Marosvásárhely (6.)

Marosvásárhelyi barangolásunkat a város három legismertebb nevezetességének (Kultúrpalota, vár, Teleki Téka) az ismertetése után a főtéren folytatjuk. A központi tér az évszázadok során a várdomb, illetve a jelenlegi Bolyai tér (ahol egykor templom állott) alatt alakult ki, azon a régi árterületen, amelyet alkalmasnak találtak árucserére. A mostani Győzelem, illetve Rózsák tere köré felhúzott és mai napig megmaradt épületek behatárolják a tulajdonképpen vásárteret, ahol még a XIX. század végén is stráfszekérből kínálták portékáikat a környékbeli falvakból érkező gazdák, kézművesek, kereskedők. Ezért van az, hogy Marosvásárhelyen minden főút a központ felé vezet. A város vásári jellegét tükrözik a még álló – a város címerével ellátott – vámházak, ahol az említett útvonalon érkezőket adóztatta meg a város. A főtér jellegzetes épületei ma is egykori tulajdonosaik révén a város igen érdekes és színes múltjáról árulkodnak. Legtöbbjük homlokzata a szecesszió korszakát tükrözi. Ma azonban kevesen tudják, hogy palotákat nemcsak a környéken igen nagy birtokokkal rendelkező nemesek építettek, hanem a XVIII–XIX. században gazdag örmény és zsidó kereskedők is hozzájárultak az 1960-as évekig nagy többségében magyarok által lakott település fejlesztéséhez. Bernády György városépítő ambiciózus tervét derékba törte az első világháború. Így a tervezett színházi épület helyett a mostani polgármesteri hivatal neobrâncoveanu stílusú székhelyét húzták fel. A központ jellegzetességét megbontotta a két végében megépített templom (az alsó egykori görögkatolikus, míg a felső görögkeleti – ortodox – katedrális). A kommunista korszakban hozzáláttak ugyan a városkép történelmi jellegének a megbontásához, hiszen az egykori Hosszú, a mai 1918. December 1. utca tömbházasítása nem állt meg a sarkon. Eljutott a görögkatolikus templomig, ahova oda nem illő tömbházat emeltek, majd a 70-es években megépült a Grand szálloda is. És néhány – szerencsére a meglévő épületek magasságát meg nem haladó – négyemeletes tömbházzal is elcsúfították a teret. Kilóg a sorból a Nemzeti Színház épülete és a Színház tér is, amelyet az egykori Ferenc-rendi templom és kolostor helyén alakítottak ki, a Ceauşescu-érában szokásos tapstérként, bár a diktátort a jelenlegi Városháza előtt fogadták, azon a téren, amely a város szimbolikus köztere is lett, hiszen itt búcsúztatták a hadba induló honvédokat, ezen a helyen dőlt meg a diktatúra és csaptak össze az indulatok 1990. március 20-án is. A teljesség igénye nélkül mutatunk be néhány épületet, amelyeket nemcsak a turistáknak, hanem a marosvásárhelyieknek is érdemes felkeresniük. 

 

A Városháza 

Dr. Bernády György polgármester (1902–1913) tevékenységének és megvalósult terveinek köszönhetően Marosvásárhely egyike volt a századelő legjelentősebben fejlődő városainak. A városközpont tudatos kialakításának első lépéseként – Erdély egyik legtágasabb vásárterének rendezésével – 1905 februárjában pályázatot hirdettek a városháza impozáns épületének megtervezésére. A kiírásban háromszintes, tornyos épület szerepelt. A szuterén szintre néhány személyzeti lakást, a fogdát, a tűzoltóraktárakat és az egyéb kiszolgálóhelyiségeket, a földszintre a hivatalokat – rendőrkapitányság, községi bíróság, jövedéki hivatal, mérnöki hivatal, levéltár, könyvtár stb. –, az emeletre pedig a polgármesteri hivatalt, a karzattal ellátott kétszintes dísztermet, a tanácstermet és az esketőtermet kellett elhelyezni. Az épület tornyát a tűzoltóság foglalta el.

A beérkezett 14 pályamű közül az első díjat Komor Marcell és Jakab Dezső „Székház” jeligéjű, neobarokk pályaterve nyerte el. A Városháza a budapesti építészpáros: Komor Marcell és Jakab Dezső első közös kiemelt terve, amely sajátos stílusukat tükrözi, az erdélyi szecesszió egyik kiemelkedő épülete. A polgármester legfőbb érve az építkezés mellett az volt, hogy a Városháza épületének és berendezésének kivitelezését helyi vállalatok és szakemberek végzik majd, így nem idegenekhez kerül a város pénze. Ez így is történt. A kivitelezési versenytárgyalást 1906 nyarán tartották. 1907 végén már költöztek a hivatalok, de a díszburkolat jelentős része és az üvegablakok csak a rákövetkező év első felében kerültek helyükre. 1908-ban elszámolták a kivitelezőnek a költségeket. Az épület alaprajzi elrendezése, homlokzati tagolása megőrizte a pályázati terven is szereplő jellegzetes barokk térszerkezetet. A főhomlokzati épületszárny súlypontja – akárcsak a barokk kastélyok esetében – a főbejárat hármas tagolású portikusza, a földszinti tágas lépcsőház és a felette húzódó kétszintes díszterem. A teljes, barokkos szimmetriát a torony oldalsó elhelyezése bontja meg, elérve ezzel a polgármester által kívánt festői hatást. A homlokzatok külső burkolataiban, díszítőelemeiben az építészek által terjeszteni kívánt magyaros-szecessziós stílus keveredik a historizáló megoldásokkal, nem mindig egységes hatást eredményezve. A főbejáratnál Zsolnay-terrakottából készített egykori városi és több főúri címert, valamint Erdély címerét eltávolították. Az első és második emeleti ablakok kereteit és a közöttük futó négyzetes mezőkből álló frízt Róth Miksa műhelyében készült apró csillogó üvegmozaik szemekből és nagyobb, tojásdad üvegkavicsokból kirakott motívumok díszítik. A főbejárat formáit és a díszítést Lechner Ödön tervezte a budapesti Földtani Intézet csarnokának ihletésére. A sejtelmes színeket a lépcsőforduló üvegablakainak ragyogása váltja fel Róth Miksa színes vitrázsaival, melyeken a Városháza képe és a helyén korábban álló lakóházak fényképhű másolata látható. Az első emeleti díszterem színvilága hasonlóképpen egységes és elegáns. A hullámzó erkélyek oldottságot kölcsönöznek a téglalap alakú térnek, melyet pompás fehér-arany ovális rozetta formájú álmennyezet borít. A míves, szecessziós motívumokkal díszített faburkolattal fedett pasztellszínű falakat aranyozott minták díszítik, felületüket ragyogó réz falikarok törik meg. A terem színes üvegablakokon keresztül kapta a fényt. Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Deák Ferenc, Kossuth Lajos portréja, középen pedig Ferenc József császár egész alakos képmása állt a terem tér felőli oldalán, a tanácstagok mögött. Ezeket az első világháború után eltávolították. Az 1989-es rendszerváltás után sikerült restaurálni. Ma a Kultúrpalotában levő állandó kiállításon láthatóak. A torony is látogatható.

 

A Toldalagi-palota

Az egykori Ferenc-rendi templom megmaradt tornya mellett van a Toldalagi-palota. Jean Luidor tervezte barokk stílusban, és 1759–1772 között építették fel. Egykor a palota mögött park is volt, amely mértani formáival, szökőkútjaival a francia barokk stílusjegyeit tükrözte. Az épület díszítőelemeiben rokokó hatásokat is észre lehet venni. Az évek során a lakóházul szolgált palotának több rendeltetése volt: 1786-ban nyomda működött, 1920-ban bank székháza volt. 1960-ban, restaurálását követően a Maros Megyei Múzeumhoz került, ahol először a történelmi részleget rendezték be, majd 1984-től napjainkig a néprajzi osztály működik. Nemrég újították fel. A kiállított anyagot a korszerű múzeumpedagógiai követelményeknek megfelelően átrendezve nyitják meg a létesítményt. 

 

A csizmadiák épülete

Majdnem a Toldalagi-palotával szemben, a tér másik oldalán áll a csizmadiák épülete, bejáratát kariatidák őrzik. Mint ismeretes, a céh építette a vár egyik bástyáját. A XIX. század végén, amikor a céheket feloszlatták, megalakult a Csizmakészítő Ipartestület, amelynek székházát Nagy Győző tervei alapján készítették el. Az épület első emeletén a testület irodáját, a földszinten szállodai szobákat és éttermet rendeztek be. 1949-ben az éttermet mozivá alakították. Az 1982-es restaurálás során visszaállították az épület eredeti arculatát. A kapualjban található márványtábla a millenniumi évfordulónak állít emléket. 

 

A volt rendőrségi épület

Nem messze a csizmadiák egykori székházától van a Faigenbaum család szecessziós homlokzatú háza, amely egy ideig a rendőrség székhelye volt. Az épületet 1906–07 között építették Keleti Béla építészmérnök tervei alapján, 1959-ben renoválták, amikor sajnos több egykori eredeti díszétől megfosztották homlokzatát. 

 

A Bányai-ház

A Toldalagi-palota mellett álló, gazdagon díszített eklektikus stílusú barokk palotát, a Bányai-házat Bányai Béla mészárosmester építtette 1904–1907 között, Nagy Győző mérnök tervei alapján. A ház első emeletén lakott 1936–37-ben Bernády György polgármester, az udvaron volt a híres Édeslyuk vendéglő.

 

A Köpeczi–Teleki-ház 

Marosvásárhely legrégebbi emeletes épületét 1554-ben Köpeczi Nagy Tamás, Izabella királynő erdélyi adóbehajtója építtette. Az idők folyamán az erdélyi uralkodóházak több tagja is megszállt itt, állítólag Ferenc József császár is járt falai között. Az évek során az egymást követő tulajdonosok alakítgattak az épületen. 1808-ban az ingatlan gróf Teleki József kezébe került, aki itt gyűjtötte össze könyvtárát, itt rendezte be a város első múzeumát, természetrajzi és ásványtani gyűjteményét, valamint fizikai eszközökből álló szertárát, amelyek később a református kollégiumra maradtak. 1845-tól itt működött az Úri Kaszinó. Jelenleg magántulajdonban áll, helyiségeiben irodákat rendeztek be. 

 

A Bolyai líceum

1557-ben megalakult a Schola Particula református iskola. A Rákóczi-szabadságharcot követően a gyulafehérvári, sárospataki tanárokat és diákokat kurucpártolással vádolva elűzték otthonaikból, és ők Vásárhelyre menekültek. 1718. április 30-án megnyílt a református kollégium, amely felsőoktatással is rendelkezett. A teológia és filozófia mellé 1797-ben a jog, a filológia és természettudományok kar is csatlakozott. A főépületet a múlt század elején a budapesti Baumgarten Sándor tervei alapján építették fel. Az első világháborút követően egyházi iskolává alakul, míg a II. világháború alatt katonakórházzá. A háború után az iskola helyreállításán a tanárok, diákok és azok szülei dolgoztak, így 1944. november 20-án megnyílhatott. 1957-ben felvette volt tanárának, Bolyai Farkasnak a nevét, az 1950-es években a líceum udvarának átrendezésekor egy épület alapjait és emberi csontvázakat találtak. A 2004-ben a vízvezeték cseréjekor végzett leletmentési munkálatok során a régészek egy 18. századi szolgálati lakás alapjaira bukkantak, amely szerepel a református kollégium 1774-es helyrajzában. A 17. századig itt állt az egykori Szent Miklós-templom. A kutatások az iskola udvarán 22 középkori sírhelyet tártak fel, amelyek az egykori templom udvarán voltak. A leletek a 14–15. századra utaltak. 

 

A református Kistemplom

A Bolyai tértől nem messze van a református Kistemplom. A XVII. században a Sásvári család földet hagyott a református egyházra, ispotályépítési célra. Ugyanoda a református egyház kis fatemplomot és haranglábat épített. 1788-ban az épület a város kezébe került, és pénzhiányra hivatkozva bezárták a biztos fedelet nyújtó ispotályt. A református egyház 1815–1830 között a fatemplom helyére felépítette a jelenlegi templomot, parókiát, valamint iskolát lányok és fiúk részére.

 

A Kendeffy-ház 

A nagyméretű főúri palotát építési emléktáblája szerint 1789-ben gróf Kendeffy Elek özvegye, Bethlen Krisztina fejezte be a Szent Miklós utca déli során összevásárolt telkein. Fia, Kendeffy Ádám az 1826. június 1-jén kelt szerződés szerint cserélte el az erdélyi Királyi Tábla birtokában lévő két főtéri házzal. A palotát és melléképületeit ekkor Sófalvi József geometra tervei alapján Schaffner Ignác kőművespallér, Thomas Rupert ácspallér és mások közreműködésével tették alkalmassá az új funkció ellátására. Ezt követően 1849-ig, a Habsburg-tartományként különálló Erdélyi Nagyfejedelemség korszakának végéig itt székelt az erdélyi Királyi Tábla, de a későbbiekben is, gyakorlatilag napjainkig, folyamatosan joghatósági szervek használják az épületet. A telekhez eredetileg melléképületek, nagy kert tartozott – a későbbiekben ezen a területen épült fel a bíróság dualizmus kori épülete, illetve a börtön. Az épület legfontosabb művészettörténeti értékét a főhomlokzat jelenti, mely a klasszicizáló késő barokk építészeti formanyelv erdélyi terjedését szemlélteti. Az épületet a középtengelyben kosáríves fedett, tágas kocsibehajtó szeli át. Jelenleg ennek nyugati oldalfalán látható az építtető özvegy 1789-es emléktáblája (a kígyós bethleni Bethlen-címert utólag levésték róla), valamint az 1827-ben a főhomlokzaton elhelyezett latin nyelvű emléktábla. Ebben az épületben volt ügyvédbojtár Avram Iancu, ennek emlékére táblát helyeztek el a homlokzaton. 1990. március 19-én a Felső-Maros menti románok betörésekor itt volt az RMDSZ Maros megyei szervezetének székháza, ennek a padlására szorult 19 társával együtt Sütő András író is, akinek az épület előtt verte ki a feldühödött tömeg a bal szemét.