2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Még el sem foglalhatták tisztségeiket a tegnap meghallgatott miniszterek, az új, nagykoalíciós kormányban máris másképpen látják az egyik leginkább vitatott kérdéskört, a zöldigazolványokra vonatkozó szabályozást. Az egészségügyi miniszteri állásra a PSD által javasolt Alexandru Rafila nagy körültekintéssel járna el ez ügyben, a növekvő fertőzésszámok függvényében léptetné érvénybe a zöldigazolványt. Ezzel szemben Nicolae Ciucă, a miniszterelnöki poszt várományosa, akinek kormánya beiktatásáról csütörtökön szavaz a parlament, azt akarja, hogy a kormány prioritásként kezelje a zöldigazolvány-ügyet, és mihamarabb megszavazzák a vonatkozó jogszabályt. Nicolae Ciucă érvelése határozott, szerinte el kell kerülni, hogy ismét olyan drámai helyzetbe kerüljön az ország, mint a negyedik koronavírushullám idején. Ugyanis a nyugati országokban már a közelgő ötödik hullámról beszélnek, erre pedig idejében fel kell készülni. 

Bizonyára lesznek még véleménykülönbségek, vitás kérdések a nagykoalíciós kormányban, főként az egészségügy terén. A szaktárca átszervezése ugyanis az egyik rövid távú célkitűzése a következő kormánynak. Ez része a közös kormányprogramnak, de ha netalántán bekövetkezne valamiféle reform, és – amint tervezik – a járványkezeléshez értő szakembereket fognak kinevezni a pandémia elleni küzdelemért felelős köztisztségekbe, felhagynak a kizárólag politikai alapon történő kinevezések gyakorlatával, ez nem lesz 

cirkuszmentes. A koalíció a programjában azt hirdeti, hogy az egészségügyi minisztériumnak vissza kell nyernie a döntéshozói hatáskörét a közegészségügyre, az orvosi ellátásra, a világjárvány megfékezésére és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésre vonatkozó kérdésekben. Ugyanakkor abban is egyetértenek a koalíciós partnerek, hogy a hatóságokba vetett bizalmat helyre kell állítani, mégpedig úgy, hogy az egészségügyi szakemberek ajánlásainak tiszteletben tartásával hozzák meg a döntéseket. És kimondják, hogy „a koronavírus elleni oltáskampányban őszintén kell viszonyulni a lakossághoz, újra kell gondolni a tájékoztatás koncepcióját és annak alkalmazását a különböző társadalmi kategóriák és az élettér (vidéki vagy városi környezet) szerint”. Igen, ezeket valóban újra kell gondolni, valóban „azonnali cselekvésre van szükség a világjárvány megfékezése, a halálesetek számának gyors csökkentése, az orvosi kivizsgáláshoz, kezeléshez és teszteléshez való általános hozzáférés biztosítása, a krónikus betegek egészségügyi ellátáshoz való zavartalan hozzáférése érdekében”. A kérdés az, hogy mindezek megvalósításához mennyiben sikerül együtt dolgozniuk a koalíciós partnereknek, hiszen, amint azt az RMDSZ elnöke is kijelentette, az új koalíció partnerei között a bizalmi szint alacsony, akárcsak a volt koalícióban. Ez a kijelentése sajnos nem tesz derűlátóvá. 



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató