2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az OrtoProfil cég hetedik nemzetközi szimpóziumának egyik újdonsága a Sensolite polarizált-fény-terápiás ágy bemutatása volt, amely romániai viszonylatban csak az OrtoProfil orvosi rendelőjében vehető igénybe.

Fotó: Bodolai Gyöngyi


Az OrtoProfil cég hetedik nemzetközi szimpóziumának egyik újdonsága a Sensolite polarizált-fény-terápiás ágy bemutatása volt, amely romániai viszonylatban csak az OrtoProfil orvosi rendelőjében vehető igénybe. A teljes testfelületen alkalmazott fényterápiával gyógyító orvostechnikai eszköz magyar világszabadalom, s három évtizedes kutatómunka eredménye. Megalkotója Fenyő Márta biofizikus, a Bioptron fényterápiás lámpa feltalálója, aki videokonferencia keretében mutatta be találmányát, s ismertette részletesen a fényterápiás ágy gyógyító hatását, majd válaszolt a hallgatóság köréből feltett kérdésekre.

Az előadásban elhangzott, hogy a polarizált fénynek biológiai serkentő hatása van, mivel képes a sejtműködést regenerálni, az immunitásért felelős sejtek aktivitását fokozni, s ezáltal a szervezet öngyógyító folyamatait beindítani. Míg a fényterápiás lámpa egy 15 cm átmérőjű terület bevilágítására volt alkalmas, s gyógyította a sebeket valamint az ízületi és izombántalmakat, a Sensolite ágy az ezer darab speciális fényforrrás segítségével előállított polarizált fénnyel a teljes testfelület kezelésére használható. A polarizált fény eljut a szervezet minden sejtjéhez, ahol aktiválja a T-lymphicitákat, amelyek a szervezetünkben keletkező hibás sejtek felismerésében és leküzdésében játszanak fontos szerepet. Ezenkívül a polarizált fény növeli a vörösvérsejtek oxigénfelvevő és -megtartó képességét, s így a szervek, szervrendszerek valamint az izomzat működését serkenti. A polarizáltfény-terápia felgyorsítja a sebgyógyulást, enyhíti a reumatikus fájdalmakat, jó hatással van a pszoriázis és egyéb bőrproblémák, sportsérülések, égési sérülések gyógyítására. Segíthet a migrénes fejfájások megszüntetésében, javítja a koncentrálóképességet az agy vér- és oxigénellátásának a növelésével. Felére csökkenti a rehabilitációt csonttörés esetén, a gipszen át is hat, csökkenti a rheumatoid artritiszes fájdalmakat, gyorsítja a hegesedést lábszárfekély esetén, meggyorsítja az ínhüvelygyulladás gyógyulását, segít az influenza megelőzésében, a krónikus arc- és homloküreg-gyulladás gyógyulásában.

A fényágy növeli a szoptató anyák tejtermelését, segít a fogyókúrázóknak, potencianövelő. Jótékony hatása van az allergiára, megnyugtató, csökkenti a stresszt, s ezáltal a depresszív állapotokat, s minden korosztály – kisgyermektől az idős emberekig – igénybe veheti.

Magyarországon hatvan fényágy üzemel, sok élsportoló használja, s a kézilabdacsapat magával vitte a londoni olimpiára. Nem ajánlják a mániákus idegbetegeknek, mivel energiafokozó hatása van, kemoterápia alatt álló rákos betegeknek, erős gyógyszeres kezelés esetén, epilepsziásoknak és magas vérnyomásban szenvedő betegeknek sem.

Amint a sajtótájékoztatón elhangzott, a fényágy orvosi javallatra vehető igénybe. Egy kezelés 20 percet tart, a hatáshoz tíz és húsz közötti kezelésre van szükség. A kezelés alatt a készülékben Mozart-zenét lehet hallgatni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató