2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Magányosok Klubja az unitárius templomban

Április 10-én a Marosvásárhelyi Magányosok Klubjának tagjai a kövesdombi unitárius templomba kaptak meghívást Kecskés Csaba unitárius esperestől. Azzal a szándékkal mentünk, hogy kis műsorunkkal szebbé tegyünk egy húsvétra váró tavaszi vasárnapot.
           Ez a gondolat indította el a Kopacz Imola pszichológus által vezetett Marosvásárhelyi Magányosok Klubját.
           Istentisztelet után Kopacz Imola köszöntötte a gyülekezetet és elkezdődött az előadás.
           Fellépett a Magányosok Klubjának vegyes kórusa, melynek nagy segítséget adott és színesítette Szilágyi Sándor, a XYZ zenekar vezetője és ismert nótaénekese. Verset mondtak: Császár Teréz, Máthé Károly, Péterfi Rozália, Pécsi Ágnes, Menyhárt Margit és Berei Árpád. Énekelt Német Ibolya, Varga Irén és Székely Árpád.
           Előadás után Kecskés Csaba esperes megköszönte az előadásunkat, amit az MMK fennállásának XX. évfordulójára készítettünk elő.
          Végül, a műsor befejeztével és a szeretetvendégség után azzal az érzéssel váltunk el, hogy e vasárnap délelőtt közösen nyitottuk meg a kaput húsvét ünnepe előtt.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató