2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marad a 2015-ös céldátum

  • 2011-04-29 19:12:12

Románia megtartja az euró bevezetésének 2015-ös céldátumát. 

Románia megtartja az euró bevezetésének 2015-ös céldátumát – döntötte el pénteken a kormány. A bukaresti kabinet ezen a napon tartott rendkívüli ülésén véglegesítette a következő három évre szóló konvergenciaprogramot, amit ezt követően elküldenek az Európai Uniónak. Emil Boc miniszterelnök a kormányülés után elmondta: nincs oka Romániának arra, hogy elhalassza az euróövezethez csatlakozás céldátumát. Közölte, a kormány elfogadta azokat az adópolitikai intézkedéseket, amelyek révén teljesíthetők az euró bevezetéséhez szükséges feltételek. A konvergencia-programba foglalt céldátum teljesítése érdekében a kormány vállalta, hogy 2012-ben a konszolidált költségvetés hiánya nem haladja meg a bruttó hazai termék 3 százalékát. Emellett növelik és hatékonyabbá teszik az állami beruházásokat, és megelőzik azt, hogy az állami szektorban újabb kifizetetlen számlák halmozódjanak fel a versenyszférával szemben.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató