2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Május 16-ig igényelhető a területalapú támogatás

Voltak községközpontok, ahol az APIA szakembereit civil szervezetek segítették helyiséggel és internet-hozzáféréssel.

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) megyénkbeli kirendeltsége emlékezteti a mezőgazdasági termelőket, hogy május 16-ig jegyzik az idei évre vonatkozó hazai és EU-s területalapú támogatásokra vonatkozó kérvényeket, csak on-line alkalmazással.

Ioan Tet mérnök, az APIA megyei kirendeltségének igazgatója a tegnap tájékoztatott, hogy múlt évben március 1 – május 16. között 32.068 kérvényt iktattak. (Megyénkben évente átlagosan ennyien igényelnek területalapú támogatást.) Az utóbbi, május 10-i összesítés szerint idén 25.385 kérvényt (a 2010-ben benyújtott kérések 79%-a) jegyeztek az APIA adatbázisába. Emlékeztetjük az olvasókat, hogy megyénkben az összes kérvény jegyzése számítógépes alkalmazással történt. Ehhez hatékonyan hozzájárultak a polgármesteri hivatalok, amelyek többségükben külön helyiséget, esetenként szakembert, biztosítottak az APIA munkatársai számára. Voltak községközpontok, ahol az APIA szakembereit civil szervezetek segítették helyiséggel és internet-hozzáféréssel. Érdeklődésünkre, hogy a határidőig sikerül-e elérni a tavalyi kérvények számát, az igazgató úgy gondolja, hogy részben igen, mert azok többsége, akik még nem igényeltek támogatást, nagy gazdálkodók, vállalatok, vállalkozások, amelyek saját internet-hozzáféréssel rendelkeznek, területeiken pedig nem időt igénylőek a módosítások. Másodsorban az APIA megyei központjának és a kirendeltségeknek a munkatársai hét végén hosszabbított munkaprogram szerint dolgoznak a mezőgazdasági termelőkkel.

Végezetül jó tudni, hogy az igényléseket május 16-a után is fogadják, június 10-ig, viszont a támogatásból a visszavonás munkanaponként 1%.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató