2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marco Rossi önkritikusan és keményen fogalmazott a németektől elszenvedett 5–0-s vereség után: a szövetségi kapitány szerint a játékosok és a stáb is szégyelli magát az eredmény miatt, amire, ha a keddi, bosnyákok elleni hazai mérkőzésen nem tudnak megfelelően reagálni, „mindenkinek el kell tűnnie a színről”.

„Nem tudtam sok mindent mondani, az első félidőben versenyben voltunk, jól teljesítettünk, persze már akkor is voltak hibáink – kezdte a mérkőzés utáni értékelését a szövetségi kapitány. – Felesleges bármit is mondani, mert ha valaki négy gólt kap egy félidőn belül, és teszi ezt mindenféle reakció nélkül, az magáért beszél. El kell felejteni ezt a második félidőt.”

„5-0-s vereség Németország ellen, ez egy szégyenteljes eredmény számunkra, szégyellni kell magunkat az eredmény miatt. A fiúk is szégyellik magukat és én is. Az elsődleges felelősség természetesen az enyém, én vagyok az edző” – mondta.

„A második gól után eltűntünk a pályáról, és ez elfogadhatatlan, főleg azért, mert a magyar válogatott mezében játszottunk” – tette hozzá.

„Három nap múlva Bosznia és Hercegovina ellen játszunk, ami pszichológiai szempontból is fontos, hiszen reakciót várok. Ha nem leszünk képesek reagálni egy ilyen szituációra, az azt jelenti, hogy mindenkinek el kell tűnnie a színről. Ez egyértelmű” – jelentette ki Marco Rossi.

Marco Rossi sajtótájékoztatóján szintén elmondta, hogy bár a német csapat rendkívül magas minőséget képvisel, elfogadhatatlannak tartja csapata második félidőben nyújtott teljesítményét: „A második gól után eltűntünk a pályáról, és ez az, ami a legjobban fáj” – mondta. 


Fotó: MLSZ




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató