöbbenve sanyarú sorsukon, az aréna lecsúszott művészei valósággal provokálják önmagukat a halállal való versenyre, siettetve az elkerülhetetlent. A darab figurái magukban hordoznak valamit a kegyetlenség, a gyengédség és a gyermekiesség paradox keverékéből. Szeszélyük azonban komoly, komikus, tudatos és kétségbeesett önámítás: „Ha mi megszűnünk, akkor a művészet is eltűnik. Tessék, mindennek vége. Ezért mondom, adjuk el magunkat drágán, aranyban” – fújja Niccolo nevetségesen. Szerepükbe menekülve foglyai maradnak annak a kényszernek, hogy bebizonyítsák maguknak, hogy még képesek előadást tartani. Így nem tesznek mást, mint mímelik az életet, és az úgynevezett legfőbb művészi küldetésben találják meg a „mentséget” a sorssal szemben, hogy még egy nappal tovább folytassák. A régmúlt idők illuzórikus dicsőségét idézve Niccolo, Filippo és Peppino felváltva, a másik kettő előtt játszik el egy-egy bohózatot, a virtuozitás e lélegzetelállító mintái azonban a halál példázatai.

Mindkét marosvásárhelyi előadásra jegyet foglalni a 0740-566-454-es telefonszámon lehet (Angi Enikőnél). A jegyeket az előadás előtt, a helyszínen, a Stúdió színház jegypénztáránál lehet majd átvenni. 





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató