Maros megye hetven településén hétszáz időst, beteget látnak el

Gyakran a legfontosabb az, hogy valaki bekopog az időshöz, és elbeszélget vele

A Diakónia Keresztyén Alapítvány Marosvásárhelyi Fiókszervezete közel két évtizede végez otthoni idős- és beteggondozást Maros megyében, ahol hetven településen mintegy hétszáz rászorulót lát el. A munkapontok száma évről évre gyarapodott, így a marosvásárhelyi központhoz ma már tizenhat munkapont tartozik, legutóbb Koronkán és Vajdaszentiványon nyitottak új munkapontot. Az Erdélyi Református Egyházkerület rövidesen egy idősotthont is nyit Segesváron, amelynek az üzemeltetését a Diakónia Keresztyén Alapítvány Marosvásárhelyi Fiókszervezetére bízza. A Diakónia által végzett szolgálatról, annak nehézségeiről és szépségeiről, valamint a további tervekről Sütő Alpár Barnával, a marosvásárhelyi fiókszervezet ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. 

– A Diakónia Keresztyén Alapítvány több mint 20 éve jött létre, megálmodója ft. Kató Béla püspök úr. A kezdeményezés Sepsiszentgyörgyről indult, az ottani fiókszervezet a legrégebbi, majd amikor látták, hogy ott működik és igény van iránta, akkor kezdték el az ország több pontján létrehozni az újabb fiókszervezeteket. Így jött létre 2006-ban a marosvásárhelyi fiókszervezet, ugyancsak ebben az évben a szászrégeni, és ma már kilenc fiókszervezet működik országszerte. A Diakónia Keresztény Alapítvány a romániai Református Egyház szeretetszolgálata, ez azt jelenti, hogy nemcsak az Erdélyi Református Egyházkerületben, hanem a Királyhágómelléki Egyházkerületben is működik, Szatmártól Brassóig gyakorlatilag minden nagyobb városban van fiókszervezet, amelyhez több munkapont tartozik. A marosvásárhelyi fiókszervezethez jelenleg 16 munkapont tartozik, ez azt jelenti, hogy hetven településen vagyunk jelen, 32 fős személyzettel, és az ellátottaink száma a 700-hoz közelít, ennyi személyhez jutunk el heti rendszerességgel. Nyilván ezek között vannak olyanok – az ágyban fekvő betegek –, akikhez naponta térnek be a munkatársaink, mivel az állapotuk megköveteli, de a 700 ellátottunk mintegy hetven százaléka nem ágyhoz kötött idős, velük általában hetente egyszer találkoznak a gondozók, nekik többnyire csak a ház körüli teendőkbe kell besegíteni, vagy elintézni a bevásárlást, és ha időközben baj van, hívják őket, és mennek. Ezenkívül vannak az úgynevezett alkalmi gondozottak, például ha valaki eltöri a lábát, és egy ideig ápolásra vagy ideiglenesen injekcióra szorul, ezeket a feladatokat is ellátja a Diakónia munkatársa. 

Románia társadalmára az elöregedés jellemző, mi azt tapasztaljuk, hogy – főleg vidéken – nagyon nagy segítséget jelent már az is, ha van, aki elvigye az időst a családorvoshoz, szakorvoshoz. Emiatt bizonyos szolgáltatásunk nem betegeknek szól, hanem egy olyan típusú gondozás, amelynek szerves része például a beszélgetés is, hiszen nagyon sok idős van, akinek nincs ki benyissa az ajtaját. A diakónus hozzájuk is elmegy, beszélgetnek, ha kell, segít a ház körül, bevásárol, ha kell, elviszi az időst az orvoshoz. Azt látjuk, hogy a legnagyobb segítség számukra, hogy van kit felhívjanak, van kihez forduljanak, ha baj van, hiszen sokaknak a gyerekei külföldön élnek, illetve Romániában a szociális háló akadozva működik, ha valaki meg is engedheti magának, hogy kifizesse az idősotthonbeli ellátást, akkor azzal szembesül, hogy nincsenek helyek, és mindez oda vezet, hogy ha valaki hirtelen súlyos, ágyban fekvő beteg lesz, a hozzátartozó nem tud vele mit kezdeni. Ezekben az esetekben is nagyon fontos a Diakónia munkatársának a jelenléte, hiszen vannak szakképzett asszisztenseink, akik adott esetben tudják, hogyan kell egy beteget kezelni, vagy hogyan kell szakszerűen forgatni, pelenkázni. Iyenkor a hozzátartozók ijedten azonnal segítséget keresnek, és nagyon fontos, hogy akkor tudjunk segíteni, amikor szükség van rá.

– Milyen anyagi támogatásra számíthatnak annak érdekében, hogy végezni tudják ezt a szolgálatot? 

– A vidéki települések mellett városokban, köztük Marosvásárhelyen is jelen vagyunk, több programunk is van, minden hónapban a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális igazgatóságának a támogatásával hatvan élelmiszercsomagot biztosítunk rászoruló időseknek. Emellett húsz idős, ágyban fekvő beteg személyt látunk el Marosvásárhelyen a szociális igazgatóság támogatásával, ezenkívül pedig jutányos hozzájárulással, adományok fejében bárkit ellátunk, akinek erre szüksége van. Vidéken szerződésünk van a helyi polgármesteri hivatalokkal. A munkánkat ők támogatják, és szorosan együttműködünk a községekben dolgozó családorvosokkal, szociális munkásokkal, lelkészekkel. A Diakónia munkája kissé több, mint egy egyszerű otthoni beteggondozói munka, hiszen mi odafigyelünk a lélekre is, beszélgetünk az idősekkel, együtt imádkozunk, tehát nemcsak a fizikai fájdalmak enyhítésére összpontosítunk, hanem a belső dolgokra is. Általában egy ötlejes jelképes adományt ajánlanak fel azon idősek, akiknek erre van lehetőségük, azonban vannak, akiknek annyira csekély a jövedelmük, hogy nem tudnak fizetni, de természetesen őket is ellátjuk. Akiknek lehetőségük van, többet adnak, mert fontosnak érzik a munkánkat, főleg azokon a településeken, ahol már régen jelen vagyunk, például Backamadarason, Nagysármáson, ahol több mint tíz éve ugyanazok a kollégák járnak el az idősekhez, így már-már családtagnak számítanak. Gyakran úgy kezdik a reggelt, hogy például vérnyomásmérés előtt megisszák együtt a kávét, beszélgetnek egy jót.

Ugyanakkor minden évben külön gond az alapítványoknak, hogy sikerül-e megszerezni a következő évre az állami támogatást, a mi esetünkben 700 gondozottból 130-ra kapunk támogatást az állami költségvetésből. A költségeink pedig jelentősek, hiszen a személyzeti bérek mellett azzal is számolni kell, hogy a 32 munkatársból 25 gépkocsival kell eljusson az ellátottakhoz, illetve például Székelykocsárdon van egy ellátottunk, akit naponta visz a kollégánk Gyulafehérvárra az onkológiára. 

– A Gyulafehérvári Caritas is biztosít számos településen otthoni idős- és beteggondozást. Mindkét szervezetnek megvannak a maga helyszínei, vagy vannak átfedések? 

– A városokban többnyire mindkét szervezet jelen van, hiszen olyan sokan szorulnak ellátásra, hogy még így is alig tudjuk lefedni az igényeket, vidéken pedig a többségben református településeken mi vagyunk inkább jelen, a katolikus többségű településeken pedig a Caritas. Nem vagyunk egymásnak konkurensei, ahol segítségre szorulnak az emberek, ott mindkét szervezetre szükség van. Van település, például Erdőszentgyörgy, ahol mindkét szervezet jelen van, és mindenik egy más szeletét fedi le a szociális igényeknek. 

– A Diakóniának vannak munkatársai, akik palliatív ellátási képzést is végeztek. Ez azt jelenti, hogy a súlyos állapotú betegek akár napi többórás ellátása is szerepel a szolgáltatásaik között? 

– Igen, Marosvásárhelyen például ma már tudunk vállalni többórás betegfelügyeletet is. Azt nem tudjuk megoldani, hogy egy beteg mellett 24 órán át jelen legyünk, de ha szükséges, akkor váltásban a kollégáink napi 8-10 órát le tudnak fedni egy beteg mellett. Idén három kollégánk végezte el a palliatív képzést, ez az Erdélyi Református Egyházkerület egyik képzése, amely kimondottan diakónusoknak szólt, a képzés maga másfél évet vett igénybe, és az a célja, hogy méltó módon át tudják segíteni a beteget az utolsó időszakon, valamint családtagokat is támogatni tudjanak ebben a folyamatban. Vidéken a 8-10 órás betegfelügyeletet személyzethiány miatt nem tudjuk bevállalni. Ennek a segítő szakmának a legnehezebb része a megfelelő személyzet megtalálása, jelenleg is mindenik kolléga szinte az állami normán felül teljesít, hiszen az állami norma azt mondja, hogy egy gondozónak 25 fennjáró betege lehet. A tapasztalat azonban az, hogy a kötözések, felfekvési sebek ellátása, illetve a különféle háztartási teendők intézése esetén egy gondozó el tud látni 30-35 beteget is. Ugyanakkor vidéken kissé más a helyzet, ha valaki ágyhoz kötötté válik, másként áll hozzá a család, és emiatt nincs is akkora igény a huzamosabb betegellátásra. Természetesen ilyen esetekben segítség a családoknak, hogy a kollégánknak megvan a képesítése az ápolás terén.

Én inkább Marosvásárhelyen látom azt, hogy nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a hosszabb távú betegfelügyelet biztosítására, hiszen gyakran szólal meg az irodánkban is a telefon, hogy olyan beteg mellé keresnek ápolót, aki állandó felügyeletre szorul, vagy akár néhány hete, napja van hátra. Ha alkalmazottként vállal valaki ilyen munkát, a fizetése három-négyszeresébe kerül, mint amennyiért valaki magánszemélyként elvállalja. Aki rá van szorulva, sajnos nem fogja tudni kifizetni egy szervezetnek azt az összeget, amennyi az alkalmazott bére, így inkább az ismerős nénit választja a lakónegyedből, akit valaki ajánlott. 

Sajnos ilyenkor kilátástalan helyzetben vannak a családok, hiszen kevesen tudnak megfizetni egy magán idősotthont, az államiakban pedig hosszas várólisták vannak. Az elmúlt három évben igyekeztünk átszervezni a marosvásárhelyi munkapontunkat, éppen amiatt, mert rengeteg ilyen jellegű megkeresés van, ma ott tartunk, hogy a vásárhelyi munkapontunkon két egészségügyi asszisztens és négy ápoló dolgozik. Az ápolók el vannak osztva, van, aki többórás gondozást vállal, van, aki egy beteg mellett csak napi egy-két órát igénybe vevő teendőket. Jelenleg 8-10 súlyos, napi többórás felügyeletet igénylő beteg van, akiket ezzel a személyzettel el tudunk látni. 

Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy a súlyos betegek ellátása rendkívül nehéz feladat, lelkileg nagyon megterhelő, ha csak ezt csinálja egy ápoló, lelkileg nagyon hamar kiég, kellenek a pozitív megerősítések ahhoz, hogy ebben a szakmában helyt tudjunk állni. Én is gyakran járok terepre, és nagyon sokat jelentenek a visszajelzések azon ellátottak részéről, akik szellemileg épek, és tudják értékelni a kollégák munkáját. Csak néhány esetet említek: az utóbbi két évben támogatók segítségével karácsonykor töltött káposztával leptük meg az ellátottainkat. Magyar vállalkozók összeadták a pénzt az alapanyagokra, egy másik cég megfőzte az ötszáz adagot, a kollégák pedig kivitték az időseknek. Emlékszem, felhívott egy néni Sármásról, zokogva, hogy ő tíz éve nem kapott ilyen szép ajándékot. Egy másik emlékezetes történet Gizi nénivel, egy nagyon kedves gondozottunkkal kapcsolatos, aki, amikor a Diakónia marosvásárhelyi szervezete 18 éves lett, írt egy nagyon megható levelet, és minden kollégának készített egy képeslapot. Amikor meglátogattam, elmesélte, hogy három éve ágyhoz kötötten él, csúnyán elesett, és az orvos közölte vele, hogy soha többé nem fog járni. Elárulta, hogy az első másfél hónap kegyetlen volt, de aztán rájött, hogy így is tud mosolyogni, odafigyelni a szomszédjára, levelet írni a diakónusoknak. Megdöbbentő ilyen viszonyulásmódot tapasztalni egy embertől, aki három éve ágyban fekszik. Az ilyen visszajelzések hatására az ember teljesen átértékel sok mindent, és ez ad erőt a munkánkhoz. 

– Az utóbbi időszakban több új munkapontot nyitottak, Maros megyében is. Terveznek-e újabbakat? 

– Az utóbbi egy évben négy új munkapontot nyitottunk, Maros megyében Koronkán és Vajdaszentiványon, emellett Székelykocsárd községben és Marosújváron is. Ezek általában alulról jövő kezdeményezések, sok esetben a lelkészek a mozgatórugói, hiszen ők ismerik a helyi közösséget, az igényeket.

Az otthoni gondozás terén is vannak terveink, további négy munkapontot szeretnénk megnyitni, több polgármesterrel is tárgyalunk, célul tűztük ki, hogy Maros megyében húsz munkapontot hozunk létre. Emellett egy idősotthon készül Segesváron, az épületet az Erdélyi Református Egyházkerület adja át majd kulcsrakészen az alapítványnak. Az egyház által erre a célra megvásárolt épület a város központi részében található, folyamatban van a felújítása, a terv szerint decemberig befejezzük a felújítást, és jövő tavaszig beszerezzük a szükséges engedélyeket a 44 férőhelyes otthon üzemeltetéséhez.

A marosvásárhelyi fiókszervezet eddig szinte kizárólag az időseket célozta meg, viszont szeretnénk elindítani legkésőbb jövő év elején egy gyerekekre fókuszáló pillért is. Az ötlet onnan jött, hogy amikor korábban nyári gyermekmegőrző tevékenységeket szerveztünk, óriási volt az igény irántuk. Ugyanakkor látjuk, hogy nagyon sok figyelemzavaros gyerek van, akik különleges odafigyelést igényelnek, így velük is szeretnénk majd szakszerűen foglalkozni.