2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya

Marco Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, jelentette be tegnap a budapesti székhelyű futballszövetség elnöke.

„A magyar válogatott előtt álló következő feladat a Nemzetek Ligája őszi küzdelmeinek, majd pedig a vb-selejtezősorozatnak a sikeres megvívása, amelyeket az MLSZ és az elnökség maximális támogatása mellett Marco Rossi szövetségi kapitány irányít majd” – közölte Csányi Sándor, aki a napokban egyeztetett a kapitánnyal, és a szövetség töretlen bizalmáról biztosította őt.

A magyar csapat a Németországban zajló Európa-bajnokságon Svájctól 3-1-re, a házigazdáktól pedig 2-0-ra kikapott, és bár Skóciát 1-0-ra legyőzte, nem jutott a nyolcaddöntőbe.

Az olasz szakember – akivel kapcsolatban több olyan cikk is megjelent a búcsút követően, hogy akár távozhat is a pozícióból – megköszönte a támogatást, és jelezte, hogy az Európa-bajnokság tanulságainak átgondolását követően, pár hét múlva megkezdi a felkészülést az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre történő összetartás előkészítésével.

„Németországban megtörtént az Eb lezárása, amelyre a továbbjutásról való lecsúszás miatti csalódottságunk rányomta a bélyegét, de semmi drámai nem történt, és nem is volt kétséges, hogy a munkát folytatjuk. Számtalan nagyszerű eredményben volt részünk együtt, így nem is kérdés, hogy újabbak elérése a célunk – ahogy a szlogenünk is mondja: csak együtt” – fogalmazott az 59 éves Rossi.

A szövetségi kapitány 2018 nyara óta irányítja a válogatottat, amely tavaly – 1985 után először – egyenes ágon jutott ki egy nagy tornára, miután veretlenül végzett az Európa-bajnoki selejtezőcsoportja élén.

„Soha nem futottam el a kihívások elől”

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hosszabb Facebook-bejegyzésben osztotta meg gondolatait szerdán a szurkolókkal, azután, hogy a hazai szövetség bejelentette, az olasz szakember marad a posztján.

„Talán itt az ideje, hogy tisztázzuk a dolgokat. Azok, akik azt mondják – vagy írják –, hogy kudarcot vallottunk ezen az Európa-bajnokságon, nyilvánvalóan nem objektívek, és sajnos azt kell mondanom, rosszhiszeműek” – írta, majd hozzátette, az, hogy az elmúlt években csodával határos eredményeket értek el a nemzeti csapattal, nem szabad, hogy eltorzítsa a valóságot.

„Sajnos, még Magyarországon is van egy kis százaléka az embereknek, igaz, nagyon kicsi, akik előbukkannak, amikor azt hiszik, hogy léket kapott a hajó. Igaz, nem tettünk semmi rendkívülit, de nem hiszem, hogy bárkinek szégyenkeznie kellene e miatt a válogatott miatt” – fogalmazott Rossi.

A szövetségi kapitány kiemelte, soha nem mondta azt a sajtónak, hogy távozik a posztjáról, csupán azt, hogy pihennie kell és tisztázni szeretné a gondolatait.

Rossi azzal zárta gondolatait, hogy kijelentette, soha nem futott el még a legnehezebb kihívások elől sem. „Most sem fogom feladni, mert ami nem öl meg, az erősebbé tesz! És nekünk, mindannyiunknak együtt, erősebbnek kell lennünk mindennél és mindenkinél” – írta.

Marco Rossi szövetségi kapitány a németországi labdarúgó-Európa-bajnokságról kiesett magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján Weiler-Simmerbergben 2024. június 27-én

. A magyar csapat előző nap nem jutott tovább, mivel a csoportkör végén a harmadikok tabelláján

a nyolcaddöntőről éppen lemaradó ötödik helyen zárt      

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató