Második éve, hogy a marosvásárhelyi magyarok visszafogottan ünneplik az 1848–49-es forradalom kitörésének évfordulóját. A járványügyi korlátozások miatt nem vonulhatnak ezrek a Postarétre, de napközben bárki elhelyezhet egy szál virágot az emlékműnél, miközben a szülők, nagyszülők a diktatúra éveiről feleleveníthetik az emlékeiket – áll egyebek mellett a megyei RMDSZ közleményében. Tegnapi számában a Népújság, amely a rendszerváltás óta minden március 15-ről részletesen és hitelesen tájékoztatott, a mostani megszorítások szürke keserűségét egy három évvel ezelőtti ünneplésen készült felvétellel próbálta kokárdásra színezni.
Eszünkbe jutnak a rendszerváltást követő márciusok. A forradalom idején tapasztalt román–magyar összefogás után 1990 márciusában Marosvásárhelyen – mindnyájan emlékszünk – felerősödött a feszültség. A magyar közösség által prioritásként kezelt iskolaügy és általában a nemzetiségi jogok terén követelt eredmények késtek. A Vatra Românească pedig egyre agresszívebben igyekezett megállítani a magyar törekvéseket. Ez az ellentét csúcsosodott ki aztán a március 19–20-i véres összecsapásokban.
1990. március 15-én Erdély-szerte, így Marosvásárhelyen és a megye több településén is megemlékeztek az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharcra, a magyar közösség egységét sugallva. A románok ezt a februári gyertyás megmozduláshoz hasonlóan értelmezték, és a sajtó egy részének hathatós hozzájárulásával kiegészítették az eseményhez kapcsolódó történelmi sérelmeikkel. Az RMDSZ és a kisebbségi jogvédelem egyik sarkalatos pontja volt (amint ma is az), hogy a magyar közösség jelképei konkrétan megjelenhessenek a nyilvános térben: kétnyelvű helység- és intézménynevek stb.
Ez a törekvés váltotta ki március 16-án a Tudor lakónegyedi 28-as számú gyógyszertár körüli botrányt: egy kétnyelvű felirat kihelyezése miatt több száz román tiltakozott vehemensen a helyszínen. Az események aztán március 19-én csúcsosodtak, amiről a román visszaemlékezés nagyvonalúan megfeledkezik, és kizárólag március 20-áról, a magyarok „agresszív” támadásáról beszél.
Azóta több évtized telt el, és bár a mindenkori román hatalom szerint modellértékű a kisebbségi jogok biztosítása Romániában, még mindig diszkriminatív az elkobzott javak visszaszolgáltatását szabályozó törvények végrehajtása a magyarokat érintő ügyekben, nem feledhető Beke István és Szőcs Zoltán koncepciós pere, az úzvölgyi temető esete, megoldatlan a kétnyelvű feliratok és a magyar nyelvhasználat ügye. Vagy ne beszéljünk másról, mint a magyar prefektusok kinevezése körüli botrányokról…
Március 15. minden magyar ünnepe. A lelkünkből sem a világjárvány, sem a szélsőséges nacionalisták nem űzhetik ki ezt az ünnepet.
