2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Haferland fesztivál

A megyénkbeli Erked és Szászkézd is bekapcsolódott a Brassó és Szeben megyében évente megszervezett Haferland fesztivál rendezvénysorozatába. A fesztivált, amelynek célja a szászok gasztronómiai és kulturális hagyományainak felelevenítése, a 12. alkalommal szervezték meg a múlt héten. A szervezők szerint az idén a mintegy 60 kulturális eseményen hozzávetőleg 8000 látogató vett részt. A hazaiakon kívül Németországból, Angliából, Hollandiából, Ausztriából, Izraelből, Amerikából, Norvégiából, Spanyolországból, de még Hongkongból is voltak turisták, akik ezúttal felkeresték a szász erődtemplomokat is. 

A Héjjasfalvához tartozó Erkeden a rendezvényt a szász erődtemplom sétányán tartották. Bartalis Tibor Levente, a község alpolgármestere üdvözölte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy egykor a szász közösség jelentősen hozzájárult a falu fejlesztéséhez, életéhez, de mára sajnos senki sem maradt közülük Erkeden. Emléküknek szentelik a Haferland hetet, amelynek szervezése immár hagyományossá vált. A rendezvény kezdeményezője és szervezője Michael Schmidt, az M&V Schmidt Alapítvány és Caroline Fernolend, a Mihai Eminescu Trust elnöke. Az előbbi hangsúlyozta, hogy egyre népszerűbb a rendezvény, és nemcsak Erdélyből, hanem Németországból is részt vesznek az eseményen, az ottani egyesületek, szászok közössége is segít a rendezvény népszerűsítésében. 

Andrew Noble, Nagy-Britannia volt román nagykövete ezúttal mint az M&V Schmidt Alapítvány igazgatótanácsának tagja vett részt az eseményen, és felidézte, hogy nagykövetként is eljött, így ötödik alkalommal vett részt a Haferlandon. Elmondta, érdekesnek tartotta az egykori erdélyi szász vidéki közösségek társadalmi életét, és ezért karolta fel a rendezvényt. Nagykövetként nemcsak a szász, hanem más kisebbségek által szervezett rendezvényeket, eseményeket is támogatott, hiszen ez igazán különleges ország, mint amilyennek tavaly III. Károly király is titulálta, aki nem véletlenül látogatott ide olyan gyakran. 

Caroline Fernolend, a Mihai Eminescu Trust elnöke elmondta: a szászok számára ez egy fontos, jubileumi év, hiszen 800 évvel ezelőtt adta ki II. András azt a bullát, amelynek alapján letelepedési jogot biztosított a szászok elődeinek, akik erődtemplomokat építettek, előjogaiknak köszönhetően évszázadokon át jelentősen hozzájárultak a környék gazdasági-társadalmi életéhez, sikerült megtartaniuknyelvüket, kultúrájukat, ameddig a történelmi sors nem kényszerítette őket távozásra.

A 12. Haferland héten (Haferland = a zab országa) Erkeden, Szászkézden, Szászhomoródon, Kőhalmon, Szászkeresztúron, Rádoson, Mesén, Miklóstelkén, Szászbúnon és Szászfehéregyházán szerveztek különböző eseményeket. Mesén néptáncbemutató, régizene- és orgonakoncert volt, kiállították Hermine Antoni népviseleti gyűjteményét, a gyermekek kézművesműhelyeken vehettek részt. Kőhalomban a fesztivál napjait a vár fennállása 700. évfordulójának szentelték, az itteni rendezvények nagy része erre az eseményre összpontosított. Szászkézden ezúttal látogathatóvá tették a várat, ahol egy hagyományos szász esküvőt is szerveztek. A szászhomoródi templomban Paul Cristan orgonaművész és Elena Cristian hegedűművész, valamint a helybéli fúvószenekar koncertezett. Miklóstelkén dzsesszkoncert volt az egykori szász vártemplomban. 

A népszerű rendezvényt jövőre is megszervezik más helyszíneken.  






Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató