2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hivatásos viccpártok ötletgazdái világszerte asztal alá bújhatnak szégyenükben a hazai liberálisok és vezérgenerálisuk napokban előadott műsorszámai láttán. Míg a gyengébbek kétfarkú kutyásdit játszanak, netán sci-fi sorozatok szereplőit megszemélyesítve indulnak választásokon, mint az odesszai Darth Vader, a műfaj hazai nagymesterei feltalálják a nem létező koalíciót, majd főnökük azon melegében mennybe meneszti a haragosát, akitől épp elvált. A leghangosabban pedig a szocik nevetnek, mert akinek ilyen ellenségei vannak, annak már barátokra sincs szüksége.

Azt rég tudtuk, hogy ebben az országban bármi és annak az ellenkezője is lehetséges, de hogy el ne feledjük, a napokban liberálisék bejelentették, hogy összevesznek a koalíciós partnerrel, de mégis maradnak a kormányban. Merthogy így akarnak vigyázni ránk, hogy a szocik ellenőrizetlenül ne tudjanak garázdálkodni a közpénzekkel, sem egyéb csúnyaságokat elkövetni. Ilyesmivel az elnöki versenyből frissen kizárt szőke ciklon törzstáborának értelmileg gyengébben tarisznyált részét még lehet, hogy meg lehet etetni, de az unalmasan komoly valóság az, hogy ezt az említett célt pont akkor érhették volna el, ha kilépnek a kormányból. Merthogy ilyen esetben ügyvezető hatáskörű kormány lép hivatalba, amelyiknek egy „rendes” új kabinet megalakításáig nincs joga sürgősségi rendeleteket elfogadni vagy törvénytervezeteket előterjeszteni, azaz nem tud költségvetési döntéseket hozni.

A Se veled se nélküled című sláger regáti liberális verziójának még a végére sem érhetett a gyakorlatlan dúdoló, mire a párt vezértábornoka bemasírozott egy stúdióba, ahol egy amerikai receptű csípős beszélgetőműsorban volt jelenése. A műsorvezető felkérte, hogy mondjon három olyan tulajdonságot, amivel ő nem, szoci koalíciós haragospartnere viszont rendelkezik, mire a generális széles mosollyal sorolta, hogy becsület, tisztelet és kiszámíthatóság. Erre a szerencsétlen műsorvezető, akinek alapos megerőltetésbe került, hogy ne kezdjen nyerítve nevetni, megismételte a kérdést, többször is, mint faluvégi iskolában az osztály bolondjánál szokás, akit át kell emelni a lécen, hogy meglegyen a statisztika, de hasztalan. A generális többször is megerősítette, hogy friss haragosa becsületes, tiszteletre méltó és kiszámítható partner. A műsor felvételét a legnagyobb videomegosztó portál több csatornáján százezernél is többen látták a napokban, a kommentszekcióban való szemezgetést a nyomdafestékre való tekintettel mellőzzük. Utólag a tábornoknak is lepottyanhatott a tantusz, hogy valami nincs rendben, mert később egy közösségi oldali bejegyzésben állította, hogy csak viccelt a műsorban. 

Afelől nincs kétség, hogy jó a humor a háznál, mert derűsen szép az élet, csak annyi a baj, hogy mivel a generálisnak és társulatának a kormányzati munkája sem volt sokkal komolyabb, mióta döntéshelyzetben vannak, a választások után majd elmegy a kedvünk a nevetéstől, amikor a következő kormánynak komolyan kell vennie a dolgát.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató