2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A mai ember kevesebbet alszik

  • 2013-04-03 13:15:36

  • MTI

A mai ember két órával kevesebbet alszik, mint a száz éve élt elődje, és a nők között több a rossz alvó, mint a férfiak körében.

A mai ember két órával kevesebbet alszik, mint a száz éve élt elődje, és a nők között több a rossz alvó, mint a férfiak körében – egyebek mellett ez derül ki a magyarországi Benyovszky Orvosi Központ által az alvászavarok hátterének feltárására indított kutatási program eddigi eredményéből.

Az első lépésként ezer felnőttre kiterjedt vizsgálat alapján összegezhető ezen megállapítás – mondta G. Németh György, az intézmény igazgatója az MTI-nek. Az elemzések szerint ugyanis a nőkre a családi tűzhely melegen tartása és a munkahelyen a megfelelés kettős kényszere miatt általában fokozott nyomás nehezedik, ami sokszor rejtett, de állandó stresszként zavarhatja a nyugodt alvást. A rossz alvásban több más körülmény között szerepe lehet a női szervezet hormonális ingadozását kísérő tünetcsoportoknak is – tette hozzá.

A kutatási program beindítását az igazgató szerint az indokolta, hogy a tapasztalat szerint az alvás minősége kihatással van általános közérzetünkre, teljesítményünkre. „A mai korra jellemző pörgés, a vele járó kaotikus életvitel azonban éppen hogy ellene hat az édesded alvásnak. A mai ember a villany, a tv, a számítógép és egy sor, az álomba szenderedés helyett az ébrenlét elnyújtására csábító technikai vívmány következtében eleve átlag két órával kevesebbet alszik, mint a száz éve élt elődje. A gyorsított tempó egészségromboló hatásának ellensúlyozására viszont nem épült be életvitelünkbe valamiféle kultúra, mint például a belső harmóniát elősegítő, napi akár néhány perces meditáció.” Így aztán nem meglepő, hogy jelenleg már - nálunk, akár Európa más országaiban - minden harmadik ember valamiféle alvászavarra panaszkodik – magyarázta a szakember.

Márpedig a kialvatlanság következményeként az ember ingerültté, türelmetlenné válik, ami egyfajta ragályként terjedve hozzájárul a manapság tapasztalható általános ideges közhangulat, a mérgezett légkör kialakulásához. E társadalmi hatásán felül kézzelfoghatóbb, hogy az alvászavar nyomán évi milliárdos nagyságrendű károk keletkeznek, például a közúti balesetek hat százaléka a volánnál az elalvásra, a szétszórt figyelemre vezethető vissza – hangsúlyozta Németh György.

Kedvező viszont, hogy az orvosi diagnosztika, a tudomány fejlődése eredményeként mára lehetővé vált az alvászavarok és a rájuk visszavezethető betegségek alaposabb feltárása, így a gyógyítás is – húzta alá a szakember. Más helyeken – mint például Svédországban, Németországban – a foglalkozás-egészségügy részeként a munkahelyi, üzemorvosi vizsgálatok e témára is kiterjednek, nálunk azonban a diagnózishoz az alvás többnyire legfeljebb csak érintőlegesen kerül szóba.

Pedig bizonyos foglakozásoknál kiemelten fontos a jó alvás képességének megőrzése – állítja Vida Zsuzsa orvos, neurológus, a program szakmai irányítója. A kutatásban az ő munkáját szív- és tüdőgyógyász, pszichológus is támogatja. „A kamionsofőröknél például a monotónia tűrésének képessége mellett az alvászavarra hajlam fontos rizikófaktor, ennek felismerésével baleseti tragédiák sokaságát lehetne megelőzni.” Az alvást tekintve veszélyeztetettek a fokozott stressznek kitett menedzserek is. Akiknél a napi gyors döntések meghozatalánál lenne szükség a figyelem összpontosítására, kialvatlan állapotban nagyobb az esély a baklövésre. A pilótáknál pedig az időzónák váltásai okozhatnak zavarokat, a biológiai ritmusuk felborulása a rossz alvásban jelentkezhet. „Hasonló a három műszakban dolgozók helyzete is, az ő esetükben a nappali alvásnál különösen javasolt a külvilágot kizáró füldugó használata, a háttérrádiózás és a fények elkerülése” – figyelmeztet a neurologus.

Az alvásdoktor szerint „az alvászavarok orvoslására hatásos a relaxálás, agyunk pihentetésének megtanulása, az elhízás elkerülése, az esti nagy evészetekről a lemondás, a több mozgás beiktatása a napi életmódba”.

Az alvászavarokkal kapcsolatos kutatási program még az elején tart, az eredményt átadják majd az egészségügyi tárcának, hogy a népegészség javítását szolgáló intézkedéseknél felhasználhassák.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató