A közép-kelet-európai országok némelyikében szitokszóvá degradálták a liberalizmust. Közben a hatalombirtoklók az átkos korszak bűneivel vádolva túlbuzgó igyekezettel maszatolják szalonképtelenné a rendszerváltások ideológiáját. Mindezt tehetik a liberális szabadságjogok adta keretek között – vélekednek a politikai élet peremére szorult pártok szimpatizánsai. Tény, hogy paradigmaváltásra kényszerülnek a nyugati demokráciák is. Kérdéses, hogy még meddig lehet a nép nevében, de végső soron nélküle kormányozni országokat vagy kisebb régiókat. Kimondva vagy kimondatlanul, az egyéni karriervágyakon túl ez is tétje volt a liberálisok hétvégi bukaresti kongresszusának. Mert valóban lezárult egy korszak a román Nemzeti Liberális Párt életében. Az értékek megkoptak, és már nyomaiban sem található ebben a pártban sem az a szellemiség, amelyet az emigrációba kényszerült egykori fiatal liberálisok megőriztek, és a rendszerváltás után, immár megöregedve, de töretlen lelkesedéssel próbáltak újraéleszteni. Nem sok sikerrel. A rablókapitalizmus táptalaján ideológiamentes konjunktúralovagok törtek utat minden pártban. Mögöttük pedig a hírszerző szolgálatokra épülő láthatatlan hatalom. Lassan kikoptak az úriemberek, és helyettük népszerűvé váltak a focihuligán műveltségű pártkatonák. A hétvégi kongresszuson az egyik jelölt támogatói hangzavarral próbálták elnémítani az ellenfelet. A másik tábor szónoka pedig túlcsorduló szereplési viszketegségében rekedtre ordibálta magát. De a voksolás sem volt konfliktusmentes. Egyesek szavazócédulájuk lefényképezésével igyekeztek bizonyítani elkötelezettségüket. Valójában mindezt anyagi megfontolásból. Mert nagyon is kifizetődő jóban lenni a hatalom birtoklójával. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a küldöttek ruházata és a gépkocsipark. A helyszínről tudósító egyik riporter élcesen meg is je-gyezte: jól látszik, hogy a delegátusok a helyi és az országos hatalom birtoklói, mivel új, jobb minőségű öltönyökben parádéznak, és ehhez illő gépkocsikkal furikáznak. Bezzeg, ellenzékben kopottabbak voltak! Tehát erről szólt az elmúlt három hónap csatározása. És még valamiről: hogy a néppártivá kozmetikázott alakulatban az egykori demokrata liberálisok és nemzeti liberálisok közti belső hatalmi helyezkedésben ki szorul majd a peremre. Az erős emberek a jelenlegi kormányfő mellé álltak, és kigolyózták a pártban már-már őskövületnek számító Ludovic Orbant. A kongresszust megelőző napokban a 105 éves Mihai Şora, az Erdéllyel létrejött Romániánál is idősebb filozófus egy újabb történelmi párt halálát siratta minap a közösségi médiában, és reményét fejezte ki, hogy az ország nem térdelt le végleg a pártok közötti maffia, a hisztérikus gondolatrendőrök és zugszekusok előtt. Erre csak egyetlen válasz van: tanár úr, ez már rég megtörtént. De talán még van remény, ha az értékalapú polgári társadalom magára talál, és ahelyett, hogy a felbukkanó pénzforrásokat lesve a hatalom csecsén lógva megélhetési civilként vegetálna, aktív részese lesz a közösségi érdek érvényesítésének. Kikényszerítve egy radikális választási reformot.
