Magdi néni életéből…
A bukaresti fundeni-i kórházban meghalt Magdi néni, életének 88. évében. Még halála előtt úrvacsorában részesült. Halála előtti héten röviden elmesélte az életét.
A bukaresti fundeni-i kórházban meghalt Magdi néni, életének 88. évében. Még halála előtt úrvacsorában részesült. Halála előtti héten röviden elmesélte az életét.
– 1920-ban születtem egy háromszéki szegény faluban. Gyermekkorromban nagy szegénységben éltünk, még élelmet is alig lehetett kapni. Nagy öröm volt, ha néha egy kiló zsírt vagy egy kicsi kását vásárolhattunk. Amikor édesapám meghalt, én még csak egyéves voltam. Édesanyám kétévi özvegység után ismét férjhez ment. Már tizenhárom éves koromban nagynéném felvitt Bukarestbe szolgálni. Ő ott szakácsné volt egy gazdag bojári családnál. Nagy keletje volt akkor a székely asszonyoknak, igaz ami igaz, szorgalmasok is voltunk. Jól telt ott nekünk, munkánkat jól megfizették. Közben megtörtént a bécsi döntés. A rádió mindennap bemondta, hogy a Bukarestben szolgáló asszonyok hazamehetnek.
Már én is készültem haza, de időközben megismerkedtem egy Mitică nevű román fiúval. Néném mind mondta nekem: Gyere haza, Magdi, ki tudja, mi fog történni, és édesanyád is már öreg asszony, menjünk haza. Ő hazament, én meg maradtam. A román Miticával egybekeltem, két évig jól megvoltunk egymás mellett, a két év alatt azt sem mondta, hogy állj félre, nagyon jó volt hozzám. Két év után levélben értesített a néném, hogy édesanyám halálán van, és utolsó kívánsága az, hogy még egyszer találkozzon velem. Férjem arra kért, hogy ne menjek el, maradjak vele. Azt mondta, hogy Erdély végérvényesen úgysem lesz a magyaroké. Nem hallgattam reá, és hazamentem.
Anyám temetése után visszatértem Bukarestbe. Férjem irántam való viselkedése megváltozott. Durva lett hozzám, és gyakran még meg is pofozott. A vasgárdista egyesület tagjaival barátkozott, sok bajt és kárt okozva egyeseknek. Majd a kommunista párt győzelme után nagy pártfunkcionárius lett. Megtiltotta, hogy a református templomba menjek. Kommunista társaival az ország városait és falvait járták, összejöveteleket, gyűléseket tartottak. A sok éjszakázás és a gyakran hajnalig tartó tivornyák megviselték egészségét. Jobb felére lebénult, betegnyugdíjba került. Éveken át ápoltam, halála órájáig.
Az egyik nyomdában dolgoztam, nehéz munkát végeztem. Erdélyi rokonaimmal megszűnt a kapcsolatom, otthon a szülőfalumban rég nem jártam. Nem lettek gyermekeim, pedig nagyon szerettem volna. Sok, nagyon sok veszítésem volt. A berceni-i negyedben laktam, a Secuilor (Székely) utcában. Régen itt sok Székelyföldről jött család telepedett le. A férfiak kitűnő munkásemberek voltak: ácsok, kőfaragók, kőművesek. Egy-egy új tömbház építésénél maguk között a csoportban magyarul beszéltek.
A magyarok fő találkozási helye a templomon kívül a Petőfi Ház és a mellette levő Cişmigiu-park volt. A Petőfi Házban műsorral egybekötött csárdásestéken vettünk részt. Vasárnap délutánonként sokszor hangos volt a Cişmigiu-park a magyar fiatalok énekétől.
Férjem halála után özvegyen maradtam. Elkezdtem rendszeresen templomba járni. Nem volt olyan vasárnap, hogy ott ne lettem volna. Minden egyházi rendezvényen segítettem a szervezésben, a munkálatokban, ezért hamarosan bekerültem az egyházközség nőszövetségének vezetőségébe. Mivel kevés volt a nyugdíjam, ezért elvállaltam egy házvezetői szolgálatot egy gazdagabb családnál…
Magdi néni szava itt elhalkult. Megértettem, hogy a beszéd nagyon kifárasztotta. Csendben elköszöntem tőle, és behúztam magam mögött az ajtót…
Bányai László
