2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Választási évhez közeledve mindent simán megígérnek a politikusok, még ha maguk is tudják, hogy azok betartására a világon semmi esély nincs, mert az államgépezet, amelynek a működtetéséért felelnek, és erre négyévente felhatalmazást kérnek a szavazóktól, képtelen ellátni a feladatát.

A napokban a kormányfő autópályákkal kapcsolatban nyilatkozott akkorát, hogy érdemben megőszült meseírók is megirigyelhetnék. Szerinte a következő esztendő végéig további 250 kilométer pálya és gyorsforgalmi út építésére van kilátás, és a következő öt-hét évben további ezer kilométer pálya épülhet. Nyilván, arra sem felejtett el emlékeztetni, hogy az idén ősszel az ország ilyen úthálózatának a hossza átlépte az ezer kilométeres bűvös határt.

Öt év alatt ezer kilométernyi pályát simán a kínaiak képesek építeni manapság, itt az öreg földrész keleti végében az éves átlagtempó húsz kilométer. Az első ezrest 51 év alatt sikerült összehozni, amiből 110 kilométer már megvolt a rendszerváltáskor is. És ezt az átlagot nem valószínű, hogy sokkal meghaladjuk a közeljövőben, még akkor sem, ha manapság éppenséggel pénz lenne az építkezésre. A folyamatban levő beruházásokkal kapcsolatos legutóbbi fejlemények, hogy jövőre az építkezés elkezdésének húszéves jubileumát ülő észak-erdélyi pálya egyik szakaszának még a pályázatát sem sikerült lezárni, mert a szakhatóság olyan alapos tanulmányt készített, hogy a kivitelezőjelöltek beperelték, erre le is állt a pályázati eljárás. 2026 nyárra minden kész kéne legyen, de biztosnak az látszik, hogy a helyreállítási alapból ide elkülönített közel másfél milliárd lej úszik el, mert a munkát nem fejezik be. Ugyanígy a szomszédunkban tervezett másik pályaszakaszon már volna kivitelező, de a hazai rutineljárásnak megfelelően ott is megóvták a pályázat eredményét. Szóval a pályákon mifelénk, néhány kivételtől eltekintve, főleg a tervezők és a jogászok munkálkodnak, az építők az árnyékból szurkolnak a meccshez.

És arról már az ilyen mellveregető nyilatkozatokban sem esik szó, hogy ezek mögött a nagyberuházások mögött lenne valamilyen távlati fejlesztési elképzelés, hogy a pályakilométerek mekkora értékkel fognak hozzájárulni az adott régiók gazdaságának, életszínvonalának fejlesztéséhez. Arra nem 51, hanem 105 év is kevés volt a születési évfordulóját minap ünneplő országnak, hogy a régióit 

összekösse egy modern úthálózattal, és a tengerparti kikötőtől a nyugati határig felépítsen egy rendes vasúti és közúti közlekedési folyosót. Ahogy a dolgok mennek, ezeknek a kihívásoknak a teljesítéséhez talán elég lesz a folyamatban levő évszázad. Lesz mit ígérni a következő választási kampányokban is.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató