2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Márton Gréta szerint a magyar női kézilabda-válogatott tagjai már a hatodik hellyel zárt párizsi olimpián érezték, nagyra hivatott a nemzeti csapat, amely bronzérmet szerzett vasárnap a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokságon.

A balszélső, aki betegség miatt nem játszhatott a norvégok elleni elődöntőben, elmondta: nagyon hálás, hogy Golovin Vlagyimir bizalmat szavazott neki a döntőben, és átélhette a lányokkal ezt a fantasztikus érzést, valamint mert „ilyen csodás közönség előtt egy ilyen szuper válogatottban” szerepelhet.

„Nem minden nap történik ilyen az emberrel. Ha visszatekintünk az elmúlt évek világversenyeire, akkor ez, mondhatni, nem volt benne a pakliban. Viszont mi már a nyáron, az olimpián éreztük, hogy nagyra hivatott ez a válogatott, és nagyon szerettük volna, hogy ha már ott nem sikerült a legjobb négy közé jutni, akkor innen most, erről a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságról érmet tudjunk hazavinni karácsonyra” – fejtette ki, majd bizakodva hozzáfűzve: reméli, hogy ez még csak az út eleje a nemzeti csapat számára.

Az utolsó percben győztes gólt szerző Győri-Lukács Viktória bevallotta: kellett egy kis szerencse ahhoz a szituációhoz, de örül, hogy értékesíteni tudta a lehetőséget.

„Olyan sokat küzdöttünk ezért az éremért, hogy ez nem alakulhatott másképp” – szögezte le az ötször eredményes jobbszélső. Az MTI-nek úgy fogalmazott: nagyon együtt van a csapat, minden játékos hozzátette az éremszerzéshez azt, amit hozzá kellett tennie. Megköszönte a csapatot az egész Európa-bajnokságon támogató több ezer szurkoló biztatását is. Úgy vélte, az öt nappal korábbi, debreceni középdöntős mérkőzéshez képest, amelyen 30-27-re alulmaradtak a franciákkal szemben, abban léptek előre, hogy még jobban bíztak egymásban.

„Annyira elhittük, hogy a másiknak sikerülni fog a csapaton belül. Úgy gondolom, most azért állunk itt mosolyogva, boldogan, mert ez a csapat tényleg egymás kezét megfogva, nagyon együtt van.”

Győri-Lukács Viktória, akit a torna legjobb jobbszélsőjének választottak, úgy vélte: ez a csapatnak köszönhető, illetve személy szerint kiemelte Klujber Katrint is. „A góljaim kilencven százalékánál biztos, hogy ő adta a passzt” – hangsúlyozta.

A válogatott balátlövője, Kuczora Csenge szerint „lehet még feljebb is” a kontinenstornán elért harmadik helynél. A franciák ellen vasárnap öt gólt szerző Kuczora az MTI-nek arról beszélt, hogy mindannyian az utolsó energiatartalékaikat mozgósították a helyosztón.

„Itt voltunk álmaink kapujában, csak ez a mérkőzés kellett hozzá, hogy belépjünk rajta” – emelte ki a 24 éves játékos. Úgy vélte, tanultak az öt nappal korábbi hibáikból, amikor a debreceni középdöntős csoport utolsó mérkőzésén 30-27-re alulmaradtak a franciákkal szemben. Mint mondta, azóta megvizsgálták, mi működik és mi nem a rivális ellen.

„Nagyon-nagyon összeállt a csapat, mindenki küzdött mindenkiért, és Szemerey Zsófi a kapuban nagyon sokat segített nekünk. Erre a mérkőzésre és az egész Európa-bajnokságra is igaz volt, hogy ha valakinek nem sikerült valami, akkor megfogtuk a kezét, felállítottuk, magunk mellé húztuk, hogy itt a helyed. Mindenkire szükség volt ahhoz, hogy ezt a mérkőzést megnyerjük, és éremmel térjünk haza” – fejtette ki.

Arra a kérdésre, hogy odaért-e a válogatott, ahol a helye van, azt felelte: „remélem, még ennél is lehet feljebb, nagyon jó úton haladunk”.

Papp Nikoletta őszintén bevallotta, nagyon fáradtan érkeztek a torna utolsó meccsére, de ahogy egy nappal korábban meg is ígérte, a mérkőzés hatvan percére ezt félrerakták. „Most úgy érzem magam, hogy le tudnék futni egy maratont, úgyhogy nagyon jól vagyok. A meccs előtt nem így volt, de amit ez a közönség, ez a szurkolótábor ad, az brutális. Olyan adrenalinbomba, amit nem nagyon lehet szavakba önteni” – mondta. Hozzátette, a mérkőzés előtt arról beszéltek csapattársaival, hogy a franciák nem lehetnek náluk motiváltabbak, és a bronzéremért „felszedik a parkettát”, ha kell.

„Tettünk egy nagy lépést előre, és szeretnénk ebben a pozícióban maradni, sőt, még előrébb lépni” – tekintett előre a magyar női kézilabda-válogatott játékosa.


Márton Gréta (b) és a francia Estelle Nze Minko a női kézilabda Európa-bajnokság harmadik helyéért játszott Franciaország – Magyarország mérkőzésen a Wiener Stadthalléban 2024. december 15-én. A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a bronzmérkőzésen.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató